A gyermekmentő budavári lelkész több mint ezer gyermek életét mentette meg
Éppen ma 50 éve, 1974. május 28-án hagyta itt a földi világot Sztehlo Gábor, akinek áldozatos munkásságáról nem lehet elégszer írni és beszélni, különösen gyermeknap után. Közel kétezer gyermek életét próbálta szívvel-lélekkel, emberséggel szebbé tenni, egy aljas és embertelen világban, "mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek". Budavár-tematikus honlapunkon érintőlegesen már többször megemlékeztünk az evangélikus lelkész munkásságáról. Most egy cikkel ismét megtesszük, mert a jó emberekre emlékezni kell!
Sztehlo Gábor és csapata életében képes volt gyerekek arcára mosolyt csalni egy elfuserált értékrendű világban úgy, hogy biztonságot nyújtott a bizonytalanságban és szeretettel teli gondoskodással vette körül az általa megmentett ártatlan és árván maradt gyermekeket. A Gyermeknap után egy-két nappal különösen fontos emlékét felidézni.
Sztehlo Gábor, evangélikus lelkész 1909. szeptember 25-én született Budapesten. Sopronban tanult teológiát, majd ösztöndíjasként Finnországban is képezte magát. 1935-től Nagytarcsán volt lelkész, majd 1942-től egyházkerületi missziósként és kórházlelkészként szolgált. 1944-től a Jó Pásztor-szolgálat keretében az üldözött gyermekek megsegítésében vállalt nem kis és könnyű feladatot. Erről az áldozatos munkájáról emlékezünk most meg.
A háború után árván maradt gyermekek számára új otthont és iskolát szervezett. A gyermekotthon 1950-es államosítása után segédlelkész volt a budavári, kelenföldi, majd a kőbányai gyülekezetben.
A Rákosi-korszakban a Bécsi kapu téri evangélikus templomban segédlelkészként hirdette az igét, éppen ott, ahol Ordass Lajos püspököt 1948 szeptemberében koholt vádak alapján letartóztattak, és egy koncepciós per keretében két év fegyházra és további öt évi hivatalvesztésre ítélték.
Sztehlo Gábor embermentő tevékenységének köszönhetően 1944 tavaszán 1600 üldözött gyermeket sikerült megmentenie. Többek között rejtőzködő zsidó családok otthonaiba tudta elbújtatni a gyermekeket, majd a Nemzetközi Vöröskereszt védelmét is sikerült megszerveznie. A gyerekek felügyeletét diakonisszák és menekült zsidó felnőttek látták el, akik maguk is üldözöttek voltak. A Sztehlo-gyerekek később többségükben Izraelben, Amerikában és Svájcban telepedtek le.
A nyilas hatalomátvétel után veszélyben forgott minden gyermek sorsa, hiszen a razziák idején pincében, padláson kellett bújdokolniuk. Három hónapostól, tizennyolc éves korig, minden rossz helyzetben lévő gyermeket igyekezett megmenteni a lelkész és csapata, akiket hamis papírokkal és névváltoztatással segített. Az 1600 gyermeket külön csoportokra bontva bújtatta Sztehlo, mindig figyelmet fordítva arra, hogy nagyobb tömegekben sosem legyenek együtt. Budapest ostroma után azonban már a Nemzetközi Vöröskereszt nem tudott segíteni, így Sztehloék rettenetes nehéz helyzetbe kerültek.
Dr. Korein Emil lelkész visszaemlékezésében olvashatjuk, a História magazin mintegy huszonkilenc évvel ezelőtt megjelent számában, hogy a legnehezebb a gyerekek élelmezésének megoldása volt. Előfordult, hogy a gyerekek két hétig csak szójalevest ehettek, mégis a sanyarú körülmények ellenére elsősorban Sztehlo Gábor fantasztikus pszichológiai, tanári érzékének hatására az otthonokban békés, családias hangulat volt jellemző. Az üldözött gyerekeket több budai helyszínen is rejtegette a lelkész. Több mint kétszáz gyerek húzta meg magát a Pasaréti út 92-ben, majd háromszáz gyermeket Széchenyi Viktor gróf Völgy utca 19. szám alatt található villájában bújtatott. Budapest ostroma alatt előfordult, hogy éjszaka, hullahegyeken átgázolva kellett menekülnie a gyerekekkel az újabb rejtekhelyre. Ebben az időben, a Gellérthegyen, a Bérc utcában is működött egy otthon.
A háború után, 1945 és 1950 között Sztehlo Gábor a zugligeti Pax gyermekotthonban hozott létre egy különleges pedagógiai programmal működtetett gyermekköztársaságot, a Gaudiopolist, amelynek lakói közül később több híresség is kikerült, mint például Orbán Ottó, költő, vagy Szilágyi János riporter, de Molnár Ferenc unokái, Horváth Ádám és Sárközi Mátyás is gaudiopolisos lakók voltak.
Sztehlo Gábor, azonban semmilyen történelmi igazságtalanságot nem viselt el tétlenül. Később a kitelepített családok sorsán próbált könnyíteni. Oldalkocsis motorkerékpárjával a mindenüktől megfosztott családok lelki megsegítésére indult.
Sztehlo Gábor egészen 1962-ig vállalt gyermekeket és időseket segítő feladatokat, mígnem az időközben Svájcba emigrált családjának látogatása során szívinfarktust kapott. Az orvosok megmentették az életét, de többet nem utazhatott Magyarországra.
Sztehlo Gábort nem sokkal halála előtt, 1972-ben az izraeli kormány Yad Vashem-éremmel tüntette ki. Embersége, az elesettek lankadatlan segítése minden ember számára példaként szolgál. Számunkra is.
Ilyenkor augusztus elején még a strandok medencéibe, a Balaton hűs hullámaiba vagy a tenger sós vizébe vágyakozunk, de az andalító nyári szellő ölelése, s a fényektől lüktető, kivilágított esti égbolt már jelzi: csillagfordulás lesz megint. Hamarosan ránk kacsintanak a domboldalon, a tőkék között megbújó, napfény-hizlalta szőlőszemek, de még itt a pillanat, amit meg kell élni: ezt kell, a mostot kell megélni! S az augusztusi szellő csiklandó simogatása is azt üzeni - mit üzeni? egyenesen rikoltozza -, hogy az emberi élet minden viszontagság ellenére mégiscsak szép. Radnóti éppen 85 évvel ezelőtt született, 1940. július 21-én megírt költeményével köszöntjük a nyár utolsó hónapját.
A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
