Milyen lehetett egy udvari ebéd Ferenc Józseffel?

Ferenc József étkezései a korábbi évszázadok szokásait követték, az íróasztalnál elfogyasztott kora reggeli néhány falatot általában dél körül követte a reggeli és este hat órakor volt a főétkezés. Utóbbin gyakran vettek részt meghívottak, akiknek többsége rendkívüli megtiszteltetésként élte meg, hogy az uralkodóval egy asztalnál ülhetett. Különlegesek voltak ezek az étkezések abból a szempontból is, hogy az ezt követő fogadáson néhány szót válthattak az uralkodóval, pontosabban fogalmazva, válaszolhattak a kérdéseire. Hogy milyen lehetett egy udvari ebéd az uralkodóval? Nos, ez kiderül a cikkünkből.
A Budai Borszalon következő rendezvényén a szekszárdi Heimann család borait kóstolhatjuk meg

Buda egyik leghangulatosabb boros gasztronómiai-kalandjának soron következő, december 5-i állomásán – az „Apák és fiúk” elnevezésű tematika keretében – egymás egyeneságon követő borásznemzedékek tagjai mutatkoznak be. Ezúttal a mindig nívós rendezvényen a szekszárdi Heimann Családi Birtok két Zoltánja, apa és fia mutatják be csodálatos boraikat a budai borbarátok legnagyobb örömére.
Édes Bécs, még édesebb Budapest avagy a Monarchia leghíresebb cukrászdái és süteményei

Az 1867. évi kiegyezéssel létrejött Osztrák-Magyar Monarchia égisze alatt Magyarország egész eddig történetének egyik legvirágzóbb korszakát élte. Ebben az időben épültek fel Pest és Buda emblematikus középületei, a városképet meghatározó bérházai, gyönyörű hídjai, s pazar villái; egy szó, mint száz: ekkor vált világvárossá a magyar főváros. A Béccsel versenyre kelt Pest-Buda olyan urbanisztikai fejlődésen indult el, s ment keresztül a dualizmus néhány évtizedes időszakában, ami után azóta is csak áhítozunk. Az európai nagyvárossá avanzsált Budapesten megjelentek – részben bécsi mintára – az elegáns cukrászdák, kávéházak, éttermek, mindez ötvözve az osztrákok konyhaművészeténél jóval sokszínűbb magyar gasztronómiai kultúrával. Cikkünkben elsősorban a Monarchia legfontosabb cukrászdáit, s azok békebeli süteményeit mutatjuk be röviden.
Novemberben is szuper programok lesznek a MáraiKultban

Hámori Gabriella, Saly Noémi és Temesvári Bence, csakhogy három szereplőt említsünk a kerületi programok közül. Mindhármukkal a Márai Sándor Művelődési Házban találkozhatnak az érdeklődők. Ezeken kívül még számos további rendkívül ígéretes és változatos program közül választhatunk a Várkerület kulturális színtereinek novemberi programrepertoárjából.
„Ladies first” – a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.