Ki ne ismerné Vajda János Húsz év múlva című megejtően szép szerelmes versét? Gondolta volna, hogy a szenvedélyes és rajongó vallomások Gina-verseinek „világszép” nőalakja éppen a Várban, az Úri utcában lakott?
Amikor Vajda János először találkozott múzsájával, akkor a költő a Nővilág című folyóirat szerkesztője volt és a belvárosban dolgozott. Az Est című napilap 1927. január 9-i, vasárnapi számában, Vajda János halálának harmincadik évfordulóján és születésének 100. évfordulójának küszöbén a következőképpen számolt be az egész magyar szerelmi költsézetet megrengető találkozásról:
Egy testi-lelki jóbarátja, Gyurkovich György berontott Vajdához a szerkesztőségbe: – Te János, fenn voltam a Várban és az Úri uccában Kratochwill borbélynál egy istennőt láttam. Tudom, hogy szereted a szépet, siess, rohanj! És Vajda János sietett és rohant. Nem messze az Államnyomdától volt Kratochwill papa borbélyüzlete. Az üzletben ott üldögélt egy tizenöt-tizenhat éves karcsú, fekete lány, arca sápadt, mint az elefántcsont, de vékony ajka érzéki és kegyetlen vonalú, szeme ábrándos és mélytüzű.
Ettől a naptól kezdve, ha Vajda tehette, akkor felsietett a Várba, azonban rajongása nem talált megfelelő fogadtatása, hiszen a fiatal lány, Kratochwill Georgina jómódú, tehetős udvarlót szeretett volna magának, akit hamarosan egy idős mágnás személyében meg is talált. A fiatal újságíró-költő így kikosarazva írta meg szerelmes verseit Ginához, aki később egy ideig a vagyonos bécsi úrinők pazar életét élte és szenvedélyes lovassportolóvá vált, majd nem sokkal később a Kodály köröndön is vendégszereplő vándorcirkusz tigrisekkel és lovakkal fellépő résztulajdonosnőjeként szerzett hírnevet magának.
Gina szépsége, dicsősége sem volt azonban örök. Hamarosan a vállalkozás felemésztette vagyonát, az idő vasfoga pedig kikezdte bűvös szépségét. Betegen, pénztelenül, sebektől csúfítva magányosan halt meg Vajda János Gina-verseinek nőalakja, távol a költőtől, még távolabb a budai Vártól és legtávolabb fiatalságának sokakat rabul ejtő, legendás varázsától.
Húsz év mulva
(Gina emlékkönyvébe)
Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül –
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen…
.
