Mezőre hulló véreink: A Vérmező rövid története

Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?

A főváros legrégebbi iskolája, az Egyetemi Katolikus Gimnázium – videósorozatunk utolsó része következik!A főváros legrégebbi iskolája, az Egyetemi Katolikus Gimnázium – videósorozatunk utolsó része következik!

A Budavári iskolákat bemutató videósorozatunk legújabb állomásán az egykori Pest-Buda, illetve Budapest legrégebbi iskoláját mutatjuk be, mai nevén a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumot. A napjainkban a várhegy keleti oldalán végig futó Szabó Ilonka utcában található intézményt 1687-ben a jezsuiták gimnáziumaként alapította Széchényi György (1603-1695) esztergomi érsek.

Éppen 120 éve született az egyik legnagyobb magyar lángelme, Neumann JánosÉppen 120 éve született az egyik legnagyobb magyar lángelme, Neumann János

Bár a világhírű matematikus nem a Várban született, hanem egy a Bajcsy-Zsilinszky út és a Báthory utca sarkán lévő nagypolgári lakásban, ahol gyermekéveit is töltötte, és később is ugyan már Budára, de a Svábhegyre, egy Eötvös úti villába költözött a család, mégis fontos, hogy megemlékezzünk arról a magyar tudósról, akit a világon mindenhol a jelen világunkat alapjaiban meghatározó találmány, a számítógép atyjának neveznek.

A főváros legrégebbi iskolája, az Egyetemi Katolikus Gimnázium – videósorozat!A főváros legrégebbi iskolája, az Egyetemi Katolikus Gimnázium – videósorozat!

A Budavári iskolákat bemutató videósorozatunk legújabb állomásán az egykori Pest-Buda, illetve Budapest legrégebbi iskoláját mutatjuk be, mai nevén a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumot. A napjainkban a várhegy keleti oldalán végig futó Szabó Ilonka utcában található intézményt 1687-ben a jezsuiták gimnáziumaként alapította Széchényi György (1603-1695) esztergomi érsek.

Ilyen volt a karácsony az ostrom alatt a VárbanIlyen volt a karácsony az ostrom alatt a Várban

Az ostrom ideje alatt szinte szünet nélkül dörögtek az ágyúk, s a gépfegyverek, a reményvesztett családok légópincékben rettegve, nélkülözve, éhezve, szomjazva, egymásba kapaszkodva próbálták túlélni a kegyetlen és kíméletlen szovjet előrenyomulást. A karácsony rémálommá vált, a Csendes éj olyan távol került a dübörgő valóságtól, mint az égen fényévekre reszkető csillagok a betlehemi jászoltól. Hasonló lehetett Trója pusztulása is…

Éppen szenteste született a magyarok kedvenc királynéja, Sissi Éppen szenteste született a magyarok kedvenc királynéja, Sissi

Eredeti nevén Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach vagyis Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia (1854-1898) bajor hercegnőként a bajorországi Münchenben 1837. december 24-én, tehát e jeles napon, szenteste született.

Közel kétszáz éve állították az első karácsonyfát Magyarországon, itt a KrisztinavárosbanKözel kétszáz éve állították az első karácsonyfát Magyarországon, itt a Krisztinavárosban

Ön tudta, hogy a budai Várnegyed tövében elterülő Krisztinavároshoz kötődik az első pest-budai karácsonyfa-állítás eseménye is? Pedig igen, ugyanis itt, a Várkerületben, a mai Mikó utca 8. szám alatti Angyalkertben állíttatta fel az első karácsonyfát Brunszvik Teréz (1775-1861) grófnő 1828. december 24-én az itt megőrzött gyermekek nagy örömére.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.