Hess András 1473. júniusában nyomtatta ki Budán az első magyarországi ősnyomtatványt, A magyarok krónikáját vagy ismertebb nevén a Budai Krónikát. A feltehetően több történeti mű összeszerkesztéséből álló könyv több kódexben is ránk maradt. A magyarság történetét a hun-magyar eredettől egészen Mátyás király uralkodásáig bemutató krónika új, a Szent István Társulat gondozásában megjelenő kiadása igazi csemege a régi könyvek és általában a magyar történelem iránt érdeklődő nagyközönség számára. A kötet bemutatására május 19-én kerül sor a Budavári Palotában, a Szent György téren található Országos Széchenyi Könyvtárban.

A Budavári Palotanegyed eredeti állapotukba visszahelyezett épületeit külön is kiemelte a TIME magazin ma publikát cikke, amelyben azt az 50 rendkívüli helyet vették számba az egész világról, amelyeket 2023-ban felfedezésre javasolnak. A magyar főváros olyan helyek között szerepel, mint a gízai piramisok, Barcelona, vagy éppen Jeruzsálem.

Idén is megrendezi családi napját a Közösen Vízivárosért Egyesület. A hagyományteremtő céllal megtartott tavalyi, első alkalomhoz hasonlóan az eseménynek ezúttal is a Víziváros kultikus helyszínének számító Jókai Anna Szalon ad otthont. Az eseményről a családi nap egyik ötletgazdáját, Víziváros önkormányzati képviselőjét, Varga Dánielt kérdeztük.
Új platformon, népszerű magyar rádióssal erősít a Budavári Palotanegyed. A Budavári Percekben a népszerű rádiós, a Hepi Endreként is ismert Lukács Zsolt kalauzolja a hallgatókat a megújuló városrész kulisszái mögé, és mutatja az utat a kulturális és turisztikai programkínálatban.

A szervezők várakozásai szerint az augusztusi atlétikai világbajnokságon az élő televíziós közvetítés jóvoltából – a Giro d’Italia tavalyi, Budapesten megrendezett szakaszához hasonlóan – tízmilliók gyönyörködhetnek majd a Vár, és természetesen a főváros más, ikonikus részeinek látványában.
A Magyar Kerékpárosklub a BKK-val közösen készített egy javaslatot az I. kerületi kerékpárhálózatról. A terv véleményezésére mindenkit bátorítanak, függetlenül attól, hogy nagy általánosságban mivel közlekedik, hiszen a bringa bárkinek alternatíva lehet.

Ettől a héttől ismét látogatható a századforduló legszebb történelmi terme, az eredeti tervek alapján visszaállított Szent István-terem. Ahogyan arról beszámoltunk a rekonstruált terem januárban nem fogadott látogatókat, de az épületben található Hauszmann-sztori című kiállítás ez idő alatt is változatlanul várta az érdeklődőket. Most ismét mindkét kiállítás megtekinthető.