Az embermentő nyilas, avagy a „magyar Schindler” története

Szalai Pál (1915-1994) fiatalon rajongott a Hungarista Mozgalomért, majd huszonkét évesen Szálasi Ferenc (1897-1946) bűntársaként, ekkor már – mint nyilas ifjúsági vezetőt – az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló bűntett miatt ítélték letöltendő börtönbüntetésre. Innen jutott el oda, hogy a háború alatt üldözött embereket, életeket mentett, amiért 2008. június 24-én a Világ Igaza posztumusz elismeréssel tüntették ki. 1956-os emigrálásáig itt lakott a Batthyány utca 34. számú ház negyedik emeletén.

A gyermekmentő budavári lelkész több mint ezer gyermek életét mentette meg

Éppen ma 50 éve, 1974. május 28-án hagyta itt a földi világot Sztehlo Gábor, akinek áldozatos munkásságáról nem lehet elégszer írni és beszélni, különösen gyermeknap után. Közel kétezer gyermek életét próbálta szívvel-lélekkel, emberséggel szebbé tenni, egy aljas és embertelen világban, „mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek”. Budavár-tematikus honlapunkon érintőlegesen már többször megemlékeztünk az evangélikus lelkész munkásságáról. Most egy cikkel ismét megtesszük, mert a jó emberekre emlékezni kell!

Az ostromra és a kitörésre emlékeznek a Várban

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is közösen emlékezik meg az I., II. és XII. kerületi önkormányzat, V. Naszályi Márta, Őrsi Gergely és Pokorni Zoltán polgármesterek közösen emlékeznek az ostrom katonai és civil áldozataira, illetve Budapest ostromának tragikus végjátékáról.