„Megjött a fagy, siklik a ház falán…” – így írt Radnóti a novemberről

„Megjött a fagy, siklik a ház falán…” – így írt Radnóti a novemberről

A most 80 éve meggyilkolt, tragikus sorsú magyar költőgéniusz ugyan sosem élt a Várban, azt viszont tudjuk, hogy rengeteget kirándult Budán és számtalanszor megfordult a Várnegyedben is. Erről tanúskodik a halálának 80. évfordulójára írt cikkünkben közölt fotó is, ami a Budai Várban a Bástya sétányon (ma Tóth Árpád sétányon) készült.

A magát következetesen „magyar költőnek” nevező Radnóti a modern magyar költészet egyik legkiválóbb képviselője volt a XX. századi irodalmunk történetében. Ezennel egy rövid, November címen megjelent költeményével köszöntjük a novembert. A vers 1940-ben jelent meg az akkor még Babits Mihály (1883-1941) által szerkesztett Nyugat hasábjain.

November

Megjött a fagy, siklik a ház falán,

a holtak foga koccan. Hallani.

S zizegnek fönn a száraz, barna fán

vadmirtuszok kis ősz bozontjai.

Egy kuvik jóslatát hullatja rám;

félek? Nem is félek talán.

Mozgóképen: 100 éve nyitották meg a Királyi Várkertet a nagyközönség számára
Mozgóképen: 100 éve nyitották meg a Királyi Várkertet a nagyközönség számára

Igaz, csak ideiglenesen. A Királyi Várkert száz esztendővel ezelőtt nyílt meg átmenetileg a sokaság számára addig, amig Horthy Miklós kormányzó családjával a gödöllői Grassalkovich-kastélyban töltötte nyári szabadságát. Kevesen tudják, de a Duna szintjén található mai Várkert Bazárt elsősorban Várbazárnak hívták, s a ma Savoyai Terasznak nevezett, Magyar Nemzeti Galéria előtt elterülő rész volt maga a Várkert.

135 éve született a világhírű magyar orientalista, Baktay Ervin
135 éve született a világhírű magyar orientalista, Baktay Ervin

135 éve, 1890. június 24-én született erdőbaktai Baktay Ervin, aki éppen száz évvel ezelőtt, 35 évesen magyarosította nevét Gottesmann Ervinről, s aki számos európai egyetemen tartott előadásokat India kultúrájáról. Baktay 1956-ban egyike volt azon néhány Kelet-kutató közül a világból, akiket az indiai állam hivatalosan is meghívott a Buddha születésének 2500. évfordulójára megrendezett nagyszabású ünnepségsorozatra. Egy ideig itt a Vízivárosban, a Szilágyi Dezső téren élt.

Egy skót mérnök, aki nagy szerencsénkre Budán találta meg a boldogságot
Egy skót mérnök, aki nagy szerencsénkre Budán találta meg a boldogságot

„Nagy szerencsénkre…” – írtuk a címben, nem véletlenül, hiszen ez a skót mérnök volt a budapesti Széchenyi lánchíd építésének vezetője, valamint a budai Váralagút tervezője és főmérnöke is. S, aki 1866. június 23-án, tehát ezen a napon halt meg Budán. Ma már annyira evidens, hogy van, de a Lánchíd a skót mérnök főművével, a váralagúttal vált teljes értékűvé, ez teremtett valóban közvetlen kapcsolatot Pest és Buda között. Addig ugyanis a Várhegy megkerülésével lehetett csak az újonnan épült, Pestet Budával összekötő Lánchidat megközelíteni a Krisztinaváros, a Tabán, illetve a Hegyvidék felől és fordítva.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.