Cikkek tagek alapján:

Budavári Palota

Új kiállítással várja a látogatókat a BTMÚj kiállítással várja a látogatókat a BTM

„Budapest, Budapest, te csodás” – szólt a Fényes Szabolcs által megzenésített dal. És igen, tényleg csodás, hiszen minden magyar büszke lehet az ország fővárosára, Budapest ugyanis minden kétséget kizáróan az egyik legszebb a világ városai között. És ennek ékköve a Budavári Palota, ahol a Budapest-hatás – Fővárosi kötődések és identitások című kiállítás is megtekinthető.

Észrevétlen történelem: Mátyás király palotájának egy darabjaÉszrevétlen történelem: Mátyás király palotájának egy darabja

Sokszor észre sem vesszük a múlt darabjainak egyes emlékeit, észrevétlenül bújnak meg, simulnak bele a hétköznapok szürkeségébe, mi pedig rájuk sem hederítve sétálunk el mellettük. Pedig őseink, nagyapáink azért tették ide, hogy emlékezzünk rájuk, saját múltunkra, az egykor élt magyarokra. Egy kis utcán heverő történelem.

Tényleg így nézhetett ki a budai várpalota Mátyás király korában? – Képekkel!Tényleg így nézhetett ki a budai várpalota Mátyás király korában? – Képekkel!

A budai várhegy királyi palotája mindig is közbeszéd tárgya volt, szakmai disputák középpontjában állt. Különböző korok különböző megjelenését kutatók próbálták elképzelni és közvetíteni a közönség felé. Ilyen volt Lux Kálmán építész is, aki A budai várpalota Mátyás király korában című díszes kötetével élvezetes és esztétikus módon tárta fel a 15. századi palota képét.

A császárnő látogatása - Mária Terézia 250A császárnő látogatása - Mária Terézia 250

A budavári Haydneum által meghirdetett rendezvénysorozat Mária Terézia (1717-1780) kétszázötven évvel ezelőtti, fertődi látogatásának állít méltó emléket. Az Esterházy-kastélyban vendégeskedő királynőt itt ejtette ámulatba az aktív alkotói korszakát Eszterházy Miklós herceg szolgálatában álló világhírű zeneszerző, Joseph Haydn (1732-1809) zsenije.

155 éve ezen a napon született a Budavári Palotában Mária Valéria főhercegnő155 éve ezen a napon született a Budavári Palotában Mária Valéria főhercegnő

Ferenc József (1830-1916) és Erzsébet királyné (1837-1898) negyedik, legkisebb gyermeke 1868. április 22-én született Budán, alig néhány hónappal a kiegyezés után. A bécsi udvar szigorától, s annak érzelmi hűvösségétől sokszor Budára, az őt önzetlenül szerető magyarokhoz menekülő királyné szervezte úgy, hogy lánya végül itt nálunk, a Budavári Palotában lássa meg a napvilágot.

"Egyetemi képzés egyetem nélküli országban" – a Budavári Történelmi Kaszinó legújabb előadásán jártunk"Egyetemi képzés egyetem nélküli országban" – a Budavári Történelmi Kaszinó legújabb előadásán jártunk

Ezúttal Dr. Szögi László, történész, levéltáros, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár egykori főigazgatója, az MTA-ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoportjának vezetője tartott lebilincselő előadást a külföldi egyetemeken tanuló magyar diákokról, az úgynevezett peregrinusokról a Budavári Palotanegyedben található Szent István Kávéházban megrendezett kulturális eseményen.