Mesterdalnokok a budai Várban?

Mesterdalnokok a budai Várban?

Az szinte köztudott, hogy Liszt Ferenc egyik legjobb barátja, Augusz Antal itt az Úri utcában lakott palotájában, így nem véletlen, hogy a zeneszerző számos alkalommal vendégeskedett nála és többször koncertezett is a közeli Sándor-palotában. Az azonban már kevesek előtt ismert, hogy a nagy német "zeneköltő", karmester Richard Wagner is többször járt a Várnegyedben, s vezényelte is műveit a kortársak nagy örömére.

Az előadandó darabok mind Wagner R. szerzeményei. A tetemesen megerősített zenekart a zeneköltő maga vezérli. Magyarázó műsorozat a hangverseny napján a színházi pénztárnál lesz kapható.

- számolt be a Szinházi Látcső 1863. július 22-i száma.

Liszt Ferenc (Kép: Wikipédia)

Önéletírásában Wagner így örökítette meg az eseményt:

Mindennek hatása igen fölüdített és szinte fájt, amikor a fiatalosan fölélénkítő környezetből, amilyennek a pesti világ mutatkozott, vissza kellett mennem néma, dohos bécsi menedékembe.

A kiváló zeneszerző a korabeli beszámoló szerint néhány katona és díszes hölgy társaságában a főparancsnoki erkélyen fagylaltot kanalazott a színházigazgatóval:

Tegnapelőtt d. u. hat órakor a budai várbana Sándor palota, (mint gróf Coronini lakása előtt) nagy közönség gyűlt össze, mely az egész tért ellepte. Hét katonai zenekar játszá Wagner R. négy öt művét. A „Tannhäuser“-töredék és „Rienzi“-nyitány kiválólag sikerültek. A kitűnő zeneszerző, néhány előkelő katonai egyén s több díszes hölgy társaságában, a főparancsnok erkélyén volt látható, színházunk igazgatójával együtt.A szerdai császárfürdői bálról sok szépet hallottunk. Sokan voltak, s jó kedv uralkodott. Úgy hallottuk, hogy Wagner Rikhárd is meglátogatá e kedves mulatságot.
Ha sorsom úgy hozza, hogy egész életemben hiába próbálok valami jót és szépet alkotni, attól még őszinte, lelkem mélyéig ható örömmel fogom élvezni és csodálni azt, amit másoknál szépnek és nagynak találok.

– írta Liszt Ferenc Wagnernek írt levelében.

Holnap Wagner Rikhárd óhajtására, a nemzeti színházban Erkel „Hunyadi László“-ját fogják adni. H. Voggenhuber Vilma asszony szabadságidejét használván, Szilágyi Erzsébet szerepét Kaiser Ernstné asszony volt szíves elvállalni. Miután a t. művésznő önzéstelen föllépése által lehetővé teszi, hogy magyar operáink egyik legjelesbikét Wagner Rikhárdnak bemutathassuk , méltán számíthat a közönség s a színház elismerésére. — Gara Máriát Huber Ida, Mátyást Rabatinszky Mari kisasszonyok, Hunyadi Lászlót pedig Stéger úr éneklendik. (...) A budapesti csónakda Wagner Rikhárd tiszteletére ma d. u. hatodfél órakor érdekes kirándulást teend a Margit szigetre. E kirándulásra az ünnepelt zeneköltön kívül több úrihölgy s zenei nevezetesség (többi közt Erkel Ferencz) is hivatalos. — Rosty Pál, Radnótfáy S. és Erkel urak jövő kedden, Wagner elutazása előestéjén, díszlakomát szándékoznak rendezni az „Európában“ a zeneköltő tiszteletére. Erre nézve a budapesti művészek általában Wagner tisztelői előre figyelmessé tétetnek.

Mesterdalnokok a budai Várban?
Mesterdalnokok a budai Várban?

Az szinte köztudott, hogy Liszt Ferenc egyik legjobb barátja, Augusz Antal itt az Úri utcában lakott palotájában, így nem véletlen, hogy a zeneszerző számos alkalommal vendégeskedett nála és többször koncertezett is a közeli Sándor-palotában. Az azonban már kevesek előtt ismert, hogy a nagy német "zeneköltő", karmester Richard Wagner is többször járt a Várnegyedben, s vezényelte is műveit a kortársak nagy örömére.

Egy több mint két évszázada született színésznő, akinek kultusza még ma is kisért: Déryné
Egy több mint két évszázada született színésznő, akinek kultusza még ma is kisért: Déryné

1872. szeptember 29-én, több mint 150 éve halt meg az első magyar operaénekesnő, a legendás díva, Déryné Széppataki Róza, akinek emlékezete most is itt él velünk, közöttünk a budai Krisztinavárosban.

Apponyiak a Várnegyedben
Apponyiak a Várnegyedben

Apponyi Albert gróf (1846-1933) a dualizmus korának meghatározó konzervatív politikusát a két világháború közötti revizionista korszak intellektuel hőseként, a párizsi tárgyaló asztalról lesepert magyar érvek arisztokrata harcosaként tisztelte - szinte egy emberként - a magyar nemzet, aki itt a Várnegyedben talált otthonra a felvidéki birtokok elvesztése után.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.