Kosztolányi Dezső őszi pillanatképével búcsúzunk októbertől

A modern magyar irodalom kibontakozásának egyik legjelentősebb mérföldkövének tekinthetjük Kosztolányi Dezső (1885-1936) költészetét. A költő Őszi táj című rövidke kis verse a Számadás kötetben szereplő lírai szpotokat felvonultató Negyven pillanatkép című versciklus egyik legismertebb, s talán legtöbbször idézett költeménye. Nem véletlenül…
Az amerikai Legfelsőbb Bíróságról tartott előadást Stumpf István a Budavári Történelmi Kaszinó rendezvényén

Az egykori alkotmánybíró 2024. október 21-én „Miért szent tehén a Legfelsőbb Bíróság Amerikában?” címmel tartott előadást a hamarosan esedékes november 5-i amerikai választások előtt a Budavári Palotában található Szent István Kávéházban. Az érdekfeszítő rendezvényen számos, a következő évek amerikai belpolitikája szempontjából meghatározó, de akár a világpolitikát is befolyásoló kérdést feszegetett a Budavári Történelmi Kaszinó és Tudástér legutóbbi rendezvényén.
Az embermentő nyilas, avagy a „magyar Schindler” története

Szalai Pál (1915-1994) fiatalon rajongott a Hungarista Mozgalomért, majd huszonkét évesen Szálasi Ferenc (1897-1946) bűntársaként, ekkor már – mint nyilas ifjúsági vezetőt – az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló bűntett miatt ítélték letöltendő börtönbüntetésre. Innen jutott el oda, hogy a háború alatt üldözött embereket, életeket mentett, amiért 2008. június 24-én a Világ Igaza posztumusz elismeréssel tüntették ki. 1956-os emigrálásáig itt lakott a Batthyány utca 34. számú ház negyedik emeletén.
„Magasan a legjobb!” – lélegzetelállító fotókiállítás nyílik szerdán a Budavári Palotanegyedben

Rizsavi Tamás, fotográfus képeivel egy különleges kiállítás keretében a Budavári Palotanegyed két helyszínén is találkozhatunk. A 2024. október 30-án 15 órától megtekinthető fotótárlaton közel száz fényképet láthatunk a népszerű fotós alkotásai közül. Spoilerezünk: a „Magasan a legjobb” címre elkeresztelt fotókiállításon biztosan mindenki talál magának egy kedvenc képet.
Felemás őszi vers Kányádi Sándortól

Az éppen 95 éve született Kossuth-díjas költő, Kányádi Sándor (1929-2018) 2002-ben megjelent verseskötete egy különlegesen színes lírai alkotás, amelyben nem a versek felemásak, hanem a könyv egyik fele más, mint a másik fele. A kötete egyik legszebb versével üdvözöljük ezt a szép, fényes októberi napot.