Itt mindent megtudhat az újjászületés és az elmúlás ünnepéről

Ha cseresznyevirágzás, akkor Budai Vár. A Tóth Árpád sétány japán díszcseresznyefáinak virágzása már-már zarándokhellyé tette a budai Várnegyed nyugati peremén futó várfalat. Könnyű megközelíthetőség, pazar panoráma és hamisítatlan tavaszi zsongás várja azokat, akiknek fürdőzni támad kedvük a tavaszi napsütésben. Most ráadásul rengeteg érdekességet megtudhatnak az érdeklődők a Várban a szakuráról, azaz a cseresznyevirágzásról.

Vészabó Noémi Leonardo- és Michelangelo-díjas festőművész nagysikerű workshop-sorozatát az YBL6 Művészeti Térben, a Várkert Bazár új helyszínén tartják. A foglalkozás témája a cseresznyevirágzás, ami az újjászületés és az elmúlás ünnepe, egy kiemelt esemény, amely jellemzően március végén kezdődik.

__wf_reserved_inherit

A március 26, illetve 27-i workshopon bepillantás nyernek a résztvevők a keleti növényábrázolás sajátosságaiba, majd kalligrafikus filctollal és gouache-sal a japán tusrajzok ihlette virágzó cseresznyefa ágat készítenek.

A botanikai illusztráció a növények formáinak, színének, textúrájának és részleteinek ábrázolását jelenti, amely egykor a növényfajok gyógyászati célú azonosításában segített. A rajzok a tudományt szolgálták, de ma már esztétikai értéket is képviselnek. 

__wf_reserved_inherit

A foglalkozások rövid bevezetővel kezdődnek, amelyben az ókortól napjainkig fellelhető gyógynövényekről, virágokról és egyéb növények ábrázolásáról, szimbolikájáról, gyógyításban betöltött szerepéről esik szó. Majd a résztvevők a legendák nyomába erednek:

kiderítik, hogy a gazdagon illusztrált 15. századi Voynich-kéziratot tényleg apácák rajzolták-e, vagy esetleg Leonardo egyik korai műve? Középkori gyógyszerkönyv vagy alkimista kézirat volt? 

Utánajárnak a botanikai rajzolás magyar vonatkozásainak és a hazai füvészkertekben is kalandoznak. Ezután megrajzolják, megfestik egy gyógynövény vagy virág képét.

Jegyvásárlás: Online jegyek – Várkert Bazár

Kapcsolódó cikkeink