Cikkek tagek alapján:

irodalomtörténet

„Igen, ez a nyár…” – a 125 éve született Márai gondolatai a júliusról „Igen, ez a nyár…” – a 125 éve született Márai gondolatai a júliusról

Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.

„Nedves hajjal futkároznak meztélábas záporok” – Radnóti júliusa a miénk is picit„Nedves hajjal futkároznak meztélábas záporok” – Radnóti júliusa a miénk is picit

Ilyenkor nyár közepén, a hirtelen ránk hördülő lehűlések után újra a balatoni strandok, most épp az 57. Kékszalag vitorlásai felé vágyakozunk; a tegnapi viharokat elfeledtetik velünk az élet napsugarai, amely tűponttá zsugorodó pupilláinkon keresztül elménkbe és lelkünkbe hatolnak, s amelynek millió csillámjai a frissítő széllel vegyülve csiklandozzák arcunkat, tudatosítva szellemünkkel, hogy az emberi élet minden nehézség, csalódás és igazságtalanság ellenére mégiscsak pofon egyszerűen szép. Ezt üzeni Radnóti éppen 85 évvel ezelőtt született, 1940 nyarát megidéző költeménye.

„Most kikiáltom, élni, élni szép” – Kosztolányi versével köszöntjük a napfényes júliust„Most kikiáltom, élni, élni szép” – Kosztolányi versével köszöntjük a napfényes júliust

Ilyenkor július elsején, a nyár kellős közepén újra a tenger finoman ölelő hűsítő hullámaiba vagy a balatoni strandok zsibongó moraja felé vágyakozunk, s ha a vágyunk valóra válik, mindennél jobban érezzük, hogy az élet minden nehézség ellenére mégiscsak szép. Ezt üzeni Kosztolányi Dezső Jó az élet című verse is, amit 1913. júliusában írt.

Az egyik legszebb versével emlékezünk Kányádi Sándorra, a Tabán egykori lakójáraAz egyik legszebb versével emlékezünk Kányádi Sándorra, a Tabán egykori lakójára

Kányádi Sándor, Kossuth-díjas magyar költő 2018-ban ezen a napon távozott az élők sorából és alig három évtizede írta az egyik legszebb versét Valaki jár a fák hegyén címmel.

"Ulpius Évától Esti Kornélig" - jelentkezz most a nyár utolsó NagyonVár-kultúrtörténeti sétájára!"Ulpius Évától Esti Kornélig" - jelentkezz most a nyár utolsó NagyonVár-kultúrtörténeti sétájára!

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol lakott a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el június 28-án és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

Márain keresztül az ehető virágokon át a halálos tavaszig –várkerületi kultúrprogramok júniusbanMárain keresztül az ehető virágokon át a halálos tavaszig –várkerületi kultúrprogramok júniusban

A budai várkerület mindig is a magyar kultúra egyik bölcsője volt. Kultúra terén pedig ma is példaértékű programokkal várja a szépségre, katarzisra, illetve tudásra vágyó embereket. Nem véletlen, hogy az ilyen típusú rendezvényeknek otthont adó kulturális helyszínek száma is elég magas a picinyke területű kerülethez képest, hiszen a MáraiKult, a Virág Benedek Ház, a Jókai Anna Szalon, a Tér-Kép Galéria, a Vízivárosi Klub, a Borsos Miklós Emléklakás, illetve a Várnegyed Galéria mind-mind a fent említett nemes célt szolgálják. Júniusban is számtalan program várja a kikapcsolódásra vágyó és kultúrára szomjazó közönséget.