Áll egy szobor a Palota úti tűkanyarjában, a Lovas út torkolatánál, amely mellett autóval csak úgy észrevétlenül elsuhanunk, egy szobor, amelyről kevesen tudják, hogy kinek az emlékére állították. A szobor a magyar esztétika első évszázadának legkiemelkedőbb alakját, a tudósesztétát, Greguss Ágost (1825-1882) ábrázolja, aki elsőként rendszerezte a magyar esztétikai tudományokat.

Greguss Ágost 1825-ben született egy eperjesi felvidéki értelmiségi család sarjaként. Már apja, Greguss Mihály is híres polihisztor volt. A fiú eleinte filozófiát, majd orvoslást tanult Bécsben, de már korán megmutatkozott érdeklődése az irodalom iránt a Hallei Egyetemen. Már ekkoriban sorra jelentek meg kritikai és esztétikai tárgyú írásai, cikke, tanulmányai. A szabadságharcban honvédnak állt, azonban világos után álnéven kellett bujkálnia, azonban néhány hónap után elkapták és bebörtönözték.

Míg a nagyváradi börtönben raboskodott, a Kisfaludy Társaság gondozásában megjelent A szépészet alapvonalai című munkája, az első rendszeres és önálló magyar esztétika.

A kiegyezés után, 1870-ben a Budai Várban élő Eötvös József az esztétika tanszék egyetemi tanárának nevezte ki, ahol egészen 1882-ben bekövetkezett haláláig tanított. Itt hangzottak el híres „széptani előadásai”.

Az 1849-ben kiadott A szépészet alapvonalai című esztétika tankönyve az egyik első magyar nyelvű alapvetésként jelent meg a széptan területén. Magyar népdalokat fordított németre és germán népdalokat magyarra. Nagy hatású balladaelméletét a népköltészet, a skót balladák és Arany János balladái alapján alkotta. Generációk sora sajátította el nála a széptan alapjait, amelyet elsősorban a kor uralkodó filozófiai irányzata, a pozitivizmus hatotta át, majd előadásain a szép-jó-igaz triászát, illetve az arany középutat hirdette. A kor divatos műfajáról, a balladáról pedig azt mondta, hogy „tragédia dalban elbeszélve”.

Mondják, hogy jó is volnék; de tudom,

mi gyakran botlom a rögös úton.

S erkölcsben is – tapasztalom elégszer –

enyim legfelebb a középszer.

Ezt a középszert nevezik aranynak:

legtöbb esetben tartom én is annak;

és áldhatom istenemet,

hogy belejutnom engedett.

De a középszer, légyen bármi szép,

Kettőben azt nem értem el, hiába:

a szeretetbe’ s a politikába’

sohase tudtam állni mint közép.

Sohase tudtam lenni langymeleg:

egészen gyűlölők, egészen kedvelek,

és engem is – ez sorsa életemnek –

igen gyűlölnek vagy igen – szeretnek!

‍

– írta meg ars poétikáját Magamról című versében.

Mostantól pedig, ha a Palota úti kanyarban le vagy fel jövünk, akkor mi már mindannyian tudni fogjuk, hogy a széptan első nagy magyar alakjának szobra áll ott.

‍