Itt mindent megtudhat az újjászületés és az elmúlás ünnepéről

Ha cseresznyevirágzás, akkor Budai Vár. A Tóth Árpád sétány japán díszcseresznyefáinak virágzása már-már zarándokhellyé tette a budai Várnegyed nyugati peremén futó várfalat. Könnyű megközelíthetőség, pazar panoráma és hamisítatlan tavaszi zsongás várja azokat, akiknek fürdőzni támad kedvük a tavaszi napsütésben. Most ráadásul rengeteg érdekességet megtudhatnak az érdeklődők a Várban a szakuráról, azaz a cseresznyevirágzásról.

Az elektronikus zene újabb ikonja látogat nyáron az Oroszlános udvarba

Az elektronikus zene világában olykor feltűnnek olyan tehetségek, akik nemcsak hogy meghatározzák a műfaj irányát, de igazi ikonokká válnak. Ilyen alak a brit DJ és producer, Hot Since 82 is, akinek a fesztiválszezonok idején eléggé tele van a naptára, de idén Budapestre is ellátogat. Méghozzá a Budai Várba.

Nagyon sok program lesz a Várban március 15-én

Kiállítások, kézműves foglalkozások, koncertek, ételek, italok, lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere. Mi több: lovas huszárok töltik majd meg a nemzeti ünnepen a Budavári Palotanegyed helyszíneit. A legtöbb esemény ingyenes lesz, de a népszerűbb programoknál előzetes regisztráció szükséges, így már most érdemes gondolkodni rajta, ki, merre szeretné vinni a családot.