„Emlékszel még az augusztusi égbolt. Tüzeire?” – írja Tóth Árpád Augusztusi ég alatt című versében
Tóth Árpád itt élt a Várban az egykor Werbőczyről elnevezett, napjainkban Táncsics Mihály nevét viselő utca 13. számú házában feleségével, Lichtmann Annával (1895-1967) és kislányukkal, Tóth Eszterrel (1920-2001) 1917-től egészen haláláig. Nem véletlen, hogy a Várnegyed délnyugati oldalán elhelyezkedő sétány róla kapta a nevét.
Tóth Árpád (1886-1928) 1886. április 14-én született Aradon, majd Debrecenben felcseperedő költő már gyermekkorában sokat betegeskedett, gyenge tüdejét pedig a kór időről időre megtámadta. Lírai stílusát az egyedisége és egyénisége hatotta át, a költészetet - legtehetségesebb kortársaihoz hasonlóan - a Négyesy-szemináriumokon sajátította el.
A Nyugat főszerkesztője és a kor legnevesebb kritikusa, Ignotus - Ady Endre után - a második legjelentősebb magyar költőnek nevezte.
A törékeny, mindig betegeskedő, állandó pénzhiánnyal küzdő költő poétikáját leginkább az elégikus, lemondó hangvétel, a kozmikus magányérzet, az emberi lét hiábavalóságának mélabús érzeménye, ugyanakkor a szépségben való kiteljesedés, a l'art pour l'art életérzés hatja át. Tóth Árpád költészetét a szépség, a szépség iránti vágy jellemzi leginkább. Szanatóriumi kezeléseit, nyaralásaikat, sőt még esküvőjét és nászútját is barátja és mecénása a szintén a Várban, tőle néhány lépésnyire Bécsi kapu téren élő dúsgazdag báró Hatvany Lajos (1880-1961) finanszírozta. Az Augusztusi ég alatt című versét 1915-ben írta és az 1914. júliusában született Lomha gályán című költeményével együtt jelent meg a Nyugatban 1915 márciusában.
"Augusztusi ég alatt
Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? - a cirpelő mezőn
Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn
Csillant egy csillagtestvér fény... be szép volt!
S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold,
- Szelíd, ezüst kar - s átölelni jön,
Emelni lágyan, véle lengni fönn,
Hol égi súlyt az éther könnyedén hord...
S a sóhajunk, a fájó földi sóhaj
Szivünkből úgy szállt, mint finom homok
Szitál alá a tűnő ballonokról,
S ajkad lezártam egy oly hosszu csókkal,
Hogy addig mennybe értünk, s angyalok
Kacagtak ránk az égi balkonokról..."
Igaz, csak ideiglenesen. A Királyi Várkert száz esztendővel ezelőtt nyílt meg átmenetileg a sokaság számára addig, amig Horthy Miklós kormányzó családjával a gödöllői Grassalkovich-kastélyban töltötte nyári szabadságát. Kevesen tudják, de a Duna szintjén található mai Várkert Bazárt elsősorban Várbazárnak hívták, s a ma Savoyai Terasznak nevezett, Magyar Nemzeti Galéria előtt elterülő rész volt maga a Várkert.
135 éve, 1890. június 24-én született erdőbaktai Baktay Ervin, aki éppen száz évvel ezelőtt, 35 évesen magyarosította nevét Gottesmann Ervinről, s aki számos európai egyetemen tartott előadásokat India kultúrájáról. Baktay 1956-ban egyike volt azon néhány Kelet-kutató közül a világból, akiket az indiai állam hivatalosan is meghívott a Buddha születésének 2500. évfordulójára megrendezett nagyszabású ünnepségsorozatra. Egy ideig itt a Vízivárosban, a Szilágyi Dezső téren élt.
„Nagy szerencsénkre…” – írtuk a címben, nem véletlenül, hiszen ez a skót mérnök volt a budapesti Széchenyi lánchíd építésének vezetője, valamint a budai Váralagút tervezője és főmérnöke is. S, aki 1866. június 23-án, tehát ezen a napon halt meg Budán. Ma már annyira evidens, hogy van, de a Lánchíd a skót mérnök főművével, a váralagúttal vált teljes értékűvé, ez teremtett valóban közvetlen kapcsolatot Pest és Buda között. Addig ugyanis a Várhegy megkerülésével lehetett csak az újonnan épült, Pestet Budával összekötő Lánchidat megközelíteni a Krisztinaváros, a Tabán, illetve a Hegyvidék felől és fordítva.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
