A Cseles alapvetően egy könnyed, gyümölcsös frissítő, de azért nem árt vele vigyázni, ugyanis 24 százalékos alkoholtartalommal bír. Azaz, igen cseles.
Az ötletgazdák szerint ők igazából csak két sokat agyaló fiatal, akiknek egyszer egy forró nyári napon 2020-ban ablakkeret csiszolás közben elfogyott a piájuk. Szerettek volna inni valami finomat, ami nem túl erős, de nem is egy ízesített sör.
Aztán belevágtak.
Olyannyira belevágtak, hogy a Cseles immár az ország számos pontján kapható, a tavasz beköszönte óta pedig már a Budavári Palotanegyedben is. A Savoyai Teraszon ráadásul spritzek formájában iskóstolhatják az arra fogékonyak. Áfonyás kardamomos, bodzás citromos és meggyes szegfűszeges felnőtt szörpök szerepelnek a Cseles kínálatában, amit felhúzhatunk szódával, vagy akár proseccoval is.
Április végén a sajtó munkatásai is bevonhatták az izlelőbimbóikat a munkába, hiszen ebben az impozáns környezetben tartottak egy sajtórendezvény keretein belük kóstolót a srácok.
A felnőtt szörp titka, és úgy tűnik sikere is, hogy az italnak egyáltalán nincs alkoholos íze, a 24 százalékos alkoholtartalom azonban mégis megteszi a hatását. A meghívottak hamar meggyőződhettek erről a kellemes tavaszi estén, de a lehetőség bárki számára adott, aki felugrik a Várba, és lehuppan a Savoyai teraszra.

