Kevesen tudják, de Melocco Miklós Döbrentei térnél a Fátyol utcánál álló Elek apó kútjának monolit fundamentumát képező sziklakövet éppen a szomszédban lakó költő kezdeményezésére hozatták az erdélyi Hargitáról. Valamint az is érdekes adalék, hogy a tabáni Mesemúzeum is Kányádi kezdeményezésére hozták létre.
Kányádi Sándor költészete […] mintegy megismétli a magyar irodalom törzsfejlődését: a népköltészettől, zsoltároktól, krónikás énekektől Petőfin, Arany Jánoson, Adyn, az erdélyi helikonistákon át a 20. század fontosabb stílusirányzataiig, egészen a posztmodern szövegirodalomig.
– írta róla Pécsi Györgyi, József Attila-díjas magyar pedagógus, könyvtáros, kritikus.
Valaki jár a fák hegyén
valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem
