Életének egyik nem túl fényes időszakának kezdete különös módon éppen a Budai Várhoz kötődik: itt raboskodott a Martinovics-per vádlottjaként, innen került tovább Spielberg, Kufstein, majd Munkács börtöneibe. A Vár azonban nemcsak fogságának emlékét őrzi: éppen kilencven éve, 1936-ban avatták fel a Bécsi kapu téren azt a különleges emlékkutat, amely ma is a magyar nyelv egyik legnagyobb megújítójára emlékeztet.
Kazinczy Ferenc azok közé tartozik, akiknek nevét minden érettségizett magyar ismeri, de akikről hajlamosak vagyunk néhány tankönyvi fogalommal elintézni mindent. Kalandos élete a magyar irodalom és irodalomtudomány egyik örök mementója.
1759. október 27-én született Érsemjénben, régi, jómódú nemesi családban. A sárospataki kollégiumban poétikát, retorikát, jogot és teológiát tanult, közben a német nyelv mellett a latint, az ógörögöt és a franciát is megtanulta. Már fiatalon fordított, 1775-ben megjelent első munkája, majd Bessenyei György Der Amerikaner című művét ültette át magyarra, s fordítását maga Bessenyei is elismeréssel fogadta. Joggyakorlatát Kassán, Eperjesen és Pesten végezte, de közben korántsem csak paragrafusokkal foglalkozott: táncolni, fuvolázni és festeni tanult. Már ebből is jól látszik, hogy mennyire távol állt tőle az a száraz, pedáns nyelvtudós-kép, amit később a nyelvtanórákon könnyedén lehetett vele azonosítani. 1784-ben Sáros és Abaúj vármegye táblabírája lett, Kassán telepedett le, és csatlakozott a miskolci szabadkőműves páholyhoz. Életének egyik központi törekvése ekkor már világosan kirajzolódott: a magyar nyelvet alkalmassá tenni arra, hogy ugyanazzal az árnyaltsággal, eleganciával és korszerűséggel szólaljon meg, mint Európa nagy kultúrnyelvei. Ennek érdekében 1788-ban Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal megalapította a Magyar Museumot, majd nézeteltéréseik után saját folyóiratot indított Orpheus címmel. Nem egyszerűen írt, hanem szervezett, vitatkozott, szerkesztett. Életével cáfolt rá arra a közhelyre miszerint az irodalom magányos mesterség.
Szerb Antal száz évvel később pontosan ezt ismerte fel benne:
„Egyike volt a világirodalom legszorgalmasabb levelezőinek. Levelezésben állott mindenkivel, aki hosszú élete alatt valamelyest csak számba jött a szellemi Magyarországon, és levelezett mindenről, ami értelmes téma akkoriban felmerülhetett. A kor belső története szempontjából ezek a levelek megbecsülhetetlenek, és mint alkotások is Kazinczy legjobb művei.”
Kazinczy már a magyar irodalmi élet egyik központi alakjává vált, amikor azonban 1791-ben megismerkedett Hajnóczy Józseffel és kapcsolatba került a Martinovics-féle jakobinus mozgalommal. 1794. december 14-én Alsóregmecen letartóztatták, Budára szállították, és ezzel kezdetét vette életének több mint hat esztendős fogsága. Első börtöne éppen itt, a Budai Várban volt. 1794 decemberétől a ferencesek egykori kolostorának földszinti cellájában tartották fogva, közvetlenül a Mária Magdolna-templom mellett. Két szobával odébb Verseghy Ferenc raboskodott. Kazinczy ablaka az úgynevezett favágó udvarra nézett, amelyet téglafal választott el az Úri utcától. A Fogságom naplójában még azt azt a néhány szabadságra sóvárgó alkalmat is feljegyezte, amikor megnyitották az utcára nyíló kiskaput:
„Fát hányának az utcáról a favágó udvarára s evégett megnyiták a kiskaput. Mindég ablakomban állék, míg a kiskapu nyitva volt.”
Kazinczy ráadásul olyan pontosan őrizte meg budai fogságának emlékét, hogy még az épület alaprajzát is elkészítette. Ma, ha a Mária Magdolna-torony környékén járunk, különös belegondolni, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alakja itt nézte hónapokon át ugyanazt az udvart. Budavári sétáinkon mindig megmutatjuk sétatársainknak egykori celláját az Artemisz-kút mellett.
1795. június 11-én átszállították a közeli, az egykori őrség épületeként szolgáló Úri utcai Gárdaházba. Az épület a bécsi Magyar Nemesi Testőrségnek a nádor szolgálatára Budán tartózkodó egységeiről kapta nevét. Kazinczyt halálra ítélték, ítéletét azonban későb várfogságra enyhítették, a fogságának időtartamát pedig úgy határozták meg, hogy addig marad tömlöcben, amíg „meg nem javul”. Budai raboskodása 1795 őszén ért véget, megpróbáltatásai azonban még hat évig folytatódtak.
Brünn, azaz a mai Brno következett, ahol előbb a spielbergi vár nyirkos, szellőzetlen börtönében, majd Obrovicén tartották fogva. Ezután került a tiroli Kufsteinbe, abba a száz méterrel a város fölé magasodó erődbe, amely a XVIII–XIX. században számos magyar politikai fogoly számára vált a Habsburg-elnyomás egyik jelképévé. Raboskodott itt idősebb Wesselényi Miklós, Batsányi János, Verseghy Ferenc és Szentjóbi Szabó László is; utóbbi mindössze huszonnyolc évesen a börtönben halt meg. Kazinczy mintegy egy évet töltött Kufsteinben. A francia csapatok közeledése miatt Munkács várának börtönébe szállították, ahonnan 225 éve, 1801-ben szabadult.
A többéves fogság nem törte meg. Szabadulása után visszatért az irodalomhoz, és talán még elszántabban folytatta azt, amit korábban elkezdett. 1804-ben feleségül vette Török Zsófiát, majd az édesanyjától kapott bányácskai birtokon telepedett le. A településnek maga adta a Széphalom nevet, és az addig szinte jelentéktelen zempléni hely néhány évtized alatt a magyar szellemi élet egyik fontos központjává vált. Innen írta megszámlálhatatlanul leveleit, amelynek segítségével szinte egész magyar irodalmi szereplőjével kapcsolatban maradt. Pályakezdő költők és írók – Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Szemere Pál, Fáy András – küldték neki kézirataikat, várták véleményét. Kazinczy nem mindig volt könnyű ember, és irodalmi ítéletei sem minden esetben bizonyultak tévedhetetlennek, de nélküle nehezen képzelhető el a reformkorban kialakult nemzeti irodalom felvirágzása. A nyelvújítás körüli viták időnként egészen hevesek voltak. Az ellenfelei 1813-ban Mondolat címmel gúnyiratot adtak ki ellene és a neológusok ellen, amelyre Kölcsey és Szemere válaszolt. Kazinczy végül az Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél című írásában próbálta békíteni a két tábort, korlátozott sikerrel. És bár Kazinczy nevét elsősorban a nyelvújítással kapcsoljuk össze, hatása ennél jóval szélesebb körben hatott: fordítóként Goethe és más európai szerzők műveit közvetítette, kritikusként ízlést formált, emlékiratíróként pedig saját korának egyik legélesebb látású szemtanúja lett. A Pályám emlékezete és a Fogságom naplója nyelvezete miatt ugyan ma már nehéz, ugyanakkor a mai kor emberének is érdekes olvasmány.
1825-től részt vett a Magyar Tudós Társaság előkészítő munkájában, 1830-ban annak történettudományi osztályába választották. 1831-ben még valamennyi akadémiai ülésen jelen volt, majd tavasszal visszatért Széphalomra. Zemplénben azonban ekkor már el kezdet szedni áldozatait a kolerajárvány. Kazinczy Ferenc 1831. augusztus 23-án, éppen 195 évvel ezelőtt halt meg. Budai története azonban furcsa módon halála után is folytatódott. Halálának századik évfordulóján, 1931-ben döntöttek arról, hogy emlékművet állítanak számára a Budai Várban. A gazdasági világválság miatt azonban a terv megvalósítása öt évet késett. Végül éppen kilencven évvel ezelőtt, 1936 nyarán avatták fel a Bécsi kapu téren a ma is látható Kazinczy-emlékkutat, Pásztor János szobrászművész és Hikisch Rezső építész közös alkotását.
Az Újság 1936. június 17-i száma már a közelgő avatásról tudósított:
„A Kazinczy Ferenc-emlékkutat Pásztor János szobrászművész alkotta. Az emlékkút talapzatán Kazinczy Ferenc bronzba öntött mellképe látható. Ugyancsak bronzból készült az emlékkút főalakja, egy mécsest vivő női alak, amely a világosságot szimbolizálja.”
