Negyven éve halt meg a puszták népének büszke fia, Illyés Gyula
A négyszeres Baumgartner-díjas, háromszoros Kossuth-díjas, valamint Herder-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, a XX. századi magyar irodalom egyik géniusza. A Puszták népe írója egy ideig itt a Várdombon élt Kozmutza Flórával egy padlástéri, nagyerkélyes lakásban az Alagút utca fölötti házban, a Logodi utcában.
Illyés Gyula (1902-1983) a Tolna megyei Felsőrácegrespusztán született 1902. november 2-án egy puritán parasztcsalád harmadik gyermekeként. A család később Simontornyára költözött, majd szülei elváltak, így a tanulás és az olvasás szeretetét édesanyjától öröklő tehetséges fiú először a dombóvári katolikus főgimnáziumban, majd a bonyhádi evangélikus főgimnáziumban, majd Budapesten a Munkácsy Mihály utcai, a mai Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanult, végül 1921-ben a felsőkereskedelmi iskolában érettségizett. Már korán, 1918 után különböző baloldali ifjúsági mozgalmakban kereste igazságát, így jelent meg első verse is a Népszavában, 1920. december 22-én El ne essél, testvér címmel. Az érettségi után - noha még 1921 őszén beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem magyar–francia szakára – csakhamar, félve a politikai tevékenysége miatti állami retorziótól, önkéntes emigrációba vonult. Először Bécsbe, majd Berlinbe, végül némi bányászati munkát is megízlelő luxemburgi kitérő után Párizsba utazott. Itt sokat tanult, folyamatosan könyvtárakban ült, olvasott, képezte magát, fontos ismeretségeket kötött és persze dokkmunkásként, majd könyvkötőként részt vállalt a párizsi magyar emigránsok munkásmozgalmi életében.
1926-ban, amikor itthon amnesztiát kapott, szinte azonnal hazatért Magyarországra. A Nyugat új nemzedékének tagja lett. Elsőként Füst Milán figyelt fel zsenijére, majd a harmincas években már a népi írók mozgalmának kiemelkedő tagjaként négy alkalommal is átvehette a Baumgartner-díjat. Műveiben egyre jelentősebb szerepet kapott a folyamatosan leszakadó vidék magyarságának sorskérdései iránti aggódalom.
1931-ben feleségül vette Juvancz Irma tornatanárnőt azonban 1938-ban elváltak. Ebben az időben, 1936-ban írta a Haza a magasban című kiemelkedő költeményét. Második feleségével, az író egykori jó barátjának, József Attilának (1905-1937) jegyesével és múzsájával, Kozmutza Flórával (1905-1995) 1937-től együtt béreltek egy nagyerkélyes, a Budai Várra néző kislakást a Logodi utca 3. számú ház padlásterén.
Két év együttélés és az író válása után összeházasodtak, végül öt év krisztinavárosi albérlet után költöztek végső otthonukba, a II. kerületi Józsefhegyi út 9. számú házba. A Logodi utcának és környékének ekkortájt egyébként elég jelentős irodalmi kapcsolódása volt, hiszen itt lakott Babits, Kosztolányi, Márai és egy karnyújtásnyira, az Attila úton élt Schöpflin Aladár, Szabó Magda Szobotka Tiborral, de itt volt Szabó Dezső törzshelye, a Fila (Philadelphia) kávéház, amelynek közvetlen szomszédságában lakott Németh László. Szóval, a Krisztinaváros magnetizálta az irodalmárokat.
A háború után a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője volt, parlamenti mandátumot szerzett. Baloldali kötődése ellenére csalódott a háború utáni magyar kommunista mozgalomban és ennek hangot is adott. Akadémiai tagságától megfosztották, szilenciumra ítélték, ekkoriban töltött egyre több időt felesége családjának tihanyi nyaralójában. Itt született az Egy mondat a zsarnokságról című verse is.
Sajnos, noha számos tematikus irodalmi séta egyik állomása a Logodi utca 3. számú ház, Illyés Gyula és felesége, Kozmutza Flóra félévtizedes együttélésük emlékét nem őrzi semmilyen emléktábla. Talán most, halálának negyvenedik évfordulóján ez is változhat.
Apponyi Albert gróf (1846-1933) a dualizmus korának meghatározó konzervatív politikusát a két világháború közötti revizionista korszak intellektuel hőseként, a párizsi tárgyaló asztalról lesepert magyar érvek arisztokrata harcosaként tisztelte - szinte egy emberként - a magyar nemzet, aki itt a Várnegyedben talált otthonra a felvidéki birtokok elvesztése után.
A reformkori törekvések elbukását, ha úgy tetszik totális politikai csődjét mi sem jelzi jobban történelmi kilométerkőként, mint az 1848. március 15-i pesti forradalom kitörése. A reformjavaslatokat az asztalról lesöprő bécsi udvar nem érzékelte a valóságot, s hogy mekkora feszültség forr a magyar keblekben. Így, amikor a hatalom végletekig feszítette a húrt, a magyar nemzeti újjászületés szabadságvágya úgy fakadt ki és sepert végig az országon, mint ahogyan a természeti csapások szokták az útjukba álló dolgokat ledönteni: feltartóztathatatlanul. Ezt megelőzően és után azonban rengetegen raboskodtak a császári önkény miatt börtönökben. Cikkünkben azokat a hírességeket mutatjuk be, akik a Táncsics-börtönként elhíresült budavári „tömlöcben” ültek forradalmi nézeteik miatt. Ezért is a Petőfit megidéző parafrázis a címben: Kik érted ültek (!), szent világszabadság!
Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
