1771-ben ezen a napon tért vissza Budára Szent István ereklyéje

1771-ben ezen a napon, tehát június 21-én került vissza Raguzából Magyarországra a Szent Jobb ereklye. Mária Terézia királynő többször is járt Budán, s ide a Királyi Palotába hozatta vissza, s itt is őriztette első királyunk, Szent István mumifikálódott jobbkezét. A budavári polgárvárosban élő német polgárság és magyar nemesség hatalmas lelkesedéssel fogadta az uralkodót.

Ma lenne 100 éves az egyik legnagyobb magyar történész, Niederhauser EmilMa lenne 100 éves az egyik legnagyobb magyar történész, Niederhauser Emil

A tizenhat nyelven értő, univerzális tudású, európai hírű szaktekintély fő kutatási területei közé tartozott a nemzeti megújulási mozgalmak vizsgálata, valamint a kelet-európai történetírás története és e régió társadalmainak múltja, de mindezek mellett máig az egyik legnevesebb, nem mellesleg Gindely-díjas Habsburg-kutatóként tartják számon a Várnegyed egykori lakóját.

„Novemberi hajnal rajzolt rá keresztet”: 1956 a Budavári Történelmi Kaszinóban „Novemberi hajnal rajzolt rá keresztet”: 1956 a Budavári Történelmi Kaszinóban

Mégis mi más lehetett volna a Szent István Kávéházban november 6-án megrendezett történelmi kaszinónak, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc?

Így festette le Márai a Várnegyedet egyik legszebb regényében Így festette le Márai a Várnegyedet egyik legszebb regényében

A novemberi néhol ködös és borongós, máskor meg egyre bágyadtabb napsütés remek alkalmat teremt a vári barangolásokra. Az andalító séták páratlan atmoszférájának megteremtéséhez pedig nincs is jobb szépirodalmi töltekezés, mintsem Márai Sándor egyik népszerű művét, a Válás Budán című regényt el- vagy újraolvasni.

Lélektől lélekig: Ma 95 éve hagyta itt a földi világot a Várnegyed egykori lakója, Tóth ÁrpádLélektől lélekig: Ma 95 éve hagyta itt a földi világot a Várnegyed egykori lakója, Tóth Árpád

Tóth Árpád (1886-1928), az egyik legnagyobb magyar költő az egykori Werbőczy, ma a Táncsics Mihály utca 13-an lakott feleségével, Lichtmann Annával (1895-1967) és kislányával, Tóth Eszterrel (1920-2001) 1917-től egészen haláláig.

1956. november 6. – Ezen a napon érte gyújtóbomba találat az Országos Levéltár épületét1956. november 6. – Ezen a napon érte gyújtóbomba találat az Országos Levéltár épületét

Az 1956. november 4-én Moszkva által megindított „Forgószél hadművelet” egyik következménye a szabadságharc vérbe fojtása mellett, a budapesti harcok következtében végbe menő tragikus méretű és mértékű pusztulás volt. Ennek kihatásaként érte bombatalálat a Magyar Országos Levéltár Várhegyen található épületét is.

940 éve ezen a napon avatták szentté Imre herceget940 éve ezen a napon avatták szentté Imre herceget

Az első magyar király fiát VII. Gergely pápa (1073-1085) avatta szentté 1083. november 4-én Székesfehérváron. Ugyancsak ebben az évben avatták szentté apját, Szent Istvánt (1000-1038), illetve a mártírhalált halt Gellért püspököt (980-1046), valamint a két zoborhegyi remetét, Zoerard-Andrást és Benedeket.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.