Kimondjuk ezt a két szót, „aradi tizenhárom” és néhány éves kor felett már minden magyar tudja, hogy kikről, miről van szó. Szomorkás büszkeség tölti el ilyenkor a magyar emberek szívét, lelkét: az elnyomás ellen küzdő szabadságharcosok mártírhalálának ma is fojtogató emléke.
Azt azonban kevesen tudják, hogy néhány aradi vértanúk története innen, Budáról indult: két későbbi mártír ide a Várba járt iskolába, egy harmadiknak a feleségéhez a krisztinavárosi Horváth-kert története vezet el, Batthyány-kormányának belügyminisztere, Szemere Bertalan pedig a Dísz téren lakott, éppen az első szabadon választott, tragikus sorsú miniszterelnök családjának palotájában. Ha ma végigsétálunk a Várnegyeden és a Krisztinavároson, meglepően sok helyen találkozhatunk 1848–49 emlékezetével.
Október 6-án Aradra gondolunk. A várra, a tizenhárom honvédtisztre, a bitófákra és a sortűzre, Pesten pedig gróf Batthyány Lajosra, az első felelős magyar kormány miniszterelnökére, akit ugyanazon a napon végeztek ki.
Ha Budáról elindulunk képzeletben Arad felé, hamar kiderül, hogy a Vár utcái között is ott maradtak ennek a történetnek a nyomai. Korábban külön cikket szenteltünk a legerősebb kötödésnek, amely nem más, mint az egykor a Várban, ma pedig a Vár-köppenyen található iskola. A mai Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumot 1687-ben Széchényi György esztergomi érsek alapította jezsuita gimnáziumként. Az iskola eredetileg itt fent, a Várban, a Nagyboldogasszony-templom, vagyis a mai Mátyás-templom közelében működött; később a Budára költöztetett nagyszombati egyetemhez kapcsolódva egyetemi főgimnáziummá vált. Csak 1876-ban költözött le mai, Szabó Ilonka utcai épületébe. Ebben az iskolában tanult az aradi tizenhárom közül kettő is: Török Ignác és Nagysándor József. Török Ignác 1806 és 1808 között volt a budai főgimnázium növendéke. A gödöllői fiúból később kiváló hadmérnök lett, a bécsi Hadmérnöki Akadémián tanult, majd maga is az erődítés tudományát oktatta. Tanítványai között ott találjuk Görgei Artúrt és Klapka Györgyöt. A szabadságharc idején Komárom erődítését irányította, 1849 nyarán pedig különös módon visszavezette sorsa Budára: ő kapta feladatul a Hentzi által emelt budai erődítések lebontásának irányítását. Néhány hónappal később már Aradon várta az ítéletet. Sorstársa, Nagysándor József az 1818–1819-es tanévben járt ugyanennek a budai gimnáziumnak az elődjébe. Három évtizeddel később már honvédtábornokként tért vissza a Várhegyhez – ezúttal nem diákként, hanem Buda ostromának egyik katonai vezetőjeként. Május 21-én az elsők között tört be a Várba. A budai iskolapadból tehát különös ív vezetett a Vár 1849-es visszafoglalásán át egészen az aradi bitófáig.
De van még egy szép, jóval kevésbé ismert budai szál: ha lesétálunk a Várból a Krisztinavárosba, eljutunk a Horváth-kerthez. Nevét Horváth Zsigmond királyi kamarás családjáról kapta, fiához, szentgyörgyi Horváth Jánoshoz pedig a magyar társasági élet egyik máig élő hagyománya kötődik. Ő rendezte meg 1825. július 26-án, balatonfüredi házukban lánya, Krisztina tiszteletére az első Anna-bált. Az ünnepelt fiatal lány később Kiss Ernő honvéd altábornagy, a későbbi aradi vértanú felesége lett. Így kapcsolódik össze egyetlen családtörténetben a mai Horváth-kert, az első füredi Anna-bál és Arad. Talán éppen az ilyen apró összefüggések teszik kézzelfoghatóvá a történelmet: a tankönyvek nevei mögött egyszer csak kertek, bálok, szerelmek és családok jelennek meg – hétköznapi életek, amelyekről utólag már tudjuk, milyen tragikus történelmi események felé tartottak. Szabó István Napfény íze című filmjéhez hasonló, filmvászonra illő történetek ezek.
De 1848 politikusi köre is erősen kötődött Budához. Az itt raboskodó Táncsicson és Kossuthon kívül érdekes adalék, hogy a Batthyány-kormány belügyminisztere, Szemere Bertalan például itt Budán, a Várnegyedben lakott. Otthona a mai Dísz tér 3. szám alatt álló Batthyány-palota volt, vagyis különös módon éppen annak a családnak a házában élt, amelynek feje, gróf Batthyány Lajos az első felelős magyar kormány miniszterelnökeként október 6. másik nagy mártírja lett. A reformkor szellemi nemzedékének több tagját ugyancsak megtaláljuk a budai utcákon. A Szalay és az Eötvös család az Úri utcában lakott, s egy életre szóló barátság és a reformkor közös eszméi is összekötötték a két politikust.
Arad kisértése azonban a kivégzésekkel nem ért véget. Négy évvel később, 1853. február 18-án Bécsben egy fiatal magyar szabólegény, Libényi János késsel támadt Ferenc Józsefre. Libényi 1849-ben az aradi vár katonai szabóműhelyében dolgozott, és szemtanúja volt az október 6-i kivégzéseknek. Vallomása és a későbbi visszaemlékezések szerint ott fogant meg benne a bosszú gondolata, merényletének elsőszámú indítéka az aradi vértanúk kivégzése volt. A császár túlélte a támadást, Libényit pedig az aradiakhoz hasonlóan kivégezték.
Nem kell tehát messzire mennünk, hogy megtaláljuk őaz emlékeket, az egymásra rakodó időrétegeket. Ott vannak a Vár azóta is működő gimnáziumának történetében, a Dísz téren, ahol Szemere lakott, a Horváth-kertben, amelynek névadó családjának féltett kincse lett Kiss Ernő felesége, és ott vannak magában a várfalban, amelyért Nagysándor József harcolt, s amelynek erődítéseit Török Ignácra bízták.
Október 6-án ezért Budán járva is érdemes egy pillanatra megállni, mert Arad ugyan messze van a Vártól, de az aradi vértanúk története korántsem.
Nem véletlen, hogy ma, október 6-án a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium diákjai is ott lesznek a Budavári Önkormányzat megemlékezésén. Az I. kerület közössége 17 órakor a Batthyány téren, Batthyány Lajos szobránál hajt fejet – ahogy a meghívó fogalmaz – „mindazok előtt, akik hazánk szabadságáért és függetlenségéért életüket áldozták”. A megemlékezésen Budavár polgármestere, Böröcz László mellett annak az iskolának a mai diákjai is közreműködnek, amelynek falai között egykor két későbbi aradi vértanú tanult. Szimbólikus és szép találkozása ez múltnak és jelennek: közel két évszázaddal később ugyanannak az iskolának a növendékei őrzik tovább egykori diáktársaik emlékét.
(Az aradi tizenhárom emlékművét, ami cikkünk főképén látható, a budai Hadtörténeti Múzeum, az egykori Nádor-laktanya udvarán avatták fel 2006-ban. Reméljük, hamarosan ismét látható lesz!)
