Cikkek tagek alapján:
művészettörténet

Ma, ezen a fáradt június végi napon, a nyár közepe felé közeledve három képpár által mutatjuk be kedves olvasóinknak az emberi élet mulandóságát és az ember által teremtett értékek, alkotások mozdulatlanságát. Mert míg az emberi élet törékeny, történelmi távlatokból illékonynak, egy pillanatnak tekinthető hamis tündöklés, addig az ugyanazon ember által megvalósított alkotás, értékteremtés - legyenek azok épületek, szobrok, festmények, versek, regények vagy tárcák - az örökkévalóságnak készülnek.

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma időszaki kiállítással tiszteleg Marastoni Jakab emléke előtt, aki a XIX. századi hazai festészet meghatározó alakja volt. Az itáliai származású festőmestert József nádor hívta még 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd rá két évre már Pestre, ahol 1846-ban megalapította az Első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez az intézmény a hazai festőművészképzés egyik fontos helyszíne volt, olyan tanítványokkal többek között, mint Lotz Károly, Zichy Mihály, illetve Szemlér Mihály.

Vaszary János (1867-1939) a XX. századi magyar festészet „ezerarcú” mestere, aki igazi modern, európai látásmódjával nem csak a szecesszió egyik első hazai képviselője volt, hanem az impresszionizmus, az expresszionizmus, illetve az art deco stílusában is maradandót, „ércnél maradandóbbat” alkotott. Most Pécsi Sándor (1922-1972) kétszeres Kossuth-díjas színművész gyűjteményéből került elő egy festmény Kilátás a festő műterméből címmel egy aukció erejéig, amely az egykori "látkép" miatt igen kedves a szívünknek.
Túlzás nélkül állítjuk, hogy a Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállítása feltehetően az egész 2025. év legnagyszerűbb magyar képzőművészeti kiállítása lesz. A századforduló Magyarországa hazánk egyik legsikeresebb korszaka volt, a Monarchia „második fővárosaként”, a Bécshez rohamléptekkel felfejlődő, s az egyhangú osztrák városnál jóval izgalmasabb, sokszínűbb Budapest - egy kis túlzással élve - hasonlóan eleven, nyüzsgő, s élettel telt világvárossá lett, mint Berlin, Párizs vagy éppen New York. Nos, e büszke korszak kicsúcsosodása volt a képzőművészetekben a magyar népi kultúrát még gyökereiben őrző, de már az európai kulturális vérkeringésbe bekapcsolódó és onnan merítő magyar szecesszió. A plakátokon, tárgyakon bemutatott kiállítás bennünket lenyűgözött.

Az Élőhely Természet- és tájkonstrukciók című időszakos tárlat hatvan műtárgyat felvonultatva mutatja be egészen a XIX. századtól napjainkig a különböző képzőművészeti ágak természethez kötődő látásmódjait. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ a klímaváltozás és a globális fenntarthatósági kérdések válságának idején, hogy hogyan lehet újraírni természet és kultúra viszonyát az előző századok természetfogásása és napjaink jóval urbánusabb világlátásának tükrében. A kiállítást 2025. március 21. – július 27. között nézhetik meg a téma iránt érdeklődök a Budavári Palotanegyedben található Magyar Nemzeti Galériában.

Az asztaloslegényből lett világhírű festő 1844. február 20-án született Munkácson. Az alig nyolcéves korában árván maradt kisfiú Békéscsabára kerül anyai nagybátyjához, aki 1855-ben asztalos inasnak adta. Az Aradon folyamatosan nélkülöző, éhező, betegre dolgoztatott tizenöt éves fiú a segédi bizonyítvánnyal zsebében végül hazamenekül nagybátyához: ekkor kezdett festészetet tanulni. Noha nem mindennapi életpályája csupán áttételesen kapcsolódik a Budai Várhoz, az azonban biztos, hogy festményeinek jelentős része itt, a Magyar Nemzeti Galériában található.