„Egy olasz Pesten” - az Első Magyar Festészeti Akadémia alapítóját bemutató időszaki kiállítás nyílik a BTM Vármúzeumban

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma időszaki kiállítással tiszteleg Marastoni Jakab emléke előtt, aki a XIX. századi hazai festészet meghatározó alakja volt. Az itáliai származású festőmestert József nádor hívta még 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd rá két évre már Pestre, ahol 1846-ban megalapította az Első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez az intézmény a hazai festőművészképzés egyik fontos helyszíne volt, olyan tanítványokkal többek között, mint Lotz Károly, Zichy Mihály, illetve Szemlér Mihály.

"Magasan a legjobb" – megnyílt Rizsavi Tamás fotókiállítása a Budavári Palotanegyedben "Magasan a legjobb" – megnyílt Rizsavi Tamás fotókiállítása a Budavári Palotanegyedben

A Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, fiatal fotográfus lélegzetelállító képeivel egy különleges kiállítás keretében találkozhatunk a Budavári Palotanegyed két helyszínén is: részben a Karakas Pasa tornyában, részben pedig a Savoyai Teraszon. A szerdán megnyílt tárlaton közel száz fényképet csodálhatunk meg a népszerű fotós alkotásai közül egészen a december közepére tervezett finisszázsig.

„Magasan a legjobb!” - lélegzetelállító fotókiállítás nyílik szerdán a Budavári Palotanegyedben„Magasan a legjobb!” - lélegzetelállító fotókiállítás nyílik szerdán a Budavári Palotanegyedben

Rizsavi Tamás, fotográfus képeivel egy különleges kiállítás keretében a Budavári Palotanegyed két helyszínén is találkozhatunk. A 2024. október 30-án 15 órától megtekinthető fotótárlaton közel száz fényképet láthatunk a népszerű fotós alkotásai közül. Spoilerezünk: a „Magasan a legjobb” címre elkeresztelt fotókiállításon biztosan mindenki talál magának egy kedvenc képet.

Magyar géniuszok nyomába eredhetünk a Várkert BazárbanMagyar géniuszok nyomába eredhetünk a Várkert Bazárban

Egy újabb ingyenes szabadtéri kiállítást tekinthetünk meg a Várkert Bazár Gloriett rámpáján. A festői környezetben megrendezett, minden bizonnyal a világ egyik legszebb látképével rendelkező szabadtéri tárlat a magyar tudománytörténet legjelentősebb mérföldkövein keresztül mutatja be, hogy a magyar lángelmék, tudósok, feltalálok - Bolyai Jánoson keresztül Gábor Dénesen át egészen Barabási Albert Lászlóig - mit adtak a világnak, s az emberiségnek.

„Vadat és halat, s mi jó falat…” - őszi gyerektábor a Budavári Palotában„Vadat és halat, s mi jó falat…” - őszi gyerektábor a Budavári Palotában

Az iskolai őszi szünetben, október 28-31. között a 6-10 éves korosztály számára hirdetett gyerektábort a BTM Vármúzeum. A „Vadat és halat, s mi jó falat - csemegék az őskortól a középkorig” címmel meghirdetett múzeumpedagógiai foglalkozás célja, hogy a gyerekek játékos keretek között ismerjék meg a régmúlt korok embereinek életmódját, legfőbb ételeit, táplálkozási szokásait.

Közhírré tétetik: Ismét megelevenedik a Budavári Palotanegyedben a középkori Budavár!Közhírré tétetik: Ismét megelevenedik a Budavári Palotanegyedben a középkori Budavár!

Október 19-én immáron hagyomány a Középkori Vár Napja a BTM Vármúzeumban. A különleges naphoz különleges tárlatvezetések dukálnak, a szervezők középkori zenével, élő történelmi bemutatókkal és látványos felvonulással várják a látogatókat a Budavári Palotában. Az idei események középpontjában a sárkányok állnak: a mesebeli sárkánytól egészen a Luxemburgi Zsigmond által alapított Sárkány Lovagrendig. Az előző évekhez hasonlóan idén is csupa izgalmas program várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Jobbnál jobb programok várják a Budai Várba látogatókat Szent István ünnepén!Jobbnál jobb programok várják a Budai Várba látogatókat Szent István ünnepén!

Többek között az idén immáron 38. alkalommal megrendezett Mesterségek ünnepe, amelyen nem csak a kézművesek portékái, de különleges előadások is várják a Budai Várba látogatókat. A Budavári Palotanegyedben pedig számtalan kulturális programon lehet részt venni az államalapítás ünnepén. Az Oroszlános Udvarban az István, a király rockoperát kétszer vetítik le óriáskivetítőn az ünneplőknek.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.