Cikkek tagek alapján:

Budai Vár

Ezen a napon született az utolsó magyar király, aki végül Madeirán halt meg száműzetésbenEzen a napon született az utolsó magyar király, aki végül Madeirán halt meg száműzetésben

1887-ben éppen ezen a napon, augusztus 17-én született meg a Habsburg–Lotaringiai-ház sarja, IV. Károly (1887-1922), az utolsó magyar király, akit 1916-ban hitvesével, Bourbon-Pármai Zitával (1892-1989) együtt a Budavári Nagyboldogasszony-templomban koronáztak meg. Ekkor még senki sem sejthette, hogy a tragikus sorsú uralkodót megfosztják trónjától, s Horthy segítségével Portugáliába száműzik Magyarországról, ahol meghalt. Karmikus, de mindenképpen a sors fintora, hogy egy világháborúval később a kormányzót szintén Portugáliába száműzik, ahonnan már csak halála után térhet vissza Magyarországra.

Idén is együtt ünnepelhetjük az ősi mesterségeket a Budai Várban Idén is együtt ünnepelhetjük az ősi mesterségeket a Budai Várban

Már csak néhány nap és idén is megünnepeljük a hagyományos mesterségeket, illetve azok kézműves alkotóit, iparművészeit a Budai Várban. Idén augusztus 17-20. között kerül megrendezésre hazánk legrangosabb népművészeti fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe. A közel ezer magyar, illetve külföldi kézműves mester nem csak bemutatja portékáit, de sokan közülük bemutatják azok elkészítésének folyamatait is a látványműhelyekben. A Szent István napi rendezvénysorozat részeként, idén ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe.

„Fehérek közt egy európai” – a 70 éve elhunyt Thomas Mannra emlékezünk „Fehérek közt egy európai” – a 70 éve elhunyt Thomas Mannra emlékezünk

Thomas Mann (1875–1955) legalább féltucatszor járt Budapesten, s találkozott a magyar művészvilággal, írókkal, költőkkel, valamint tartott teltházas felolvasóesteket. Az író feltehetően minden alkalommal járt a Várnegyedben, de négy alkalommal biztosan: egyszer ugyanis ünnepélyes fogadást rendezett tiszteletére gróf Bethlen István miniszterelnök a Budavári Palotában, három alkalommal pedig a Bécsi kapu téri Hatvany-palota volt az otthona. Alábbi cikkünkkel Thomas Mann budapesti látogatásait idézzük meg, természetesen a Várhoz kapcsolódóan.

Mikor még "Fiume" kikötője a Várhegy lábánál volt...Mikor még "Fiume" kikötője a Várhegy lábánál volt...

A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.

1920-ban ezen a napon alakította meg Teleki Pál az első kormányát1920-ban ezen a napon alakította meg Teleki Pál az első kormányát

Teleki Pál, az elismert földrajztudós, cserkészvezető és nem mellesleg kétszer megválasztott magyar miniszterelnök ezer szállal kötődött a Budai Várhoz. Noha az egykori kormányfő otthona Pesten, a Harmincad utca és a mai József nádor tér sarkán álló Teleki-palotában volt, mégis a sokak által azóta is vitatott tragikus öngyilkossága ide, a Sándor-palotához köti az elveihez körömszakadtáig és haláláig ragaszkodó tudós-politikust. Történelmi megítélése ma sem egységes, de az biztos, hogy jelentős alakja, fontos szereplője volt a XX. századi magyar politikának.

Egri borok, jazz és a barbizoni iskola – itt egy újabb Borszerda!Egri borok, jazz és a barbizoni iskola – itt egy újabb Borszerda!

Az idei Borászok Borásza díj nyertesének, Gál Tibornak fantasztikus boraival, különleges kurátori tárlatvezetésekkel, hangulatos egész estés jazz zenével és persze fantasztikus panorámával várják a szervezők a holnapi, tehát a július 16-i Borszerda vendégeit 18 óra és 22 óra között. Nincs is jobb feltöltekezés a nyár közepén, mint egri borokat ízlelgetve Budapest legszebb teraszán élvezni, ahogyan elénk tárul az egész város látképe. Ha szerda, akkor Borszerda! Mi ott leszünk, gyertek Ti is!