A festő, aki megfestette korának arcképcsarnokát
Barabás Miklós az erdélyi Kézdimárkosfalván született 1810-ben egy szegény székely család sokadik gyermekeként. A nélkülöző kisfiú hamar rájött, hogy az autodidakta módon, kedvtelésből készített rajzai kvázi megélhetést jelentenek számára.
Ezért is kezdett már meglehetősen korán arcképfestéssel foglalkozni, praktikusan ugyanis – a fényképezés felfedezése előtt vagyunk - erre volt piaci kereslet. Tehetségét hamar felfedezték, ezért először Nagyszebenben, majd Kolozsváron tanult festészetet, illetve litográfiakészítést. Később Bécsben, Bukarestben, Velencében, Pesten képezte magát. Gyakorlatiasságát és talpraesettségét plasztikusan mutatja, hogy az első magyar festő volt, aki megtudott élni művészetéből, amit elsősorban a portrékészítés tökéletesre fejlesztésének köszönhetett. Kissé mentegetőzve így írt erről:
…nálunk nincs kilátás másból megélni
Az említett, főként megélhetést jelentő portréfestészet mellett zsánerképeket és tájképeket is festett. A Városmajorban található Barabás-villa volt otthonuk. Az biztos, hogy a magyar történelmi emlékezet szempontjából halhatatlant alkotott, hiszen portréiról ismerjük a XIX. század legnagyobb alakjait, politikusait, államférfiúit, művészeit.
A neves költő, Reviczky Gyula (1855-1889)így írt a festőről dicsőítő költeményében:
Együtt küzdöttél az egész hazával, Ecsettel kézben és szívedben lánggal, És hogy csodálják késő unokák: Megfested korod arcképcsarnokát.
A teljesség igénye nélkül Trefort Ágoston, Szalay László, Eötvös József, Wesselényi Miklós, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Széchenyi István, Arany János, Liszt Ferenc, Görgey Artúr, Batthyány Lajos, Leiningen-Westerburg Károly, Bem József, Klapka György, Táncsics Mihály történelmi portréját is neki köszönhetjük. De a most megtekinthető Magyar Nemzeti Galériában megnyílt időszaki kiállításain sokkal szélesebb képet kaphatunk művészetéről. Ezért mindenkinek azt javasoljuk, hogy menjen fel a Budavári Palotába és győződjön meg róla a saját szemével! Kedvcsinálóul pedig íme néhány kép:
Szinte mindenki tudja, hogy a budai Vérmező, amely a Krisztinavárosban terül el a később magyar jakobinusoknak csúfolt Martinovics-mozgalomban résztvevők vesztőhelyeként kapta nevét. A császári titkosrendőrség által lefülelt Martinovics Ignácot és négy társát 1795. május 20-án fejezték le a budai Vérmezőn, illetve közel két hétre rá, június másodikán Őz Pált, valamint Szolártsik Sándort is ugyanitt és ugyanekkor fejezte le a hóhér. De mi volt a Vérmező a kivégzés előtt?
A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor (1900-1989) több mint másfél évtizeden át itt lakott a Mikó utca-Logodi utca sarokházban feleségével, Lolával (1899-1986). Szeptemberben neki is az a vers jutott eszébe, mint a magyarok többségének. Igen, Petőfi Sándor Szeptember végén című verse, ami már kisiskolásként szívünkbe hatol, s ott marad egész életünkben, az utolsó szeptemberig.
A mai nap a Budai Vár visszafoglalásának évfordulója, ugyanis 1686. szeptember 2-án éppen ezen a napon szabadították fel és foglalták vissza az európai szövetséges csapatok a török megszállás alól a Duna jobb partján fekvő várat. Ezzel ért véget Budán - 145 év után - a török uralom.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
