175 éve lépett trónra Ferenc József
Ugyanis 1848. december 2-án mondott le a trónról I. Ferdinánd osztrák császár, V. Ferdinánd néven magyar király (1835-1848). Egy évvel később, de 1848-ra vagyis ugyancsak 175 évvel ezelőttre dátumozva pedig I. Ferenc József császár és király megalapította a Ferenc József-rendet.
Ferenc Józsefet ugyancsak 1867-ben, a kiegyezés után koronázták magyar királlyá, de a tényleges hatalmat legkésőbb a szabadságharc vérbe fojtása után valójában már ő gyakorolta. Elődje a „jóságos” jelzővel illetett, a korban gyengeelméjűnek tartott, a valóságban epilepsziás Ferdinánd rendkívül befolyásolható természetét a kamarilla, elsősorban a politikusgéniusz, Klemens Wenzel Lothar von Metternich (1773-1859) használta ki , akinek de facto korlátlan volt a mozgástere az általa irányított uralkodó mellett és által. A roskadozó feudális birodalom ellen kialakuló tüntetések, majd forradalmak lemondásra kényszerítették Metternichet, amit az uralkodó 1848. március 18-án el is fogadott. A diplomácia mesteréről kiváló összehasonlító könyvet írt az idén éppen 100 éve született kiváló magyar történész, Niederhauser Emil (1923-2010), amelyben Metternichet, illetve annak politikai tevékenységét annak ugyancsak híres-hírhedt francia kortársával, Charles-Maurice de Talleyrand-Périgorddal (1754-1838) hasonlítja össze.
Noha Ferdinánd az április törvények aláírásával jelentős engedményeket tett a magyarok felé, de nem kerülhette el saját megbuktatását sem: a bécsi kamarilla végül december 2-án lemondatta minden címéről annak unokaöccse, Ferenc József főherceg javára. Az erélyes fiatal uralkodó pedig, császárként már semmisnek tekintette V. Ferdinánd törvényeit és rendeleteit. Az ifjú Habsburg herceget szinte minden a trónra predesztinálta, neveléséről Heinrich Franz von Bombelles (1789-1850) diplomata gondoskodott. A magyar történelmet például Nemeskéri Kis Páltól (1793-1847) a tudós pedagógustól, a Magyar Tudós Társaság egykori tagjától sajátította el, míg a filozófiát és a teológiát a kor legjelentősebb egyházpolitikusától Joseph Othmar von Rauschertől (1797-1875), a bécsi hercegérsektől tanulta, a diplomáciáról szóló tanokat és tudását pedig maga Metternich adta át a fiatal hercegnek. Beszédes, hogy Ferenc Józsefnek a forradalmak és a magyar szabadságharc leverése utáni uralkodói korszakát neoabszolutizmusként nevezte el a történelemtudomány, amely elnevezés plasztikusan mutatja, hogy a szilveszteri pátenstől egészen az októberi diplomáig, illetve a kiegyezésig de facto és de jure is az uralkodó kezében összpontosult a birodalom kormányzása. Ferenc József 1854. április 24-én este hét órakor Bécsben feleségül vette Wittelsbach Erzsébetet, azaz Sisit, aki vélhetően sokat tett a császár magyarokkal szembeni megenyhüléséért. Mindenesetre e kornak a gondolkodó magyar kortársak által történő megítélését elsősorban Széchenyi István (1791-1860) 1859-es Ein Blick (Pillantás) maró gúnnyal megírt politikai pamfletje, illetve Arany János (1817-1882) A walesi bárdok című balladája mutatja meg. Széchenyi így ír a trónkérdésről említett művében:
Ne gondolja ön azonban, hogy én az uralkodó dynastia jogát, vagy tulajdonkép ezen jogát kétségbevonni akarom. Csak az ön szájából szeretném hallani, mily joggal kormányoztatnak, vagy a mint Ön állitja, boldogittatnak jelenleg Magyarország lakósai? Ő felsége a „legmagasabb császár“ az ön röpiratában annyira feldicsért magyar nép fölött vagy jure succession is, mint magyar király, vagy jure armorum, mint hóditó uralkodik. Mindkét minőségben nem uralkodhatik őfelsége, ámbár elég hatalmas, ép oly kevéssé, mint egy leány ellenében az atya és férj szerepét együtt és egyszerre. a, természet isteni törvényei szerint játszani nem lehet.
Az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttével azonban új korszak kezdődött a birodalom és elsősorban az addig leigázott provinciaként kezelt Magyarország életében. Magyarország virágkorát élte, egy minden területen fejlődő és gazdagodó világ érkezett el a több százéves nélkülözést és mellőzöttséget megélt királyságba. Ennek a virágzó korszaknak vetett véget az I. világháború, majd Ferenc József 1916. november 21-én, 86 éves korában bekövetkezett halála.
A reformkori törekvések elbukását, ha úgy tetszik totális politikai csődjét mi sem jelzi jobban történelmi kilométerkőként, mint az 1848. március 15-i pesti forradalom kitörése. A reformjavaslatokat az asztalról lesöprő bécsi udvar nem érzékelte a valóságot, s hogy mekkora feszültség forr a magyar keblekben. Így, amikor a hatalom végletekig feszítette a húrt, a magyar nemzeti újjászületés szabadságvágya úgy fakadt ki és sepert végig az országon, mint ahogyan a természeti csapások szokták az útjukba álló dolgokat ledönteni: feltartóztathatatlanul. Ezt megelőzően és után azonban rengetegen raboskodtak a császári önkény miatt börtönökben. Cikkünkben azokat a hírességeket mutatjuk be, akik a Táncsics-börtönként elhíresült budavári „tömlöcben” ültek forradalmi nézeteik miatt. Ezért is a Petőfit megidéző parafrázis a címben: Kik érted ültek (!), szent világszabadság!
Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?
A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor (1900-1989) több mint másfél évtizeden át itt lakott a Mikó utca-Logodi utca sarokházban feleségével, Lolával (1899-1986). Szeptemberben neki is az a vers jutott eszébe, mint a magyarok többségének. Igen, Petőfi Sándor Szeptember végén című verse, ami már kisiskolásként szívünkbe hatol, s ott marad egész életünkben, az utolsó szeptemberig.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
