Vajda János és a Budai Vár
Gondolta volna, hogy a magyar költészet egyik legszebb szerelmes versének múzsája is a budai Várban lakott?
Ki ne ismerné Vajda János Húsz év múlva című megejtően szép szerelmes versét? Gondolta volna, hogy a szenvedélyes és rajongó vallomások Gina-verseinek "világszép" nőalakja éppen a Várban, az Úri utcában lakott?
Amikor Vajda János először találkozott múzsájával, akkor a költő a Nővilág című folyóirat szerkesztője volt és a belvárosban dolgozott. Az Est című napilap 1927. január 9-i, vasárnapi számában, Vajda János halálának harmincadik évfordulóján és születésének 100. évfordulójának küszöbén a következőképpen számolt be az egész magyar szerelmi költsézetet megrengető találkozásról:
Egy testi-lelki jóbarátja, Gyurkovich György berontott Vajdához a szerkesztőségbe: - Te János, fenn voltam a Várban és az Úri uccában Kratochwill borbélynál egy istennőt láttam. Tudom, hogy szereted a szépet, siess, rohanj! És Vajda János sietett és rohant. Nem messze az Államnyomdától volt Kratochwill papa borbélyüzlete. Az üzletben ott üldögélt egy tizenöt-tizenhat éves karcsú , fekete lány, arca sápadt, mint az elefántcsont, de vékony ajka érzéki és kegyetlen vonalú, szeme ábrándos és mélytüzű.
Ettől a naptól kezdve, ha Vajda tehette, akkor felsietett a Várba, azonban rajongása nem talált megfelelő fogadtatása, hiszen a fiatal lány, Kratochwill Georgina jómódú, tehetős udvarlót szeretett volna magának, akit hamarosan egy idős mágnás személyében meg is talált. A fiatal újságíró-költő így kikosarazva írta meg szerelmes verseit Ginához, aki később egy ideig a vagyonos bécsi úrinők pazar életét élte és szenvedélyes lovassportolóvá vált, majd nem sokkal később a Kodály köröndön is vendégszereplő vándorcirkusz tigrisekkel és lovakkal fellépő résztulajdonosnőjeként szerzett hírnevet magának.
Gina szépsége, dicsősége sem volt azonban örök. Hamarosan a vállalkozás felemésztette vagyonát, az idő vasfoga pedig kikezdte bűvös szépségét. Betegen, pénztelenül, sebektől csúfítva magányosan halt meg Vajda János Gina-verseinek nőalakja, távol a költőtől, még távolabb a budai Vártól és legtávolabb fiatalságának sokakat rabul ejtő, legendás varázsától.
Húsz év mulva
(Gina emlékkönyvébe)
Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...
.
A reformkori törekvések elbukását, ha úgy tetszik totális politikai csődjét mi sem jelzi jobban történelmi kilométerkőként, mint az 1848. március 15-i pesti forradalom kitörése. A reformjavaslatokat az asztalról lesöprő bécsi udvar nem érzékelte a valóságot, s hogy mekkora feszültség forr a magyar keblekben. Így, amikor a hatalom végletekig feszítette a húrt, a magyar nemzeti újjászületés szabadságvágya úgy fakadt ki és sepert végig az országon, mint ahogyan a természeti csapások szokták az útjukba álló dolgokat ledönteni: feltartóztathatatlanul. Ezt megelőzően és után azonban rengetegen raboskodtak a császári önkény miatt börtönökben. Cikkünkben azokat a hírességeket mutatjuk be, akik a Táncsics-börtönként elhíresült budavári „tömlöcben” ültek forradalmi nézeteik miatt. Ezért is a Petőfit megidéző parafrázis a címben: Kik érted ültek (!), szent világszabadság!
Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?
A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor (1900-1989) több mint másfél évtizeden át itt lakott a Mikó utca-Logodi utca sarokházban feleségével, Lolával (1899-1986). Szeptemberben neki is az a vers jutott eszébe, mint a magyarok többségének. Igen, Petőfi Sándor Szeptember végén című verse, ami már kisiskolásként szívünkbe hatol, s ott marad egész életünkben, az utolsó szeptemberig.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
