Egy szentember, aki gyerekekkel alapított köztársaságot: Sztehlo Gábor

Sztehlo Gábor 1909. szeptember 25-én született az akkori I. kerületi Mányoki út 6. szám alatti házban (ma Orlay utca 10.) Édesapja Dr. Sztehlo Aladár (1875–1948) ügyvéd, illetve táblabíró, édesanyja pedig a svájci származású sörgyáros és svájci konzul, Haggenmacher Henrik (1855-1917) lánya, Haggenmacher Márta (1886–1969) volt. A Deák téri Evangélikus Iskolában kezdett tanulni, ahol 64 fős osztályából 35 izraelita osztálytársa volt. Később a soproni Evangélikus Líceumban tanult teológiát, majd finnországi tanulmányútra ment.

Raffay Sándor dr. bányakerületi püspök, a Deák-téri templomban szombaton délelőtt avatta lelkészekké Sztehlo Gábor és Lustyik Lajos végzett evangélikus teológusokat.

- tudósított a Budapesti Hírlap 1932. május 9-én megjelent lapszáma.

Először a Fasori Evangélikus Gyülekezethez került, majd 1935-től Nagytarcsán vállalt lelkészi szolgálatot, majd a népfőiskolai mozgalom igazgatója és szervező lelkipásztora lett, 1942-től pedig egyházkerületi missziósként és kórházlelkészként szolgált. 1944-től embermentő tevékenységének köszönhetően 1944 tavaszán 1600 üldözött gyermeket sikerült megmentenie. Többek között deportált zsidó családok üresen maradt villáiba tudta elbújtatni a gyermekeket, majd a Nemzetközi Vöröskereszten keresztül nyújtott számukra védelmet. A Sztehlo-gyerekek később főként Izraelben, Amerikában, illetve Svájcban telepedtek le.

‍

‍

A vészkorszakban három hónapostól tizennyolc éves korig, minden látókörébe került üldözött gyermeket próbált hamis papírokkal és névváltoztatással megmenteni a lelkész és csapata. A legnehezebb a gyerekek élelmezésének megoldása volt. Előfordult, hogy két hétig csak szójalevest ehettek, mégis a kilátástalan körülmények ellenére Sztehlo békés, családias hangulatot teremtett. Közel háromszáz gyermeket a Budai Várban élő gróf Széchenyi Viktor Völgy utcai villájában bújtatott. Budapest ostroma alatt előfordult, hogy éjszaka, hullahegyeken átgázolva kellett menekülnie a gyerekekkel az újabb rejtekhelyre. Ebben az időben, a Gellérthegyen, a Bérc utcában is működött egy otthon. A háború után árván maradt gyermekek számára új otthont és iskolát szervezett. Először a gazdátlan zugligeti Mauthner vadászkastélyt, majd Erzsébet királyné volt nyaralóját, a neoklasszicista Pollack Mihály épületet, a „Csendillát” szerezte meg, s alapította meg a Pax gyermekotthont, a később Gaudiopolis néven elhíresült intézetet. 1945 és 1950 között sajátos pedagógiai programmal működtette a gyermek-köztársaságot, amelynek lakói közül később több híresség is kikerült, mint például Orbán Ottó, költő, Szilágyi János, riporter, de Molnár Ferenc unokái, a filmrendező Horváth Ádám és féltestvére, az író és tudósító Sárközi Mátyás is „Fiúk Városának” lakói voltak.

A Budakeszi-út és az Árnyas-út között fekszik Gaudiopolis állama. Területe körülbelül harminc hold. Állampolgárainak száma egyelőre százötven. Az október végi meleg napsütésben Sztehló Gábor nagytiszteletű úr kalauzolja a látogatót és közben Gaudiopolis alkotmányát, szokásait ismerteti a kormány tagjai helyett, akik jelenleg az iskola padjaiban szurkolnak és csak ebédre térnek haza. Százötven gyerek él itt eszmei közösségben. Köztük száztizenhat árva és félárva, akiknek szülei a háborúban vagy a német haláltáborokban pusztultak el. A többi rászoruló. A legkisebb másféléves, a legnagyobb egyetemi hallgató.

- írja a Kis Újság 1945. október 28-i helyszín riportjában József Attila nővére, az újságíró József Jolán.

Egy másik, 1946-ban megjelent interjúban így mesél a gyermekmentő lelkész:

Van egy csodaügyes, nagy fiam - mondja Sztehlo Gábor - ha bármit tenni kell, raktárakban a kiutalt adományt kiharcolni. - mindig csak őt küldöm. Tizenhat éves, Auschwitzból jött vissza, egy SS-legény mellett volt, a halottakat szállította a krematóriumba...

A gyermekotthon 1950-es államosítása után Sztehlo segédlelkész volt a budavári gyülekezetben a Bécsi kapu téri evangélikus templomban, ahol Ordass Lajos püspököt 1948 szeptemberében koholt vádak alapján letartóztatták és koncepciós per keretében két év szabadságvesztésre ítélték. A gyermekmentő itt is talált magának jó ügyet: a kitelepített családok sorsán próbált könnyíteni. Jellegzetes oldalkocsis motorkerékpárjával a a hazájuktól megfosztott sváb családok lelki megsegítésére indult. 1962-ben aztán Svájcba ment, ahol családja meglátogatása során szívinfarktust kapott. Az orvosok megmentették az életét, de soha többé nem tért vissza Magyarországra. Még megélte, hogy 1972-ben az izraeli kormány A világ igaza-éremmel tüntette ki. 1974. május 28-án, tehát pont a mai napon halt meg a svájci Interlaken városában.

‍

A halálakor megjelent nekrológok közül mi most Örömváros egykori lakójának, Sárközi Mátyásnak 1974. augusztus 15-én az Irodalmi Újságban megjelent megindító mondatait idézzük:

Amikor én 1946-ban az intézet lakója lettem, éppen ádáz tüntetés folyt: röpcédulákkal és táblákkal tüntetett Gaudiopolis lakossága. Még a tanítás is elmaradt aznap: „Rákosi tanár úr vágassa le a szakállát!”. A tanár úr engedett a többség nyomásának és frissen növesztett körszakállát leborotválta. A köztársaság békéje helyreállt. Rákosi Zoltán egyike volt az intézet igen nagy százalékban filoszokból álló nevelői karának. Hosszabb-rövidebb ideig nevelősködött Sztehló Gábor irányítása alatt Vargha Balázs, Miklós Róbert, Komár Pál, Deme László és Huszti Mária is. Rákosi Zoltán volt a legizgalmasabb egyéniség, ő indította meg az intézetben — Budapest-szerte nagy feltűnést keltve — az első olyan magyar irodalmi folyóiratot, amelyet kizárólag gyerekek szerkesztettek és írtak. A folyóirat meghökkentően jó verseket közölt a gyerekekről, de később hamvukat vesztették a gyerekzsenik, egyetlenegyből lett csak költő, Orbán Ottóból. 1951-BEN az intézetet államosították, a Fiúk Városa föloszlott, Sztehló Gábortól még a saját frissen épített családi házikóját is elvették, közölvén, hogy ez az intézet javaihoz tartozik. Gaudiopolis lakói azóta meglett férfiakká nőttek fel és szétszóródtak az életben, meg a világban. Kiből pap lett, kiből ávós, voltak, akik életüket veszítették 56-ban, mint szabadságharcosok. Sokan külföldre kerültek, Amerikában egyetemi tanárokká lettek, Bécsben belgyógyászkodnak, Londonban van üzletük, vagy Párizsban filmeznek. Az egyik hajdani növendék a MALÉV-nél pilóta, a másik mesterszakács, a harmadik festőművész. Sztehló Gáborra mindig, mint a legkiválóbb emberek egyikére fognak emlékezni.

Embersége, az elesettek lankadatlan segítése minden ember számára példaként szolgál. Így számunkra is.

‍

‍