Az üvegfestés császára, Róth Miksa

1944-ben éppen ezen a napon, június 14-én hunyt el Róth Miksa, a világhírű magyar üvegfestőművész, akinek munkássága nem csak a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a szabadkai városházán, vagy a hágai palotában, norvég templomokban, a mexikói Guadalajarában vagy az Egyesült Államok különböző városaiban, de a Várnegyedben, illetve a a Budavári Palotában,is nyomot hagyott.

A Várkerület három költőjének három versével köszöntjük a Magyar Kultúra NapjátA Várkerület három költőjének három versével köszöntjük a Magyar Kultúra Napját

Kölcsey Ferenc 1823 januárjában írta a Hymnust, amelynek kéziratát végül 1823. január 22-én zárta le, s ez a dátum lett a vers születésének hivatalos dátuma. Igaz, a Himnusz megszületésétől még közel hat évet kellett várni arra, hogy Kisfaludy Károly irodalmi folyóiratában, az Aurórában megjelenjen az elnyomó hatalom által ihletett hazafias költemény. 1989 óta a Himnusz születésének napján, január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.

Kisvasút a Budai Várban? Ne vicceljen már! Kisvasút a Budai Várban? Ne vicceljen már!

Pedig de! 1944 karácsonya és 1945. február 13. között a Budai Várat szó szerint rommá lőtték a fővárost elfoglalni szándékozó szovjet csapatok. Az ostrom után a Várnegyed mikrovilágának különlegessége az újjáépítésben is megmutatkozott, nem is akárhogyan.

Ígéretes irodalmi est a MáraiKultban: Költők a TabánbanÍgéretes irodalmi est a MáraiKultban: Költők a Tabánban

Egy szupernek ígérkező kulturális programot ajánlunk kedves olvasóink figyelmébe. A téma egyik legszakavatottabb szakértője, Saly Noémi lokálpatrióta irodalomtörténész és helytörténész beszél majd a szívünknek egyik legszebb városrész irodalmi vonatkozásairól.

Kávéházak Budán: A Philadelphia KávéházKávéházak Budán: A Philadelphia Kávéház

A Philadelphia Kávéház, becenevén csak Fila Budapest egyik legforgalmasabb kávéháza volt 1898-1936 között, amely a Krisztinavárosban, a Vár lábánál, az Alagút utcában állt.

"Mester nélkül nincs tanítvány” – emléktáblát kapott a Petőfi Gimnázium legendás tanára"Mester nélkül nincs tanítvány” – emléktáblát kapott a Petőfi Gimnázium legendás tanára

Budavári iskolatörténeti sorozatunk részeként néhány legendás pedagógusról is megemlékezünk majd tematikus portálunk hasábjain. Cikkünk apropóját az adja, hogy a közelmúltban az Attila úton található Petőfi Sándor Gimnáziumban emléktáblát avattak a legendás, több generáció által szeretett és tisztelt, Pro Schola és Virág Benedek díjas tanárnak, Gitta néninek.

„Hol vannak a katonák?” – egy gyönyörű dal egy csodálatos színésznő előadásában„Hol vannak a katonák?” – egy gyönyörű dal egy csodálatos színésznő előadásában

Ma van a Magyar 2. hadsereg emléknapja, ugyanis 1943-ban éppen ezen a napon, január 12-én kezdődött a magyar történelem és hadtörténet egyik legnagyobb tragédiáját jelentő doni áttörés, amelynek 100-120 ezer magyar katona esett áldozatul. E nemzeti tragédia ihlette Mezei Mária (1909-1983) "Mondd, hol van a sok virág" című dalát. De hogyan kapcsolódik a színésznő áttételesen a Budai Várhoz? Mutatjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.