Ma van a magyar építészet napja, 140 született Kós Károly
De mi köze az erdélyi építésznek, írónak, művészpolihisztornak a Budai Várhoz? Cikkünkből természetesen ez is kiderül!
A parlament idén ősszel, október 25-én nyilvánította Kós Károly születésnapját, december 16-át a Magyar Építészet Napjává. Így az idei évtől, december 16-án kerülnek majd átadásra az építészeti díjak, illetve új elismerésként a Kós Károlyról elnevezett életműdíj is, mint az építész szakma legnagyobb állami elismerése. A XX. századi magyar művészet kiemelkedő alakja építészként és íróként is maradandót alkotott, de mindezek mellett festett, grafikákat készített, néprajzzal és művészettörténettel is foglalkozott.
Az Országgyűlés, egyhangú döntésével egyetértett Lázár János javaslatával, amely szerint az íróként, képzőművészként és politikusként is jegyzett Kós Károly egész életpályája hiteles volt. Amit az erdélyi polihisztor a magyar-ügyről, a nemzeti-ügyről, a közügyről és az építészetnek vagy a művészetnek ebben való szerepéről vallott az pártállástól függetlenül mindenki számára követendő. Kós Károly művészete úgy válaszolt a korabeli trendekre és volt ezáltal korszerű, hogy közben a legértékesebb építész hagyományainkat is megmutatta és ezáltal megőrizte.
- szólt az Építési és Közlekedési Minisztériumnak a jeles nap kapcsán kiadott ünnepi sajtóközleménye.
És hogy mi köti a neves építészt a Budai Várhoz? Nos, egy olyan tiszavirág életű építmény, ami egyetlen jeles napra készült.
Kevesen tudják ugyanis, de az 1883. december 16-án Temesváron Kosch Károly néven született Kós Károlyt (1883-1977) bízták meg az utolsó magyar király, IV. Károly (1887-1922) 1916. december 30-án tartott koronázási ünnepségének díszleteinek tervezésével, pontosabban az úgynevezett „koronázási domb” felépítésével. A ceremónia főszervezésével megbízott polihisztor, a későbbi Bethlen-kormány külügyminisztere, gróf Bánffy Miklós (1873-1950) - mint IV. Károly koronázási ünnepségének kormánybiztosa - korának legtehetségesebb művészembereit gyűjtötte maga köré. Kósnak ez volt az egyetlen jelentősebb megbízása az első világháború idején.
A koronázási ceremónia a Mátyás-templomban, illetve a Szentháromság téren zajlott, majd az uralkodó - a magyar koronázási szokásoknak megfelelően - lovával felvágtatott a Szent György téren emelt koronázási dombra, ahonnan a négy égtáj felé suhintott díszes kardjával, szimbolikusan ezzel kifejezve, hogy az országot minden irányból érkező támadástól kész megvédeni. Az ünnepi magaslatot az ország összes vármegyéjéből hozott földekből építették.
Érdekes adalék, hogy a kormánybiztos Bánffy a díszes felvonulás végére a díszsorba beállította a háborúban megrokkant obsitos katonákat is, amit sokan felháborítónak, ünneprontónak tartottak.
A királyi pár nyolcas fogaton érkezik a Koronázó főtemplom elé. A megkoronázott király a Szentháromság szobornál esküt tesz a magyar alkotmányra. Mellette Csernoch János hercegprímás és Tisza István gróf, a betöltetlen nádori tisztség teendőivel megbízott miniszterelnök. A koronázási menet indulását várók csoportjában nagybányai Horthy Miklós sorhajókapitány. A Szent György térre induló menetben lovagolnak: Frigyes főherceg, a Monarchia táborszernagya, balján fiával, Albrecht főherceg vadász-főhadnaggyal. A király előtt a hercegprímás és Tisza István. A Szent György téren a király az ország összes megyéinek földjéből emelt Koronázási Dombra vágtat és Szent István kardjával a világ négy tája felé sújt.
- szólt az egykori filmhíradó szövege, magát a koronázásról szóló tudósítást pedig az alábbi videón tekinthetjük meg.
Így kötődik tehát Kós Károly a Várnegyed történetéhez.
A reformkori törekvések elbukását, ha úgy tetszik totális politikai csődjét mi sem jelzi jobban történelmi kilométerkőként, mint az 1848. március 15-i pesti forradalom kitörése. A reformjavaslatokat az asztalról lesöprő bécsi udvar nem érzékelte a valóságot, s hogy mekkora feszültség forr a magyar keblekben. Így, amikor a hatalom végletekig feszítette a húrt, a magyar nemzeti újjászületés szabadságvágya úgy fakadt ki és sepert végig az országon, mint ahogyan a természeti csapások szokták az útjukba álló dolgokat ledönteni: feltartóztathatatlanul. Ezt megelőzően és után azonban rengetegen raboskodtak a császári önkény miatt börtönökben. Cikkünkben azokat a hírességeket mutatjuk be, akik a Táncsics-börtönként elhíresült budavári „tömlöcben” ültek forradalmi nézeteik miatt. Ezért is a Petőfit megidéző parafrázis a címben: Kik érted ültek (!), szent világszabadság!
Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?
A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor (1900-1989) több mint másfél évtizeden át itt lakott a Mikó utca-Logodi utca sarokházban feleségével, Lolával (1899-1986). Szeptemberben neki is az a vers jutott eszébe, mint a magyarok többségének. Igen, Petőfi Sándor Szeptember végén című verse, ami már kisiskolásként szívünkbe hatol, s ott marad egész életünkben, az utolsó szeptemberig.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
