A magyar expresszionizmus és avantgárd művészet egyik legjelentősebb alakjának életmű-kiállításán közel kétszáz műtárgy, mintegy száz festmény, több mint ötven grafika, valamint fotók és hagyatéki tárgyak láthatók. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a kiállítás kezdetén éppen 140 éve született festőnek, Tihanyi Lajosnak a munkáit utoljára 1973-ban állították ki a Magyar Nemzeti Galériában. Az egész életművet felölelő, minden eddiginél teljesebb tárlat plasztikusan mutatja be, hogy a festő életútja egyszerre volt tragikus és különleges: a kamaszként siketnémává vált festőművész több nyelven is megtanult szájról olvasni, de igazából alkotásaival mesélte el az általa különleges és egyedi módon látott világot.
Tihanyi gyakorlatilag az apja által üzemeltetett Balaton Kávéházban nőtt fel, tizenegy éves korában veszítette el hallását egy agyhártyagyulladás következtében. Az Iparrajziskolában, majd Nagybányán is tanult. Élénk, merész színei, egyéni látásmódja már korai, nagybányai tájképein is harmonizálnak. A Nyolcak tagja lett, de expresszív modernizmusa, illetve a nagy francia festők, mint például Gauguin, Van Gogh, Matisse, Cézanne, illetve a fauvok hatásai már ekkor tetten érhetők képein.
1919-ben emigrált: először Bécsben élt. Életműve meghatározó részét képezik a Bécsbe menekült magyar írókat, költőket, művészeket – többek között Márait, Bölöni Györgyöt, Tersánszky Józsi Jenőt, Babits Mihályt, Ady Endrét, Déry Tibort ábrázoló portréi, amelyek közül legismertebb talán a Kassák Lajost megörökítő alkotásai. Innen Berlinbe ment, ahol remekműveit alkotta: egyéni stílusát kubista és konstruktivista hatások, élénk színhasználat, expresszív felületek jellemezték. A pénzben sosem dúskáló festő 1923-ban Párizsba utazott, ahol kamarakiállítása nyílt és műtermet is bérelt. Az expresszionizmus berlini hátterét Párizsban kubista és absztrakciós tendenciák váltották fel, később az absztrakt irányzatok felé fordult a Párizsban végleges otthonra lelt művész.
1929-ben New Yorkba hajózott, s ugyan részt vett a Brooklyn Museum kiállításán, de mivel a gazdasági világválság az amerikai műkereskedelmet is megtörte, így inkább visszautazott párizsi otthonába. Az egyik legfájóbb művészettörténeti seb, hogy a Kosztolányi-portré ekkor tűnt el, s azóta sincs meg. 1930-ban ugyan a párizsi Abstraction Création csoport tagja lett, de anyagi gondjai, kiállítási kudarcai és létbizonytalansága súlyos és folyamatos lelki terhet jelentett számára. Végül 1938-ban egy betegség következtében gyakorlatilag néhány nap alatt halt meg.
Festményei nagy részét ládákban, több helyre elrejtve védték a háború alatt. A halálának 25. évfordulójára tervezett párizsi megemlékezés során vetődött fel a hagyaték hazaszállítása. Az 1960-as évektől kezdődtek a diplomáciai egyeztetések a magyar állammal. 1970-ben a hagyaték végül Magyarországra érkezett, s a Szépművészeti Múzeumba, majd a Nemzeti Galériába került.
