A kánikula elnevezése egy ókori tévhiten alapul, ugyanis a Szíriusz csillag nyár közepén, a Rómában ekkortájt tomboló legnagyobb hőség idején jelent meg az éjszakai égbolton, és emiatt a római polgárok azt hitték, hogy a csillagkép okozza a nagy hőséget. Így vált a kánikula szó szinte minden európai számára a forró nyári időszak nemzetközi elnevezésévé. A magyar nyelvtörténetben már a XVI. században találunk forrást, amelyben szerepel a kifejezés.
A család kint van a nyaralóban, nincs a közelben ismerős, kávéházba se érdemes bemenni ilyenkor, kánikulában, rendes ember nincs Pesten, aki itt van, az mérges és elkeseredett, kár szóba állni velük.
– jellemezte a kánikula időszakát Karinthy Frigyes (1887-1938) Lekéstem a vonatot című humoreszkjében. Karinthy nyaralásainak kedvelt helyszíne volt a Dunakanyar, ahol legjobb barátjával, Kosztolányi Dezsővel (1885-1936) egy visegrádi szanatóriumban, illetve a nógrádverőcei alkotóházban is eltöltöttek együtt néhány nyarat.
Kosztolányiék a nyár költője volt, s ilyenkor nyaranta nagyon sokat jártak budapesti strandokra, illetve a Balatonhoz is Görög Ilona álnéven író feleségével, Harmos Ilonával (1885-1967), illetve fiúkkal, Ádámmal (1915-1980). Nézzük csak Kosztolányi versfordítását, amely a forró nyári időjáráshoz kapcsolódik! A krisztinavárosi Logodi utca egykori lakója a modern német líra képviselőjének, Stefan Georgénak (1868-1933) versét ültette át magyarra, így:
Kánikula
Az erkély már hallgat árván,
zeng a kertből édes ének,
pompázó platánok árnyán
szépelegnek büszke szépek,
drága, pípes öltönyökbe
a lovagjukkal karöltve
tétováznak s bájjal intnek
híveiknek.
Óh, a büszkék, a hiuk,
míg vígan ugrál a fiuk,
mind könnyelmű kedvbe flörtöl,
bájos ajkon léha szó
és a parfüm a gyönyörtől
elhaló.
Dob se dobban; nyugalom van.
Messze zajt, lovas-dobajt
hallanak s néznek utánuk,
röpke szóra kél a szájuk
s felsohajt.
Víg üresség, lomha álmok,
terhes tettre gyászos átok,
bölcs nyugodtság, csak a tóba
enyhe, jó ma.
