MÁRAI SÁNDOR: HÚSVÉT
Minden kezüket az asztalra tették,
Volt közte bütykös, sárga, lágy,öreg
S az életüket rég elfelejtették.
János a bárányt nézte és mosolygott
Tunyán s hízelkedve, mint egy öleb:
Irígyen nézték, mert azt hitték, boldog.
De ők már nem voltak halász, se pásztor
Nem volt kedvesük, se ambícióik,
Csak a nevét súgták egymásnak párszor.
S keveset ettek és ritkán aludtak
Pénzük se volt, sem halászó hajóik,
Műveletlenek voltak s mit se tudtak.
Nagy lámpák voltak ők csak, mikben égett
Az ő neve. S csak éltek, mint a tárgyak.
Így ültek ott és valamire vártak.
Mikor Judás belépett.
(Kassai Napló, 1923. április 1.)
