„Csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok…” – Mécs László versével köszöntjük az édesanyákat

Mécs László (1895-1978) premontrei szerzetesként írta verseit, s a két világháború között valódi „sztárturnékat” tartott határon innen és túl. Előadásain, felolvasóestjein a csilláron is lógtak, a hazai mellett főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki fiatalság között volt rendkívül népszerű. Már-már idolként tisztelték, valósággal rajongtak érte hívei. Lírájában mély érzések és gondolatok érnek eggyé a modern kori prédikációk szónoklataival. Most egyik legszebb versével köszöntjük az édesanyákat.

„Idegszálaival a szél” – ma lenne 95 éves Csoóri Sándor „Idegszálaival a szél” – ma lenne 95 éves Csoóri Sándor

Csoóri Sándor 1930. február 3-án született egy zámolyi parasztcsalád gyermekeként. Csoóri ideológiákon átívelő, megrendítően őszinte és húsbavágóan szép költészete a XX. század utolsó harmadának egyik legeredetibb és legszebb művészi lenyomata. Azoknak, akik még sosem olvastak Csoóri-verset, meleg szívvel ajánljuk cikkünkben idézett költeményét. Az Új írás című folyóirat hasábjain 1966. május 5-én megjelent verse nem csak a költő, de a magyar irodalom egyik legszebb hazaszeretetről szóló verse is egyben.

A magyar operett hercege, Huszka Jenő A magyar operett hercege, Huszka Jenő

Idén lesz 150 éve, hogy 1875. április 24-én megszületett Huszka Jenő zeneszerző, aki a bécsi operettel egyenrangúvá tette a magyar operettet. Ha Kálmán Imre volt az operett császára, Lehár Ferenc a királya, akkor a Bob herceg zeneszerzője, Huszka Jenő volt a műfaj hercege. Éppen ma 65 éve hagyta itt a földi világot. Cikkünkkel rá emlékezünk.

E napon született a "magyar Frida Kahlo", akinek ma már milliárdokat érnek festményeiE napon született a "magyar Frida Kahlo", akinek ma már milliárdokat érnek festményei

A Sher-Gil család a vízivárosi Szilágyi Dezső téren élt egy gyönyörű, Kopeczek György (1877-1927) építész által tervezett és 1912-ben átadott szecessziós házban, éppen abban, amelyikben a húszas években Bartók Béla is lakott. Amrita Sher-Gil (1913-1941) és már itt született, pont szemben a Szilágyi Dezső téri református templom templommal. Az anyai ágon magyar festőművész képeiért ma már dollármilliókat fizetnek és egyszerű rajzai is közel százezer dollárt kóstálnak.

„Hihetetlen, de a rettegésben versek is születnek…” - 80 éve született Illyés Gyula verse, a Buda 1945. január„Hihetetlen, de a rettegésben versek is születnek…” - 80 éve született Illyés Gyula verse, a Buda 1945. január

Illyés Gyula a háború első néhány évében még itt élt a Várban, az Alagút utca és a Logodi utca sarkán álló ház legfelső emeletén második feleségével, Kozmutza Flórával. Az ostromot persze ők is légópincében vészelték át, de ekkor is születtek versek, ekkor is a nyelv, a szavak, az irodalom segített sokaknak, hogy emberek maradjanak a legnagyobb veszedelmek között.

Az Utas és holdvilág egyik legnagyobb rejtélye: Kiről mintázhatta az író a regény hősnőjét, Ulpius Évát? Az Utas és holdvilág egyik legnagyobb rejtélye: Kiről mintázhatta az író a regény hősnőjét, Ulpius Évát?

Pontosan 80 éve, 1945. január 27-én verték agyon Szerb Antal szinte végkimerülésig legyengült testét nyilas keretlegények. Halálának évfordulóján szeretnénk bemutatni, hogy Ulpius Éva alakját Szerb Antal egy a valóságban is létező hölgyről; múzsájáról, egykori szerelméről mintázta. Még akkor is, ha ez későbbi feleségének nagyon fájhatott. Az író testét ugyan megtörhették névtelen gyilkosok, de Szerb Antal szelleme és emléke örökké él.

125 éve született Fekete István125 éve született Fekete István

Fekete István (1900-1970) József Attila-díjas író éppen ma százhuszonöt éve, 1900. január 25-én született. Budán élt, először a Sashegyen, az akkor Miasszonyunk útja 8. szám, ma Meredek utca 8. számú házban, majd később a Tárogató úton.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.