Életútja szinte jelképesen sűríti magába a régi Magyarország fényét és bukását: a főúri kastélyok világától a világháborús frontokon, a politikai küzdelmeken és börtönökön át a kitelepítésig vezetett az útja.
Az Esterházy név nemcsak a sokak által jól ismert Dunántúl kastélyokhoz, Fraknóhoz, Majkhoz vagy Csákvárhoz kötődik, hanem a Budai Várhoz is. A család Tárnok utcai palotája a Várnegyed egyik jelentős főúri épületegyüttese volt. A Tárnok utca 9. számú telek története még a középkorba nyúlik vissza: 1528-ban egy Brikcius nevű kereskedő háza állt itt, a közelben pedig egykor a Mátyás-templom gótikus Szent László-kápolnája emelkedett. Buda 1686-os visszavétele után a terület romos, boltozott maradványai a kincstárhoz kerültek, később puskaművesek szállása, majd lőportár és puskaporos torony kapcsolódott hozzá. Az ingatlant 1805-ben Esterházy Miklós szerezte meg, és a szintén a család tulajdonáéban lévő mai Tárnok utca 11–13. számú ingatlanhoz csatolta. A neoklasszikus palota így nem pusztán lakóhely, hanem családtörténeti mementó is lehetne: egy olyan budavári főúri központ, amelyben a magyar arisztokrácia évszázados reprezentációja sűrűsödött össze.
Különösen nagy jelentőségű budavári történet volt az Esterházy-kincsek Budára kerülése. A családi gyűjtemény alapjait Esterházy Miklós nádor vetette meg, majd fia, Esterházy Pál nádor gyarapította tovább ötvösremekekkel, ékszerekkel, fegyverekkel, uralkodói és történeti ereklyékkel. A hagyomány szerint a gyűjteményben olyan tárgyak is szerepeltek, mint II. Lajos király kardja, Mátyás király mentéje, Thököly Éva menyasszonyi ruhája és még hosszan sorolhatnánk. A kincseket sokáig Fraknó várában őrizték, ám Burgenland elcsatolása után Esterházy Miklós Budapestre, a Tárnok utcai palotába szállítatta őket.
A Budai Vár tehát nemcsak építészeti, hanem emlékezeti értelemben is az Esterházy-világ egyik utolsó menedéke lett. A második világháború azonban ezt a világot is szétzúzta. A Tárnok utcai palota 1944–45-ben súlyos bombatalálatokat kapott, emeleti része romba dőlt, a pincékben elhelyezett kincsek pedig ládástul, bútorostul a törmelék alá kerültek.
Amikor 1948–52 között előkerültek, sok tárgy deformálódott, a textíliák eláztak, bepenészedtek. Restaurálásuk után 1963-ban az Iparművészeti Múzeumban láthatta őket újra a közönség.
Ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy Esterházy Móric (1881-1960) személyes sorsa, életrajza is hasonló ívet rajzol ki.
Iskolai tanulmányait magántanulóként kezdte a győri Bencés Gimnáziumban, majd Budapesten és Oxfordban járt egyetemre. Angliában a korszak több nagy hatású személyiségével került baráti viszonyba, köztük Lord Halifaxszel, Anglia későbbi külügyminiszterével. Egyetemi évei után Európa és Észak-Amerika számos országát beutazta. Kivételes helyzetét plasztikusan mutatja, hogy a legmagasabb színvonalú oktatásban részesülhetett, világjárása pedig olyan tapasztalatokkal és kapcsolatokkal gazdagította, amelyek későbbi politikai pályáját is meghatározták.
„A válság ügyében ma tartott királyi kihallgatások azzal végződtek, hogy a király megbízta gróf Eszterházy Móric alkotmánypárti képviselőt kabinetalakítással és gróf Eszterházy Mórica megbízást elvállalta. A hír a legnagyobb meglepetést okozta. Gróf Eszterházy Móric aránylag ifjú ember, most harminchatéves, a képviselőház szorgalmas és tehetséges tagja, az átlag grófok közül kiválik, néhány alaposabb, hosszabb beszédével feltűnést keltett. Máskülönben azonban azok között, akiket eddig miniszterelnök-jelöltek gyanánt emlegettek, jelentékenyen nagyobb képességű államférfiak vannak.”
– írta meg kissé kritikusan a Világ 1917. június 9-i száma.
1917-ben, a háború kellős közepén lett miniszterelnök. Rövid, alig kéthónapos kormányzása a választójogi reform, a szociális intézkedések és a mérsékelt politikai megújulás reményét hordozta. Kísérlete azonban elbukott a régi parlamenti erőviszonyokon.
Esterházy Móric 1918. március 23-án, Budapesten vette feleségül Károlyi Margit grófnőt (1896–1975), akitől négy gyermekük született: Esterházy Mátyás (1919–1998), Esterházy Marcell (1920–1945), Esterházy Menyhért (1922–1954) és Esterházy Mónika (1928–2015).
Trianon után, 1921-ben a visszatérni próbáló IV. Károly Tatán ülésező legitimista „koronatanácsából” őt küldik Pestre Apponyi Alberthez, hogy kérje a király számára az antant védelmét. 1930-ban Bethlen István miniszterelnök „a bolsevizmus szálláscsinálójának” nevezte.
„Fájdalom, húsz évvel később birtokaim államosításánál, személyem kitelepítésénél nekem ezt jóvá nem írták”
