Tíz csodaszép magyar festmény, amelynek múzsája az ősz
Az erdei avar ólomnehéz illata, a színpompás kertekben füstölgő falevelek, a szüreti mulatságok zenéjének távoli moraja és az elmúló élet különleges, andalító hangulata, no meg persze a fákról lehulló sárguló, pirosló és barna falevelek a legnagyobb magyar festőket is megérintették és megihlették.
De kinek ne jutna eszébe ebben a merengő évszakban életünk lassú elmúlása? Ki az, akinek a szívébe ne szökne be ilyenkor, ha csak egy pillanatra is, elvesztett szeretteinek arcának emléke? S ki ne bontana meg szívesen ebben a édesen búsongó időben az otthon melegében egy palack finom bort, hogy picit derűsebb legyen az egyre korábban ránk sötétülő este?
Hiszen már az ókori Hellászban is oly fontos szerep jutott a gráciáknak, pontosabban a Hóráknak, akikben eredetileg három évszak, a tavasz, a nyár és az ősz istennőit tisztelték a görögök. Thalló, mint „virághozó” a tavasz istennője és az ifjúság védelmezője; Auxó, mint „növesztő” a nyár, míg Karphó, mint „gyümölcsöztető” az ősz istennője volt. A réten, kezükben mindig az adott évszakra leginkább jellemző gyümölcsökkel, virágokkal táncoló fiatal lányok a termékenység, a gyümölcsözés, a gazdagság megtestesítői voltak. Mi most a Karphó szolgálatába álló művészeink legszebb alkotásait kerestük meg. Ennek eredményeként összegyűjtöttünk tíz csodaszép magyar festményt, amelyeknek témája vagy ha úgy tetszik „múzsája” az ősz. Ha pedig valaki szeretné ezeket a csodákat élőben is megpillantani, akkor csak fel kell jönnie a Budavári Palotanegyedben található Magyar Nemzeti Galériába és itt meg is találja őket!
Mécs László (1895-1978) premontrei szerzetesként írta verseit, s a két világháború között valódi „sztárturnékat” tartott határon innen és túl. Előadásain, felolvasóestjein a csilláron is lógtak, a hazai mellett főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki fiatalság között volt rendkívül népszerű. Már-már idolként tisztelték, valósággal rajongtak érte hívei. Lírájában mély érzések és gondolatok érnek eggyé a modern kori prédikációk szónoklataival. Most egyik legszebb versével köszöntjük az édesanyákat.
Két nagyon hasonló költemény két XX. századi magyar költőgéniusztól. Az egyik Tóth Árpád, aki a szépség zsoldosa volt, míg a másik a szenvedélyek költője, Szabó Lőrinc. Mindkét lírikus kapcsolható valamennyire a Várhoz. Az egyik itt élt a mai Táncsics Mihály utca 13. számú ház első emeletén, míg a másik szenvedélyesen szerette a Budát, illetve a Várnegyedet, „mikor a szemem lehúnyom, egyszerre Buda, egész Buda köröttem muzsikál” – írta egyik versében. Cikkünk címét a két impresszionista vers hasonlósága ihlette.
Éppen 1901. május elsején született a XX. századi egyik legnagyobb magyar írója, Szerb Antal. Noha a költők, írók szerelmi életének ismerete fontos az irodalmi művek keletkezése, illetve megértése szempontjából, ennek ellenére Szerb Antal életrajzából mintha szemérmesen hiányoznának múzsái és szerelmei. Sokszor szinte üresen maradtak ezek a lapok. Olvasóink megszokhatták, hogy időről időre újabb és újabb cikkekben publikáljuk Szerb Antal múzsáit. Alábbi írásunkban egy újabb hiátust szeretnénk – a műfaji korlátokat még éppen szem előtt tartva - némileg pótolni, az ifjú Szerb Antal plátói szerelmének bemutatásával. A valóságban Ő volt Violaine!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
