Cikkek tagek alapján:

Buda

80 éve indult el Budapestről a nemzeti kincseinkkel megrakott „Aranyvonat”80 éve indult el Budapestről a nemzeti kincseinkkel megrakott „Aranyvonat”

A több mint hétmillió főt számláló sztálini Vörös Hadsereg 1944. végére nem csak a Szovjetunió területeit foglalta vissza, de megindult a vele hadban álló német szövetséges államok területeinek meghódítására, így többek között Magyarországra is. Ennek hatására 1944. decemberében megkezdődött az állami vagyon nyugatra szállítása, s mire a szovjet csapatok elérték a fővárost, hazánk nemzeti kincsei már egy felső-ausztriai falu kolostorának kriptájában lapultak.

Éppen 185 éve született az a Széchenyi, akinek a Budavári Siklót is köszönhetjükÉppen 185 éve született az a Széchenyi, akinek a Budavári Siklót is köszönhetjük

Gróf Széchenyi István (1791-1860) fia, a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egyletet is megalapító Széchenyi Ödön (1839-1922) francia példa alapján álmodta meg a Budavári Siklót, aki párizsi útja során találkozott az Eiffel-torony gőzhajtású felvonójával. de az ötletet, hogy a Várhegy Dunára nyíló lejtőréje siklóvasút épüljön, feltehetően az akkor már működő lyoni Funiculaire de la rue Terme ihlette. Az UNESCO Világörökségi listáján is szereplő, ingajelleggel egymást váltó, Margit és Gellért névre keresztelt két kocsi ma is meghatározza Budapest látképét.

„Délben ezüst telihold a nap…” – így írt az éppen 80 éve meggyilkolt Radnóti a decemberről„Délben ezüst telihold a nap…” – így írt az éppen 80 éve meggyilkolt Radnóti a decemberről

1941-ben írta meg az év minden hónapját rímekkel köszöntő Naptárat, amelyet egy évre rá jelentetett meg a Hungária Nyomda és Könyvkiadó Vállalat Lengyel Lajos (1904-1978) grafikusnak, mint felelős kiadónak és a nyomda igazgatójának, vitéz Bánó Lehelnek (1881-1945) köszönhetően.

Hütte Partykkal várják a Savoyai Jégteraszon bulizni vágyókat! Hütte Partykkal várják a Savoyai Jégteraszon bulizni vágyókat!

A Savoyai Teraszon télen is különleges rendezvényekkel várják a vendégeket. Annyi a változás, hogy ezúttal forró italokkal és korcsolyapályával egészül ki a már jól ismert zenei rendezvények kínálata. Már most csütörtökön is lesz rendezvény az Erasmus Life szervezésében Castle Ice Skating & Grooves néven.

NagyonVár-kártyával már a Magyar Nemzeti Galéria kiállításait is kedvezményesen látogathatjuk NagyonVár-kártyával már a Magyar Nemzeti Galéria kiállításait is kedvezményesen látogathatjuk

Múlt héten indítottuk útjára a NagyonVár kedvezménykártyát. Akkor azt ígértük, hogy folyamatosan bővítjük a kedvezmények körét, most pedig örömmel jelentjük be, hogy a Magyar Nemzeti Galéria is csatlakozott a kezdeményezésünkhöz. A kedvezménykártyát mind a www.nagyonvar.hu/kedvezmenyek aloldalon lehet igényelni egyelőre díjmentesen!

Három nemzedék három Mikulása Három nemzedék három Mikulása

Éppen az Osztrák-Magyar Monarchia, a dualizmus idején jelent meg a csizmácskákba ajándékot dugó, a gyermekeknek kedveskedő, mosolygó, városi Mikulás-kép. Trianon után az ünnep megkettőződött, hiszen az országot vezető kormányzó névnapját is ekkor ünnepelték A szocialista rezsimben december 6-a pedig a fenyőünnep szakszervezeti előünnepévé, télapó estekké degradálódott. Alábbi cikkünkben három különböző nemzedék három különböző Mikulását mutatjuk be.