Vannak dallamok, amelyekhez nem kell kotta, magyarázat vagy különösebb felkészülés: elég néhány taktus, és máris tudjuk, merre visz tovább a zene. Az operett különös műfaj. Könnyed és tudja, hogyan kell megszólítani a nagyközönséget. Egyetlen estén elfér benne szerelem és féltékenység, humor és melankólia, nagyvilági elegancia és néhány jókor elhelyezett fricska. Hősei olykor túl hangosan szeretnek, túl látványosan szenvednek, és többnyire túl sokáig kerülgetik egymást, a végén azonban rendszerint helyreáll a világ rendje… Legalábbis addig, amíg fel nem gördül újra a függöny.
Talán éppen ez a popularitás a titka annak, hogy az operett több mint száz év elteltével sem szorult vissza. Dallamai generációról generációra öröklődnek, refrénjei akkor is ismerősen csengenek, ha esetleg mi magunk nem is szeretjük a műfajt, vagy már nem is emlékszünk pontosan, melyik darabban hallottuk őket először. Egy régi lemezről, a rádióból, egy színházi estéből vagy valamelyik családi történet hátteréből maradtak velünk a gramofonok világa. Az operett nem pusztán színpadi műfaj, hanem a kulturális emlékezet része: közös nyelv, sokszor a családi történetek része, amelyet azok is beszélnek, akik magukat egyébként nem tartják rendszeres operettnézőnek.
Erre az eleven hagyományra épít a Budavári Palotakoncert idei gálaestje, a Mindörökké operett, amely nem új történetekkel kívánja meglepni a nézőket, hanem a műfaj legnépszerűbb pillanatait idézi fel. A július 31-én és augusztus 1-jén megrendezett esteken az operettirodalom legismertebb slágerei, kedvelt duettjei és együttesei követik egymást, azokkal a koreográfiákkal, amelyek évtizedek óta szinte elválaszthatatlanok a magyar zenés színház világától.
A helyszín önmagában is hozzátesz valamit az élményhez. Az Oroszlános udvar zárt, mégis ég felé nyíló tere nyári estéken különös színházi díszletté változik. A Budavári Palota történelmi falai között a zene nem egyszerűen megszólal, hanem visszaverődik a homlokzatokról, kitölti az udvart, és rövid időre összekapcsolja a hely múltját a színpadi történések jelenével. Kevés olyan szabadtéri koncerthelyszín van Budapesten, ahol a monumentalitás és a közvetlenség ennyire természetes jóbarátok.
A gála szereposztása szinte az operett műfajának több nemzedékét vonultatja fel. Színpadra lép Oszvald Marika, akinek neve és elementáris színpadi energiája évtizedek óta összeforrt az operettel, valamint Fischl Mónika, Bordás Barbara, Szendy Szilvi, Pacskó Dorka, Haja Zsolt, Kerényi Miklós Máté, Laki Péter, Peller Károly és Tassonyi Balázs. A felsorolás önmagában is jelzi, hogy nem egyetlen előadás keresztmetszetéről, hanem nagyszabású, sokszereplős gálaestről van szó, amely a műfaj eltérő karaktereit és hangulatait egyaránt meg kívánja mutatni A Budai Vár szívcsakrájában.
Az énekes szólisták mellett a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Budapesti Operettszínház Balettkara gondoskodik arról, hogy az ismert dallamok ne pusztán nosztalgikus idézetekként, hanem teljes színpadi pompájukban szólaljanak meg. A zenekart Silló István vezényli, az előadás rendezője pedig Peller Károly, aki maga is fellép a gálán. A hangsúly így nem csupán a dalokon, hanem az összhatáson lesz: a látványon, a jelmezeken, a táncon, a mozdulatokon és azon a pontosan kimért színpadi lendületen, amely nélkül az operett könnyen elveszítené játékos eleganciáját.
A műfaj legjobb pillanatai ugyanis soha nem kizárólag a zenéről szólnak. Az operettben egy belépő, egy pillantás, egy elnyújtott gesztus vagy egy váratlanul felgyorsuló tánclépés éppolyan fontos lehet, mint maga az ária. A szereplők nem egyszerűen eléneklik a történetet, hanem végigjátsszák annak minden túlzását és finom iróniáját. A jó operett egyszerre veszi komolyan és tartja könnyű kézzel a nagy érzelmeket, s talán ettől marad szerethető még akkor is, amikor tudjuk, hogy a szerelmi bonyodalom végül úgyis feloldódik.
A Mindörökké operett cím ezért nem csupán jól hangzó ígéret, hanem pontos műfaji állítás. Arra utal, hogy bizonyos dallamok és színpadi helyzetek azért képesek túlélni a változó divatokat, mert mindig új közönség talál bennük valami ismerőset. Az idősebb nézők emlékeket visznek magukkal az előadásra, a fiatalabbak pedig talán itt tapasztalják meg először, milyen elementáris ereje lehet egy teljes zenekarral, balettkarral és kiváló énekesekkel megszólaltatott operettslágernek.
Július utolsó és augusztus első estéjén tehát ismét ünnepi színpaddá változik az Oroszlános udvar. A romantika, a humor, a csillogás és a sodró ritmus két estén át birtokba veszi a történelmi falakat, hogy újra bebizonyítsa: vannak műfajok, amelyeknek nem kell újra feltalálniuk magukat. Elég, ha a lehető legjobb formájukban térnek vissza.
A Budavári Palotakoncert 2026 – Mindörökké operett című gálaestet július 31-én és augusztus 1-jén 20.30-tól rendezik meg az Oroszlános udvarban. Az előadások esőnapjai augusztus 2. és 3. A jegyeket itt lehet megvásárolni!
