Must szagú erjedés és az egyik legszebb magyar vers – Márainak ezt jelentette a szeptember

A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor (1900-1989) több mint másfél évtizeden át itt lakott a Mikó utca-Logodi utca sarokházban feleségével, Lolával (1899-1986). Szeptemberben neki is az a vers jutott eszébe, mint a magyarok többségének. Igen, Petőfi Sándor Szeptember végén című verse, ami már kisiskolásként szívünkbe hatol, s ott marad egész életünkben, az utolsó szeptemberig.

A mai nap Budavár ünnepeA mai nap Budavár ünnepe

De mit is ünneplünk ma? - kérdezhetné a ma embere. Nos, a mai nap a Budai Vár visszafoglalásának évfordulója, ugyanis 1686. szeptember 2-án éppen ezen a napon szabadították fel és foglalták vissza az európai szövetséges csapatok a török megszállás alól a Duna jobb partján fekvő várat. Ezzel ért véget Budán - 145 év után - a török uralom.

Számlatörténeti kiállítás nyílt a Szent István KávéházbanSzámlatörténeti kiállítás nyílt a Szent István Kávéházban

Ezen a héten hétfőn az Oroszlános Udvarból nyíló Szent István Kávéházban nem mindennapi előadás keretében nyílt meg az érdekes szaktörténeti előadás. A Sallai Csilla közgazdász, könyvvizsgáló magángyűjteményéből válogatott történelmi számlaritkaságok kiállításának nyitóeseményén a gyűjtemény tulajdonosától hallhattunk érdekes információkat a számlákról, a számlák történetéről.

Egy pap és a csillagok: Tittel Pál és a Gellérthegyi Csillagda története Egy pap és a csillagok: Tittel Pál és a Gellérthegyi Csillagda története

239 éve ezen a napon született Tittel Pál római katolikus pap és tudós, aki annak a csillagvizsgálónak volt az első igazgatója, amely egykor a mai Citadella helyén állt, a Gellért-hegy tetején. 1830-ban a matematikusok közt elsőként őt sorolták be az újonnan létesült Tudós Társaság (Magyar Tudományos Akadémia) tagjai közé, halála másnapján Vörösmarty Mihály verssel búcsúzott tőle, 2003-ban pedig kisbolygót neveztek el róla.

Rövidfilmfesztivál a VárKERT Moziban Rövidfilmfesztivál a VárKERT Moziban

Az elmúlt évek legjobb magyar alkotásaival várnak a szervezők minden friss levegőre vágyó filmszeretőt Budapest szívében, egy csodaszép, panorámás, kutyabarát helyszínen.

Stíluskavalkád – Nyári koncertek a Várkert BazárbanStíluskavalkád – Nyári koncertek a Várkert Bazárban

Magyarország és a régió legsikeresebb Pink Floydot játszó csapata is fellép a csodálatos dunai panorámával párban járó Várkert Bazárban, ahogyan megtalálhatják számításaikat az elektronikus zenei világ kedvelői, és olyan eseményre is várják az érdeklődőket, amelynek középpontjában a 200 éve született Petőfi Sándor áll.

A Tabán dzsámiból lett temploma A Tabán dzsámiból lett temploma

Élénk építkezés zajlott a Tabánban a török időkben. A jól ismert fürdők mellett dzsámik is épültek, amelyek közül a cikk szempontjából legfontosabb Szokollu Musztafa dzsámija: Buda visszafoglalása után ez az épület szolgált később az Alexandriai Szent Katalin templom alapjául.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.