Egy cikk szerint a Vár túlértékelt látványosság – Itt a véleményünk
A budavári sikló öreg és csigalassú, ahova pedig fel lehet vele jutni, az egy focipálya nagyságú földdarab – többek között ezekkel a kritikákkal illette az Euronews cikke a Budai Várat, amelyet a szerző többek között az Eiffel-toronnyal együtt az egyik legtúlértékeltebb európai turistalátványosságnak tart. De miért baj, hogy a sikló lassú, és vajon tényleg egy focipályányi földdarabra jut fel vele az ember?
Az legtúlértékeltebb európai turistalátványosságokról közölt összeállítást a Euronews utazási magazinja. Az RTL által szemlézett cikkből kiderül, hogy a szerző ilyennek tartja az
Párizsban az Eiffel-tornyot,
Rómában a Spanyol lépcsőt,
Koppenhágában A kis hableány szobrát,
Berlinben a Checkpoint Charlie-t.
Az összeállításban Budapest is helyet kapott. A szerző csalódáskeltőnek tartja a Budai Várat, cikkében azt írja, hogy
„aki azt hallja, hogy vár, az középkori tróntermekre, pompás báltermekre számít, ehhez képest aki megmássza a meredek Várdombot, vagy befizet a csigalassú öreg siklóra, egy focipálya nagyságú földdarabon találja magát.”
Hozzáteszi, hogy van fent egy sivár történelmi múzeum, de a legjobb, amit tehet a látogató, hogy sétálgat a falak között, és nézegeti a Duna túlpartján fekvő Pestet, de erre szerintük nem éri meg elvesztegetni egy délutánt.
Természetesen ahogyan ízléseken nem lehet és nem is érdemes vitatkozni, úgy azt is tudomásul kell venni, hogy valakinek nem jön be egy látványosság, amit egyébként nagyon szeretnek a turisták. Mint amilyen a Budai Vár is. Ezzel tényleg nincsen semmi gond, az viszont megér néhány mondatot, hogy miért érezhetjük úgy, hogy a szerző a kákán kereste a csomót, amikor lehúzta a Várat. Azt a helyet, amely a TripAdvisoron, a világ legnagyobb online turisztikai oldalán található mintegy 8000 értékelés alapján 4,5-es „osztályzatot” kapott a turistáktól az 1-5-ig terjedő skálán.
Kicsit olyan ez, mint ha egy éttermi kritikus keményen leértékel egy olyan éttermet, amelyet nagyon szeretnek az emberek. Az azért mégiscsak lényegesebb, hogy a közönség hogyan viszonyul egy helyhez (legyen az étterem vagy városrész), mint hogy egy ember mit gondol róla.
De elemezzük kicsit pontokba szedve a kritizált részeket:
A csigalassú öreg sikló
Vajon miért baj, ha egy sikló öreg, miért baj, ha egy olyan különleges közlekedési eszközzel megyünk fel a Várba, amelyik már régóta szállítja utasait? Miért olyan nagy gond, ha a világ egyik legszebb városi panorámája nem szupergyorsan, hanem lassan tárul fel előttünk? Egy napokat Budapesten töltő turista számára valóban olyan fontos, hogy hány másodperc alatt jut fel a Várba a siklóval?
Megmászni a meredek Várdombot
Segítünk: aki nem akarja, annak nem kell megmászni a Várdombot. Több irányból fel lehet jutni buszokkal, liftekkel, sőt, még mozgólépcsővel is.
Focipálya nagyságú földdarab
Ha egy turista azt gondolja, hogy a Vár annyi, mint amennyit a siklóból kilépve egy focipályányi területen lát, az meg is érdemli. Más kérdés, hogy ilyen turista egyszerűen nem létezik. Olyan már sokkal inkább, aki bejárja (legalább egy részét) a Vár várfalon belüli részét, ami hozzávetőlegesen 42 focipályányi területen fekszik.
Nézegetni a Duna túlpartján fekvő Pestet
Ez kicsit úgy hangzik, mint ha a Várnak, mint ahonnan a panoráma nyílik, nem lenne semmi köze ahhoz, hogy – amint arról be is számoltunk – Budapest lett Európa legkedveltebb UNESCO-világörökségi helyszíne a Duna-parttal, és Várnegyeddel.
Báltermek, lovagi termek
Értjük, hogy a vár szó hallatán élhet emberekben valamilyen történelemkönyvekből, filmekből származó kép, amit hiányolhatnak a Budai Várban, de ezért talán nem a Vár a felelős. Aki indulás előtt rászán néhány percet arra, hogy mi várhat rá a Várban, azt nem éri ilyen jellegű csalódás.
A Várnegyed ugyanis nem egy középkori díszletekkel habosított operett-helyszín, hanem egy metropolisz kerületének nagyon is élő, az emberek mindennapjainak otthont és munkát adó része. Érdemes ezzel a tudattal járni az utcákat, tereket, sikátorokat, és mondjuk egy jó italt kikérve örülni annak, hogy van honnan letekinteni a Dunára, a hidakra, a pesti oldalra. Ezt meg lehet tenni minden nap a Savoyai Teraszon, és különösen is érdemes lesz május 1-én.
A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
