Ma 360 éve született Savoyai Jenő

A keresztény seregek élén harcoló Savoyai Jenő herceg éppen ma 360 éve született a híres párizsi Hôtel de Soissons szállodában. Az alábbi sorokkal rá emlékezünk.

A mai nap Budavár ünnepe

De mit is ünneplünk ma? – kérdezhetné a ma embere. Nos, a mai nap a Budai Vár visszafoglalásának évfordulója, ugyanis 1686. szeptember 2-án éppen ezen a napon szabadították fel és foglalták vissza az európai szövetséges csapatok a török megszállás alól a Duna jobb partján fekvő várat. Ezzel ért véget Budán – 145 év után – a török uralom.

Lengyel filmzenével indul a nyár a Savoyai teraszon

Második alkalommal rendezik meg a Lengyel Nyár programsorozatot a Magyarországon élő lengyel közösségek. Mint mondják, a legfontosabb céljuk, hogy bemutassák színes kultúrájukat a magyar közönségnek, és erősítsék a már sok próbát kiállt lengyel-magyar barátságot.

Május elseje a Várban? Simán!

Május elsejéről általában mindenkinek a Városliget ugrik be először, pedig… Pedig a budai oldal sincs lemaradva programok terén, már csak azért sem, mert a Várnegyed kanyargós, macskaköves utcái a tavaszi napsütésben még inkább csalogatják a látogatókat. A Savoyai teraszon péládul az ilyenkor tradicionális sör-virsli kombóval is lazíthatunk.