Galimberti Sándor (1883–1915) és Dénes Valéria (1877–1915) a modern magyar festészet meghatározó szereplői voltak. A most megnyílt kettős életmű kiállítás kurátora Barki Gergely művészettörténész. A tárlaton Galimberti Sándor első feleségének, a főként Nagybányán és Párizsban dolgozó cseh származású Lanov Máriának (1880-1950), illetve a festőművész édesapjának, Luigi Galimbertinek (1836-1896) jó néhány alkotását megtekinthetjük.
A házaspár életművéből alig negyven festményük maradt meg, noha tudjuk, hogy életükben volt olyan kettős kiállításuk, ahol jóval több mint száz festmény szerepelt, s csak Dénes Valériától több, mint hetven.

A mostani tárlaton láthatunk olyan festményt is, amelyet még sosem látott a nagyérdemű. A kiállítás különlegessége az is, hogy Dénes Valéria festőnő – Perlrott Csaba Vilmos – mellett a kor egyik legnagyobb festőzsenijének, a francia Henri Matisse (1869-1954) tanítványa volt.

Szinte minden évben kiállítottak a párizsi szalonokon is, sőt 1914-ben, közvetlenül az első világháború kitörése előtt, önálló tárlatuk nyílt a Montmartre-on, a legendás hírű Galerie Berthe Weillben, ahonnan többek között Pablo Picasso és Henri Matisse karrierje is indult.

emeli ki jelentőségüket és elismertségüket a kiállítás beharangozója. A festőházaspár ígéretes karrierjét és művészi sikereit tragikus haláluk semmisítette meg. Erről így írnak a szakértők az MNG honlapján:
A világháború kitörése Franciaországban érte a művész házaspárt, akik az internálás elől Hollandiába menekültek. Bár párizsi műtermük rekvirálása és műveik döntő többségének elvesztése traumaként érte őket, Hollandiában megnyugtató körülmények között élhettek és dolgozhattak tovább. Galimberti azonban nehezen viselte, hogy miközben Európában háború dúl, ő nem a hazáját védi, így 1915 tavaszán hazautaztak Magyarországra. A festőt besorozták katonának s rövidesen indult is volna a frontra, amikor felesége júliusban olyan súlyos tüdőgyulladást kapott, hogy néhány nap múlva elhunyt. Dénes Valéria temetése napján Galimberti a budapesti Műcsarnok mögött szolgálati revolverével szíven lőtte magát.


