
Kosztolányi Dezső őszi pillanatképével búcsúzunk októbertől
A modern magyar irodalom kibontakozásának egyik legjelentősebb mérföldkövének tekinthetjük Kosztolányi Dezső (1885-1936) költészetét. A költő Őszi táj című rövidke kis verse a Számadás kötetben szereplő lírai szpotokat felvonultató Negyven pillanatkép című versciklus egyik legismertebb, s talán legtöbbször idézett költeménye. Nem véletlenül…
Minden, mi szép volt, szétesett...
- jegyezte le egy papírlapra Kosztolányi 1934-ben.
Az idézet a Negyven pillanatkép című költeményéből származik, amely a Számadás című kötetben jelent meg, 1935-ben. A Krisztinavárosban élő poéta kései költészetének kvázi utolsó mérföldkövében már megjelenik a visszatekintés, a retrospektív látásmód. A költő már csupán a kötet címével, a Számadással is arra utal, hogy ezek a versek valamiféle emberi összegzés lényeges, lírai részei. A Negyven pillanatkép 15. darabjaként megjelent Őszi táj is jóval több egy egyszerű tájleíró költeménynél, a vers nem csupán az ősztől való búcsú, hanem az emberi élet elmúlásának, a mulandóságnak egy szándékosan miniatürizált, de valójában pannóméretű kimerevített pillanatképe. Ez a táj egyben a múló élet, az ősz még utolsó nagy „lángolása” a tél, az elmúlás eljövetele előtt. Kosztolányi Dezső egészen 1936-ban bekövetkezett haláláig itt – a későbbi háborúban megsemmisült – Logodi utcai házukban élt feleségével, Harmos Ilonával (1885-1967), írói álnevén Görög Ilonával, illetve fiúkkal, Kosztolányi Ádámmal (1915-1980). A mindössze háromsoros szintéziseket is tartalmazó költemény szépsége és mondanivalója a világirodalom többkötetes regényeinek szépségével és mondanivalójával vetekszik. Nézzék csak!
Piros levéltől vérző venyigék.
A sárga csöndbe lázas vallomások.
Szavak. Kiáltó, lángoló igék.

Igaz, csak ideiglenesen. A Királyi Várkert száz esztendővel ezelőtt nyílt meg átmenetileg a sokaság számára addig, amig Horthy Miklós kormányzó családjával a gödöllői Grassalkovich-kastélyban töltötte nyári szabadságát. Kevesen tudják, de a Duna szintjén található mai Várkert Bazárt elsősorban Várbazárnak hívták, s a ma Savoyai Terasznak nevezett, Magyar Nemzeti Galéria előtt elterülő rész volt maga a Várkert.
135 éve, 1890. június 24-én született erdőbaktai Baktay Ervin, aki éppen száz évvel ezelőtt, 35 évesen magyarosította nevét Gottesmann Ervinről, s aki számos európai egyetemen tartott előadásokat India kultúrájáról. Baktay 1956-ban egyike volt azon néhány Kelet-kutató közül a világból, akiket az indiai állam hivatalosan is meghívott a Buddha születésének 2500. évfordulójára megrendezett nagyszabású ünnepségsorozatra. Egy ideig itt a Vízivárosban, a Szilágyi Dezső téren élt.

„Nagy szerencsénkre…” – írtuk a címben, nem véletlenül, hiszen ez a skót mérnök volt a budapesti Széchenyi lánchíd építésének vezetője, valamint a budai Váralagút tervezője és főmérnöke is. S, aki 1866. június 23-án, tehát ezen a napon halt meg Budán. Ma már annyira evidens, hogy van, de a Lánchíd a skót mérnök főművével, a váralagúttal vált teljes értékűvé, ez teremtett valóban közvetlen kapcsolatot Pest és Buda között. Addig ugyanis a Várhegy megkerülésével lehetett csak az újonnan épült, Pestet Budával összekötő Lánchidat megközelíteni a Krisztinaváros, a Tabán, illetve a Hegyvidék felől és fordítva.