Vajda János és a Budai Vár

Ki ne ismerné Vajda János Húsz év múlva című megejtően szép szerelmes versét? Gondolta volna, hogy  a szenvedélyes és rajongó vallomások Gina-verseinek "világszép" nőalakja éppen a  Várban, az Úri utcában lakott?

Amikor Vajda János először találkozott múzsájával, akkor a költő  a Nővilág című folyóirat szerkesztője volt és a belvárosban dolgozott. Az Est című napilap 1927. január 9-i, vasárnapi számában, Vajda János halálának harmincadik évfordulóján és születésének 100. évfordulójának küszöbén  a következőképpen számolt be az egész magyar szerelmi költsézetet megrengető találkozásról:

Egy testi-lelki jóbarátja, Gyurkovich György berontott Vajdához a szerkesztőségbe: - Te János, fenn voltam a Várban és az Úri uccában Kratochwill borbélynál egy istennőt láttam. Tudom, hogy szereted a szépet, siess, rohanj! És Vajda János sietett és rohant. Nem messze az Államnyomdától volt Kratochwill papa borbélyüzlete. Az üzletben ott üldögélt egy tizenöt-tizenhat éves karcsú , fekete lány, arca sápadt, mint az elefántcsont, de vékony ajka érzéki és kegyetlen vonalú, szeme ábrándos és mélytüzű.

Ettől a naptól kezdve, ha Vajda tehette, akkor felsietett a Várba, azonban rajongása nem talált megfelelő fogadtatása, hiszen a fiatal lány, Kratochwill Georgina jómódú, tehetős udvarlót szeretett volna magának, akit hamarosan egy idős mágnás személyében meg is talált. A fiatal újságíró-költő így kikosarazva írta meg szerelmes verseit Ginához, aki később egy ideig a vagyonos bécsi úrinők pazar életét élte és szenvedélyes lovassportolóvá vált, majd nem sokkal később a Kodály köröndön is vendégszereplő vándorcirkusz tigrisekkel és lovakkal fellépő résztulajdonosnőjeként szerzett hírnevet magának.

Gina szépsége, dicsősége sem volt azonban örök. Hamarosan a vállalkozás felemésztette vagyonát, az idő vasfoga pedig kikezdte bűvös szépségét. Betegen, pénztelenül, sebektől csúfítva magányosan halt meg Vajda János Gina-verseinek nőalakja, távol a költőtől, még távolabb a budai Vártól és  legtávolabb fiatalságának sokakat rabul ejtő, legendás varázsától.

‍

Húsz év mulva

(Gina emlékkönyvébe)

Mint a Montblanc csucsán a jég,

Minek nem árt se nap, se szél,

Csöndes szívem, többé nem ég;

Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád

Versenyt kacérkodik, ragyog,

Fejemre szórja sugarát;

Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán

Elálmodozva, egyedül -

Mult ifjuság tündér taván

Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szivem kigyúl,

Mint hosszu téli éjjelen

Montblanc örök hava, ha túl

A fölkelő nap megjelen...

.

‍