Az ebédek lefolyásáról érzékletes képet kapunk Barabás Béla leírásából, aki 1902-ben ellenzéki politikusként, képviselőházi tagként kapott meghívót. Széll Kálmán miniszterelnök távirati úton rendelte fel szülővárosából, Aradról Budapestre és közölte vele, hogy aznap este a Budavári Palotában nem miniszterelnöki, hanem uralkodói ebéden kell résztvennie. Barabás szerint ennek oka a király kíváncsisága volt, ugyanis egy évvel korábban Barabás legyőzte Tisza Kálmán egykori miniszterelnököt a képviselőházi választáson.
Az ebéd 22 személyes volt, az elhelyezkedés gyorsan megy s az ételfogások egymás után kerülnek az asztalra. A lakájok csak egyszer kínálnak, de a különböző finom borokat, minden étel után más-más fajtát, szorgalmasan töltik, mihelyt a vendég poharát kiitta. Eleinte nagy csend, senki szavát nem lehet hallani, csak később, ahogy fogynak a fogások, úgy kezd nőni a beszélgetések tompa hanghullámzása. A felség az ilyen kis ebédeken keveset beszél, mert hiszen ismert és unott államférfiak ülnek mellette. Előtte ott van elég nagy rajzban az asztal térképe, az egyes elfoglalt helyek pontosan megjelölve a meghívottak neveivel, rangjával és foglalkozásával. Maga a király kevés fogásból és keveset eszik, inkább iszik. Az evésből szabad idejét azzal tölti, hogy szemüvegével nézi az asztal rajzát s figyeli vendégei közül különösen azokat, akik új vendégek. Szinte tanulmányozza az arcokat, nehogy később a cercle alkalmával összetévessze az embereket. Maga az étkezés egy óra alatt készen van s asztalbontás után őfelsége s az összes vendégek egy külön terembe vonulnak, aki akar, rágyújt cigaretta vagy szivarra, s rögtön kezdődik a cercle, olyformán, hogy a vendégek ugyanazon sorrendben, ahogy az asztalnál ültek, egymás mellé állanak, ezt a főudvarmester rendezi. Ekkor őfelsége kivétel nélkül minden vendégét megszólítja, egy-két perc mindenkit megillet. Mikor a sorrendben hozzám ért, azt kérdezte tőlem, –mintha nem tudná– honnan képviselő? Mondom Nagyváradról. – Élénk, jóforgalmú város? Sok jót hallottam e városról. A többi aztán az én feladatom, nekem kell beszélni, s hogy érdeklődését felkeltsem, hamar előhoztam a honvédtisztképző iskolát. Elmondottam, hogy ezt meglátogattam, a berendezést megnéztem, az intézet parancsnoka nemcsak megmutatott mindent, de a tisztikar meg is vendégelt. Mosolyogva hallgatta előadásomat, szép világos kék szemeivel jól megnézett s 3-4 percnyi időzés után a szomszédnál folytatta az érdeklődést. Esti nyolc órakor vége volt a szertartásos vendéglátásnak s hazaérkezve a fényes udvari ebédről – jóízűen vacsoráztam.
– tudhatjuk meg a visszaemlékezésből.
