A festő, aki megfestette korának arcképcsarnokát
Barabás Miklós az erdélyi Kézdimárkosfalván született 1810-ben egy szegény székely család sokadik gyermekeként. A nélkülöző kisfiú hamar rájött, hogy az autodidakta módon, kedvtelésből készített rajzai kvázi megélhetést jelentenek számára.
Ezért is kezdett már meglehetősen korán arcképfestéssel foglalkozni, praktikusan ugyanis – a fényképezés felfedezése előtt vagyunk - erre volt piaci kereslet. Tehetségét hamar felfedezték, ezért először Nagyszebenben, majd Kolozsváron tanult festészetet, illetve litográfiakészítést. Később Bécsben, Bukarestben, Velencében, Pesten képezte magát. Gyakorlatiasságát és talpraesettségét plasztikusan mutatja, hogy az első magyar festő volt, aki megtudott élni művészetéből, amit elsősorban a portrékészítés tökéletesre fejlesztésének köszönhetett. Kissé mentegetőzve így írt erről:
…nálunk nincs kilátás másból megélni
Az említett, főként megélhetést jelentő portréfestészet mellett zsánerképeket és tájképeket is festett. A Városmajorban található Barabás-villa volt otthonuk. Az biztos, hogy a magyar történelmi emlékezet szempontjából halhatatlant alkotott, hiszen portréiról ismerjük a XIX. század legnagyobb alakjait, politikusait, államférfiúit, művészeit.
A neves költő, Reviczky Gyula (1855-1889)így írt a festőről dicsőítő költeményében:
Együtt küzdöttél az egész hazával, Ecsettel kézben és szívedben lánggal, És hogy csodálják késő unokák: Megfested korod arcképcsarnokát.
A teljesség igénye nélkül Trefort Ágoston, Szalay László, Eötvös József, Wesselényi Miklós, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Széchenyi István, Arany János, Liszt Ferenc, Görgey Artúr, Batthyány Lajos, Leiningen-Westerburg Károly, Bem József, Klapka György, Táncsics Mihály történelmi portréját is neki köszönhetjük. De a most megtekinthető Magyar Nemzeti Galériában megnyílt időszaki kiállításain sokkal szélesebb képet kaphatunk művészetéről. Ezért mindenkinek azt javasoljuk, hogy menjen fel a Budavári Palotába és győződjön meg róla a saját szemével! Kedvcsinálóul pedig íme néhány kép:
Az éppen ma 1045 éve, 980. április 23-án Velencében született bencés szerzetes egyben első királyunk, Szent István fiának, Szent Imre hercegnek a nevelője is volt. Az 1083-ban, I. László király kezdeményezésére szentté avatott püspök vértanúságának helyét, az egykori Kelen-hegyet később róla, Szent Gellért hegyének nevezték el, az ezen létrejött - részben elsőkerületi – városrész pedig a Gellérthegy nevet viseli. A csanádi püspöki széket betöltő szerzetes életéről a későbbi korokban több legenda is született.
A Budai Vár tövében, a Mikó utca-Logodi utca sarkán álló ház egykori lakója néhány lépésre lakott a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templomtól. Bizonyára sokszor szemtanúja lehetett az ünnepi menetnek, amely ilyenkor indult meg a Roham utca felé, majd az Alagút utcán tért vissza. Az idén április 11-én éppen 125 éve született Márai Sándor alábbi verse több mint száz évvel ezelőtt, csupán 22 éves korában jelent meg a Kassai Naplóban.
Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
