Milyen lehetett egy udvari ebéd Ferenc Józseffel?
Ferenc József étkezései a korábbi évszázadok szokásait követték, az íróasztalnál elfogyasztott kora reggeli néhány falatot általában dél körül követte a reggeli és este hat órakor volt a főétkezés. Utóbbin gyakran vettek részt meghívottak, akiknek többsége rendkívüli megtiszteltetésként élte meg, hogy az uralkodóval egy asztalnál ülhetett. Különlegesek voltak ezek az étkezések abból a szempontból is, hogy az ezt követő fogadáson néhány szót válthattak az uralkodóval, pontosabban fogalmazva, válaszolhattak a kérdéseire. Hogy milyen lehetett egy udvari ebéd az uralkodóval? Nos, ez kiderül a cikkünkből.
Az ebédek lefolyásáról érzékletes képet kapunk Barabás Béla leírásából, aki 1902-ben ellenzéki politikusként, képviselőházi tagként kapott meghívót. Széll Kálmán miniszterelnök távirati úton rendelte fel szülővárosából, Aradról Budapestre és közölte vele, hogy aznap este a Budavári Palotában nem miniszterelnöki, hanem uralkodói ebéden kell résztvennie. Barabás szerint ennek oka a király kíváncsisága volt, ugyanis egy évvel korábban Barabás legyőzte Tisza Kálmán egykori miniszterelnököt a képviselőházi választáson.
Az ebéd 22 személyes volt, az elhelyezkedés gyorsan megy s az ételfogások egymás után kerülnek az asztalra. A lakájok csak egyszer kínálnak, de a különböző finom borokat, minden étel után más-más fajtát, szorgalmasan töltik, mihelyt a vendég poharát kiitta. Eleinte nagy csend, senki szavát nem lehet hallani, csak később, ahogy fogynak a fogások, úgy kezd nőni a beszélgetések tompa hanghullámzása. A felség az ilyen kis ebédeken keveset beszél, mert hiszen ismert és unott államférfiak ülnek mellette. Előtte ott van elég nagy rajzban az asztal térképe, az egyes elfoglalt helyek pontosan megjelölve a meghívottak neveivel, rangjával és foglalkozásával. Maga a király kevés fogásból és keveset eszik, inkább iszik. Az evésből szabad idejét azzal tölti, hogy szemüvegével nézi az asztal rajzát s figyeli vendégei közül különösen azokat, akik új vendégek. Szinte tanulmányozza az arcokat, nehogy később a cercle alkalmával összetévessze az embereket. Maga az étkezés egy óra alatt készen van s asztalbontás után őfelsége s az összes vendégek egy külön terembe vonulnak, aki akar, rágyújt cigaretta vagy szivarra, s rögtön kezdődik a cercle, olyformán, hogy a vendégek ugyanazon sorrendben, ahogy az asztalnál ültek, egymás mellé állanak, ezt a főudvarmester rendezi. Ekkor őfelsége kivétel nélkül minden vendégét megszólítja, egy-két perc mindenkit megillet. Mikor a sorrendben hozzám ért, azt kérdezte tőlem, –mintha nem tudná– honnan képviselő? Mondom Nagyváradról. - Élénk, jóforgalmú város? Sok jót hallottam e városról. A többi aztán az én feladatom, nekem kell beszélni, s hogy érdeklődését felkeltsem, hamar előhoztam a honvédtisztképző iskolát. Elmondottam, hogy ezt meglátogattam, a berendezést megnéztem, az intézet parancsnoka nemcsak megmutatott mindent, de a tisztikar meg is vendégelt. Mosolyogva hallgatta előadásomat, szép világos kék szemeivel jól megnézett s 3-4 percnyi időzés után a szomszédnál folytatta az érdeklődést. Esti nyolc órakor vége volt a szertartásos vendéglátásnak s hazaérkezve a fényes udvari ebédről – jóízűen vacsoráztam.
- tudhatjuk meg a visszaemlékezésből.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.
Ha nem évtizedekben gondolkodunk, hanem évszázadokban, akkor nem nehéz belátni, hogy az egykori Buda városának, a mai Várnegyednek a jelentősége elég meghatározó volt a magyar történelem alakulása szempontjából. Ezen belül pedig a budavári polgárváros legfontosabb tere a Szentháromság tér, s így talán nem túlzás, ha azt írjuk alábbi cikkünkben, hogy az ország főteréről van szó.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
