1910-ben éppen ezen a napon, augusztus 21-én - 75 évesen - hunyt el a XIX. századi magyar romantikus festészet európai rangú művésze, s a hazai historikus festészet egyik legkiválóbb alakja. Budavári kötödése nem csak abban merül ki, hogy festményeinek jelentős része a Magyar Nemzeti Galériában található, hanem a Mátyás-templom belsejét is többek között az munkájának gyümölcse, s Ferenc József budavári megkoronázását is több képén megfestette.,

De mit is ünneplünk ma? - kérdezhetné a ma embere. Nos, a mai nap a Budai Vár visszafoglalásának évfordulója, ugyanis 1686. szeptember 2-án éppen ezen a napon szabadították fel és foglalták vissza az európai szövetséges csapatok a török megszállás alól a Duna jobb partján fekvő várat. Ezzel ért véget Budán - 145 év után - a török uralom.

Ezen a héten hétfőn az Oroszlános Udvarból nyíló Szent István Kávéházban nem mindennapi előadás keretében nyílt meg az érdekes szaktörténeti előadás. A Sallai Csilla közgazdász, könyvvizsgáló magángyűjteményéből válogatott történelmi számlaritkaságok kiállításának nyitóeseményén a gyűjtemény tulajdonosától hallhattunk érdekes információkat a számlákról, a számlák történetéről.

239 éve ezen a napon született Tittel Pál római katolikus pap és tudós, aki annak a csillagvizsgálónak volt az első igazgatója, amely egykor a mai Citadella helyén állt, a Gellért-hegy tetején. 1830-ban a matematikusok közt elsőként őt sorolták be az újonnan létesült Tudós Társaság (Magyar Tudományos Akadémia) tagjai közé, halála másnapján Vörösmarty Mihály verssel búcsúzott tőle, 2003-ban pedig kisbolygót neveztek el róla.

Az elmúlt évek legjobb magyar alkotásaival várnak a szervezők minden friss levegőre vágyó filmszeretőt Budapest szívében, egy csodaszép, panorámás, kutyabarát helyszínen.

Magyarország és a régió legsikeresebb Pink Floydot játszó csapata is fellép a csodálatos dunai panorámával párban járó Várkert Bazárban, ahogyan megtalálhatják számításaikat az elektronikus zenei világ kedvelői, és olyan eseményre is várják az érdeklődőket, amelynek középpontjában a 200 éve született Petőfi Sándor áll.

Élénk építkezés zajlott a Tabánban a török időkben. A jól ismert fürdők mellett dzsámik is épültek, amelyek közül a cikk szempontjából legfontosabb Szokollu Musztafa dzsámija: Buda visszafoglalása után ez az épület szolgált később az Alexandriai Szent Katalin templom alapjául.