Cikkek tagek alapján:

Vár

„Csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok…” – Mécs László versével köszöntjük az édesanyákat„Csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok…” – Mécs László versével köszöntjük az édesanyákat

Mécs László (1895-1978) premontrei szerzetesként írta verseit, s a két világháború között valódi „sztárturnékat” tartott határon innen és túl. Előadásain, felolvasóestjein a csilláron is lógtak, a hazai mellett főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki fiatalság között volt rendkívül népszerű. Már-már idolként tisztelték, valósággal rajongtak érte hívei. Lírájában mély érzések és gondolatok érnek eggyé a modern kori prédikációk szónoklataival. Most egyik legszebb versével köszöntjük az édesanyákat.

Hatalmas sikert aratott a néptánc a Savoyai Majálison Hatalmas sikert aratott a néptánc a Savoyai Majálison

Az elmúlt napokban több fellépő is szerepelt a Budavári Palotanegyedben, ezzel is színesítve a május eleji hosszúhétvége vári programjait. Az MNG előtti Savoyai Terasz néhány napig igazi táncterasszá változott a hazánkba látogató turisták legnagyobb örömére, akik szomjaznak arra, hogy megismerhessék Magyarország sokszínű kultúráját, illetve az autentikus folklórt. Felüdítő élmény volt, hogy a sok giccses, talmi és hazug kamufolklór helyett a valódi népi kultúrával ismerkedhetett meg a Várba látogató nagyközönség. Így a különböző műsoroknak köszönhetően az egykori Monarchia sokszínűségéből kaphatott ízelítőt az elmúlt napokban a vári közönség.

„Május esti sugárkoszorú” - két impresszionista verssel köszöntjük a májust„Május esti sugárkoszorú” - két impresszionista verssel köszöntjük a májust

Két nagyon hasonló költemény két XX. századi magyar költőgéniusztól. Az egyik Tóth Árpád, aki a szépség zsoldosa volt, míg a másik a szenvedélyek költője, Szabó Lőrinc. Mindkét lírikus kapcsolható valamennyire a Várhoz. Az egyik itt élt a mai Táncsics Mihály utca 13. számú ház első emeletén, míg a másik szenvedélyesen szerette a Budát, illetve a Várnegyedet, „mikor a szemem lehúnyom, egyszerre Buda, egész Buda köröttem muzsikál” – írta egyik versében. Cikkünk címét a két impresszionista vers hasonlósága ihlette.

Ki volt a valóságban Szerb Antal plátói szerelme, a titokzatos Violaine? Ki volt a valóságban Szerb Antal plátói szerelme, a titokzatos Violaine?

Éppen 1901. május elsején született a XX. századi egyik legnagyobb magyar írója, Szerb Antal. Noha a költők, írók szerelmi életének ismerete fontos az irodalmi művek keletkezése, illetve megértése szempontjából, ennek ellenére Szerb Antal életrajzából mintha szemérmesen hiányoznának múzsái és szerelmei. Sokszor szinte üresen maradtak ezek a lapok. Olvasóink megszokhatták, hogy időről időre újabb és újabb cikkekben publikáljuk Szerb Antal múzsáit. Alábbi írásunkban egy újabb hiátust szeretnénk – a műfaji korlátokat még éppen szem előtt tartva - némileg pótolni, az ifjú Szerb Antal plátói szerelmének bemutatásával. A valóságban Ő volt Violaine!

A róla elnevezett tortával köszöntötték Szörényi Leventét a Budai VárbanA róla elnevezett tortával köszöntötték Szörényi Leventét a Budai Várban

Ezen a héten pénteken, a Budai Borszalon rendezvénysorozatának legújabb állomásán az Illés együttes egykori frontembere, Szörényi Levente, illetve fia, Szörényi Őrs mutatta be badacsonyi családi pincészetük borait. A Kossuth- és Erkel Ferenc díjas zeneszerző 1945. április 26-án született, tehát éppen most töltötte be 80 életévét, ezért mind a szervezők, mind az I. kerület alpolgármestere, Fazekas Csilla is elsők között köszöntötte fel és méltathatta a művészt.

Fizetett nászút, pénzadomány és dedikált ágynemű a vendégszobában - így segítette a legnagyobb magyar mecénás a költőketFizetett nászút, pénzadomány és dedikált ágynemű a vendégszobában - így segítette a legnagyobb magyar mecénás a költőket

Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.