1956. október 30-án szabadult nyolcéves fogságából Mindszenty József bíboros. Mindszenty az Úri utca 62. szám alatti Prímási palotába sietett szabadulása után. Itt mondta el később híres „Szózat a nemzethez” című rádióbeszédét, amely a szovjet katonákkal fenntartott kommunista uralommal szembeni ellenállás jelképévé vált.
A bíboros 1956. október 30-án szabadult ki sokéves fogságából, amire így emlékezett vissza Emlékirataim című memoárban
„Az események egymást követik, most már gyorsulóbb tempóban. 18 órakor az őrségből, egy öttagú küldöttség keres föl, a parancsnok vezetésével. Bejelentik, hogy az őrség a személyzettel együtt megalakította a maga körében a forradalmi tanácsot, amely kimondotta, hogy az én fogvatartásom törvénytelen és jogtalan volt. Nem őrzőim többé. Szabad vagyok. (…) Válaszomban kijelentem, hogy azonnal Budára megyek. Ám e pillanatban nincs szállítóeszköz. (…) Aztán hallom, hogy csapat vonul a folyosón – keményen csattogó csizmákkal. Visszajöttek az orosz páncélosok? Nem ez történt. Amikor felpattan az ajtó, belép hozzám a rétsági honvédség fegyveres tisztikülönítménye. Vezetőjük, Pallavicini őrnagy jelentkezik. A hercegprímás szabad! Azonnal indulhatunk Esztergomba, vagy Budára. Szállítóeszközök, kofferek, ládák, minden ami kell, rendelkezésre áll. Drága magyar honvédek! Megáldottam őket. S nem tudom ki volt megindultabb, ők vagy én magam, amikor áldásomat kapták. (…) Leírhatatlanul édes a szabadságot élvezni a sok éves fogság után”.
A főpap másnap, november 1-jén rövid sajtótájékoztatót tartott az Úri utca 62. számú Püspöki Palota előtt:
„Senkivel szemben nincs gyűlölet szívemben!”
– hangzott el a magyar és külföldi újságírók előtt.
Az elkövetkező napokban átvette az egyház vezetését és azonnal felmentette a kommunistákkal kollaboráló kriptokommunista papokat, illetve a budavári rezidenciáján fogadta a külföldi delegációkat, a haza és külföldi újságírókat.
1956. november 3-án este 8 órakor hangzott el a Szabad Kossuth Rádióban és a Szabad Petőfi Rádióban Mindszenthy rádióbeszéde:
„Igen gyakori mostanában annak a hangsúlyozása, hogy a nyilatkozó a múlttal szakítva, őszintén beszél. Én ezt így nem mondhatom: nem kell szakítanom múltammal. Isten irgalmából ugyanaz vagyok, mint aki voltam bebörtönzésem bebörtönöztetésem előtt. (…) Oly távlatból kívánok megállapításokat tenni, ahonnan áttekintés nyílik, de sorsunkhoz viszont oly közel hajolva, hogy mondanivalómnak mondanivalóimnak meglegyen a gyakorlati érvénye mindnyájunk számára. (…)Mi kis nemzet vagyunk. Kis ország a földgömbön. Ám valamiben mégis elsők vagyunk: egy nemzet sincs, amely ezeréves történelme során nálunk többet szenvedett volna. Első királyunk, Szent István uralkodása után nagy nemzetté fejlődtünk. A nándorfehérvári győzelem után, amelynek 500. évfordulóját üljük, nemzeti létszámunk egyezett az akkori Angliáéval. Ám folyton szabadságharcokat kellett vívnunk. (…) Mi magyarok, az európai népek családi, bensőséges békéjének zászlóvivőiként akarunk élni és cselekedni. (…) Egész helyzetünket azonban az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével. Rádiójelentések adták hírül, hogy ez a fegyveres erő növekszik. Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merül fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot! Őszintén reméljük, hogy az orosz fegyveres erők mielőbbi kivonása országunkból megtörténik.”
1956. november 4-én a Parlament épületéből – ahova Tildy Zoltán meghívására érkezett – kénytelen volt kalandos úton és csellel az amerikai követségre menekülni, a Budapestet körülzáró és prés alá helyező szovjet csapatok elől, amelyek vérbe fojtották a magyar szabadságharcot. Mindszenty pedig a hazáját és nemzetét Moszkvában eláruló, az oroszokkal lepaktáló Kádár vezette önkényuralmi rezsim egyik legnagyobb ellenségévé vált.
