Gyurkovics Tibor (1931–2008) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író nem csak itt élt a Krisztinavárosban, de igazi lokálpatrióta is volt. Nem véletlenül lett Budavár díszpolgára, egy a Várkerületről szóló filmsorozatot is készített anno Nagy Gábor Tamás polgármesterrel. A 2008-ban elhunyt költő 1931-ben éppen ezen a napon született emlékezünk.
Az 1931. december 18-án született író, költő, pszichológus, művészt Szeghalmi Elemér és Hernádi Gyula nevezte a magyar irodalom öttusa-bajnokának műfaji sokszínűsége miatt. Ez a színesség jellemezte írói pályáját: versek mellett elbeszéléseket, színműveket, regényeket és lírai esszéket is írt.
Már 15 éves korától írt költeményeket, de csak 1958 tavaszán mutatkozott be verseivel a Rónay György szerkesztette Vigília hasábjain a nagyközönségnek. Példaképei és mentorai elsősorban Weöres Sándor és Pilinszky János voltak. Első önálló kötete 1961-ben jelent meg Grafit címmel. Polgári származása miatt a budapesti piarista gimnázium elvégzése után nem vették fel sem a jogi, sem az orvosi egyetemre. Később a Gyógypedagógiai Főiskolán szerzett oklevelet, amit az ELTE bölcsészkar pszichológusi képzésével egészített ki. A Gyógypedagógiai Főiskolán Kozmutza Flóra tanársegédjeként dolgozott, de 1956-ban, a szabadságharc leverése után, mint a főiskola forradalmi bizottságának elnökét meghurcolták, állásából elbocsátották. Később dolgozott értelmi fogyatékos gyerekekkel, elmegyógyintézeti zárt osztályon kezelt nőkkel és férfiakkal, igazságügyi szakértőként, valamint színházi dramaturgként is.
Talán élettapasztalatai köszönnek vissza bölcsességében, ami így szól:
Ami után kapkodsz, elvész. Amit elengedsz, megfogod.
Gyurkovics Tibor a Lyukasóra című folyóirat alapítója és szerkesztőbizottsági tagja is volt. Az ebből készült, a 90-es évek egyik legnépszerűbb szellemi őrtornyát jelentő Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevőjeként nagy szerepe volt a magyar költészet kincsestárának megismertetésében.
Legjobb barátja és pályatársa, Szakonyi Károly, így írt róla halálának egyik évfordulóján:
Mágus. Nem bánta, ha így hívták hívei, még ha magában derült is ezen, de elfogadta, hiszen volt benne igazság – költészete, személyisége mágikus erejű lírája, szenvedélyessége, megnyilvánulásai rendkívüli tehetsége, humora, műveltsége, vitát provokáló előadásai mindenkit a bűvkörébe vontak, mindig az a tűz lobogott benne, ami a verseiben. Most a Nemzet című versével emlékezünk rá születésnapján.
NEMZET
Ha lehet és ha nem lehet
szeretni kell ezt az esett
daliát ezt a nemzetet
Ha lehet és ha nem lehet
szeretni kell ezt az esett
daliát ezt a nemzetet
Ha hiába reménykedett
hogy valamikor még lehet
ha becsapták ha tévedett
Szeretni kell a nemzetet
a Trianonban elveszett
hegyéleken az éleket
Ha boldog boldogtalan volt
ha fennhéjázott bujdokolt
ahogy felhők között a hold
Ha köhögött ha ördögöt
sandított a háta mögött
ha kedve egekig szökött
És akkor is ha megszökött
sorsa elől a menekült
lezárult határok között
Ha véres a szemén a folt
ha gyarló és ha bamba volt
ha délibáb után loholt
Ha negyven évig semmire
se jutott egy szemernyire
se erősödött a szíve
A már-már kiüresedett
szemeiben a szétesett
emlékeket és fényeket
Csontjaiban a rémeket
ha nem hiszi hogy vége lett
és otthon egyedül remeg
A föl se szántott földeket
elvesztett becsületeket
ha visszakapni sem lehet
Mindent mindent a kossuthok
száján harsogó mondatot
ami csak lángolt lobogott
Az ősök cselszövéseit
a vezérek merényeit
az aranyat ha volna mit
A kapcákat a rongyokat
a fölhasított talp alatt
kallódó mennyországokat
Az urakat a papokat
a mentéket zsinórokat
ha szétmállott ha leszakadt
A láb alatt a patakot
amibe Lajos bebukott
és páncéljával ottragadt
Asszonyok sápadt arcait
végvárak vesztett harcait
Radnótit balga Márait
Az örökké ellenkezők
fölött a beszakadt tetőt
a láb alatt a vérmezőt
A csencselést a nem-levést
a lassú gerincferdülést
a púpos hátakban a kést
Az istent ezt az elnagyolt
és betört templomablakot
ki nem ragyog ki elhagyott
A szerbet horvátot zsidót
ezt az egész állapotot
amiből létrejött a bog
Oláhot tótot kunt magyart
aki uralkodni akart
vagy földből magokat csikart
a svábot aki duzzogott
de a lágerban nem nyafog
ha kihull szájából a fog
A krumplit a vasárnapot
az ólakban az állatot
még azt is aki én vagyok
A megvetetteket a szent
együgyűt aki gajra ment
kit letipor a regiment
Szeretni kisebesedett
ujjainkon e nemzetet
szeretni mindenekfelett.
