Cikkek tagek alapján:
Várhegy
Palotaőrből Burgzsandár: Királyi lakomák vendéglője Kabon József (1833-1904) bécsi palotaőrből avanzsált ismert budai korcsmárossá. Még fehér köpenyeges, daliás burgzsandár volt, amikor beleszeretett egy budai vendéglős özvegyébe, Menner Teréziába, s feleségül vette. Az ifjú párnak nem csak a Gellérthegyen, de a Németvölgyben, sőt még Kelenföldön is volt szőlője. Az Attila utca, illetve körút 32. számú házban éltek hitvesével, s 1884-ben itt, a ház földszintjén nyitották meg vendéglőjüket, amelyet a budaiak szimplán csak Burgzsandárnak neveztek el annak tulajdonosáról. A vendéglő elsősorban a nyugalmazott katonatisztek, s Ferenc József budai tartózkodásakor az itt szolgáló húsvér burgzsandárok egyik találkozó helye volt.
Mikor még "Fiume" kikötője a Várhegy lábánál volt...A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Mozgóképen: 100 éve nyitották meg a Királyi Várkertet a nagyközönség számáraIgaz, csak ideiglenesen. A Királyi Várkert száz esztendővel ezelőtt nyílt meg átmenetileg a sokaság számára addig, amig Horthy Miklós kormányzó családjával a gödöllői Grassalkovich-kastélyban töltötte nyári szabadságát. Kevesen tudják, de a Duna szintjén található mai Várkert Bazárt elsősorban Várbazárnak hívták, s a ma Savoyai Terasznak nevezett, Magyar Nemzeti Galéria előtt elterülő rész volt maga a Várkert.
Éppen ma 180 éve született az egyik legnagyobb magyar festő, Szinyei Merse PálA magyar képzőművészet, a századfordulós magyar festészet egyik legjelentősebb alakjának, Szinyei Merse Pálnak a 180. születésnapját ünnepeljük.
Tényképek a Budai Várból: Egykor és maMa, ezen a fáradt június végi napon, a nyár közepe felé közeledve három képpár által mutatjuk be kedves olvasóinknak az emberi élet mulandóságát és az ember által teremtett értékek, alkotások mozdulatlanságát. Mert míg az emberi élet törékeny, történelmi távlatokból illékonynak, egy pillanatnak tekinthető hamis tündöklés, addig az ugyanazon ember által megvalósított alkotás, értékteremtés - legyenek azok épületek, szobrok, festmények, versek, regények vagy tárcák - az örökkévalóságnak készülnek.
Egy skót mérnök, aki nagy szerencsénkre Budán találta meg a boldogságot„Nagy szerencsénkre…” – írtuk a címben, nem véletlenül, hiszen ez a skót mérnök volt a budapesti Széchenyi lánchíd építésének vezetője, valamint a budai Váralagút tervezője és főmérnöke is. S, aki 1866. június 23-án, tehát ezen a napon halt meg Budán. Ma már annyira evidens, hogy van, de a Lánchíd a skót mérnök főművével, a váralagúttal vált teljes értékűvé, ez teremtett valóban közvetlen kapcsolatot Pest és Buda között. Addig ugyanis a Várhegy megkerülésével lehetett csak az újonnan épült, Pestet Budával összekötő Lánchidat megközelíteni a Krisztinaváros, a Tabán, illetve a Hegyvidék felől és fordítva.
