Buda „láthatatlan” patakja egykor pusztító árvizet is okozott– fotókkal!
Budának van egy (részben) láthatatlan patakja, amelynek sokan talán a létezéséről sem tudnak. Nem így volt ez a 19. század második felében, amikor az Ördög-árok még fedetlenül folyt el a Vár nyugati lábánál, keresztül az akkor még beépített Tabánon, a Rácvároson. Cikkünkben friss fotókkal és archív képekkel illusztrálva mutatjuk be a Nagykovácsi-medencében eredő, majd a Dunához a Döbrentei térnél becsatlakozó 20 kilométeres patakot.
Ha azt halljuk, hogy Budapest és árvíz, akkor természetes módon egyből a Dunára gondolunk. Pedig a városnak, azon belül is Budának van egy olyan, ma már részben láthatlan patakja, amelyik közel 150 évvel ezelőtt komoly pusztítást végzett. Egy nyári zivatar nyomán kialakult árvízről így ír a PestBuda:
Az 1875. július 26-i viharban lezúduló áradat a Svábhegyen letarolta a szőlőket, majd a Horváth-kert, később a Vérmező környékét öntötte el, végül a Rácváros irányába tört tovább, miközben az útjába álló házakat elpusztította.
Az ár az Ördög-árok vonalán rohant lefelé, ahol viszont sok ház állt már a beboltozott Ördög-árok felett, ezek alól egyszerűen eltűnt a talaj és a házak, a lakókkal együtt bezuhantak az alant folyó vízbe. Az áradat miatt a fogaskerekű sem járt néhány hétig.
A Magyarország és a Nagyvilág című lap 1875. július 4-i száma így számolt be a természeti katasztrófáról: „A budai hegyekről a második vihar a jégesővel párosult felhőszakadás után megindult az árvíz és borzasztó rohamosan, ragadón törtetett le; alig egy negyed óra múlva megdagadt az ördögárok, az utczákon patakként folyt a viz, mely perczről perezre ijesztő mérvben emelkedett. A Ráczfürdő körül levő házak lakói jajkiáltások közt széledtek el s kerestek menedéket; épületek, melyek az egyik perczben még biztosan látszottak állani, már a másik perczben ingadoztak s rombolva dőltek össze. A viz behatott a házakba és kihozott magával asztalt, ágyat, zongorát, szekrényét; a tengerré növekedő habokon egész kolóniák látszottak. Az ördögárok bolthajtása leomlott, az átjáró hidacskák eltűntek. A nyári lakokból berándulókat és a Svábhegyre, zugligetbe kirándulókat, kiket útközben kapott a vészes idő, részint elsodorta, részint halálra ijesztette. A svábhegyi fogaskerekű pálya sínéit megrongálta, lesodorta az ádász vész; az indóház, mely elég szilárdan van épülve, ingott, mint valami kártyaház.”
De mi is az Ördög-árok, hol ered, és mióta, mekkora szakaszán van befedve? A válaszhoz a Turista Magazin vonatkozó cikkét hívtuk segítségül.
Az Ördög-árok a Nagykovácsi-medencében ered, majd Nagykovácsi, Remeteszőlős, Budapest II. és I. kerületének érintésével, húsz kilométert tesz meg a Dunáig. Az időszakos patak medrében ma már csak ritkán, nagy esőzések után van víz.
A patakot korábban számos névvel illették. Hívták például Szent Pál-árkának, utalva arra, hogy a forrás közelében állt a pálosok központjának számító budaszentlőrinci kolostor. A partján dolgozó tímárokról Tímár-pataknak, az eredés helyéről, Nagykovácsiról pedig egy időben Kovácsi-pataknak nevezték.
A ma használatos Ördög-árok név a középkorra vezethető vissza, amikor a szeszélyes vízjárású vízfolyások gyakran kaptak ördögi nevet.
Nagykovácsi és Remeteszőlős után a Remete-hegy és a Hosszú-erdő-hegy között az Ördögárok a látványos Remete-szurdokon keresztül folytatja útját. A másfél kilométer hosszú szurdokot határoló sziklafalak néhol a 80-130 méteres magasságot is elérik. A szurdok speciális mikroklímája számos védett fajnak ad otthont.
Máriaremetétől kezdve a torkolatig az Ördögárok már jellemzően „urbanizált” mederben folyik, vagyis hol bemohásodott kövekkel (ez a szebbik eset), hol betonlapokkal „kibélelt” árokban folyik. Nem volt ez mindig így. Hajdanában például a kiterjedt ártere volt a pataknak a mai Városmajor területén, mely sokáig kaszáló volt, majd közpark lett.
Az Ördögárok az évszázadok során leginkább a Tabánban hagyott mély nyomot. Budapestnek ez a városrésze egykor teljesen másképp nézett ki, mint ma, a girbegurba utcáknak, a kicsiny házikóknak ma már nyoma sincs. A terület mai elnevezése a török időkből származik, és a Debágháné szóból ered, ami Tímár-telepet jelent. A bőrkikészítés vízhez kötött munka, így a patak közelsége sok tímárt vonzott ide akkoriban.
Az Ördög-árok vize a 19. században már rettenetesen büdös és koszos volt, és a fertőzések terjedésében is szerepe volt, mivel tulajdonképpen szennyvíz-elvezetőként funkcionált.
Időnkénti áradásai sem könnyítették meg az életet, ezért 1872-ben elkezdték a patakmeder befedését. A fentiekben már idézett 1875-ös áradás után hamarosan újra megindult a patak befedése, 1878-ban a Városmajortól a Dunáig fedték be.
Mint az alábbi képen is látszik, a Döbrentei téren még látható a befedés előtt itt átívelő hidak egyikének darabja.
A csepeli szennyvíztisztító üzembe helyezése előtt a budapesti háztartásokból naponta összesen 600 ezer köbméter szennyvíz került a folyóba, ebből 50 ezer köbméter az Ördög-árok kifolyásánál érkezett. 2010-től aztán a csepeli szennyvíztisztító megépülésével az Ördög-árok már nem a Dunába, hanem a budai főgyűjtő csatornába fut bele, az Erzsébet-híd melletti nyílás pedig csapadékos időben túlfolyóként működik.
A háború előtt a mai pesti oldalhoz hasonlóan a budai korzón is impozáns szállodák sorakoztak. A Várkert-rakparton többek között a szomszédos Széchenyi-palotáról elnevezett pazar külsejű és patinás enteriőrrel rendelkező Széchenyi-szálló állott, amelyet 1890-től Corso-szállónak, majd végül 1898-tól Fiume Szállónak neveztek. A fővárosi polgárok azonban „Fiume” névvel nem csak a fantasztikus Duna-parti panorámával rendelkező hotelt illették, hanem a benne működő pazar kávéházat is.
Az egykoron a Krisztinavárosban élő író, Márai Sándor életbölcsességei mindig egy kis gyógyírt, egy kis állandóságot jelentenek menthetetlenül megtébolyult világunkban. A július hónapról szóló írása először 1937. július elején jelent meg az egykori Képes Vasárnap című lapban önálló tárcaként, majd a Négy évszak címen összeállított könyvben jelent meg kötetben néhány évvel később. Érdemes elolvasni.
Az egykori Pest az Alagút megnyitásával pumpált életet a Várhegy nyugati oldalán húzódó Krisztinavárosnak keresztelt budai városrészbe. Ma már nem is gondolunk bele, de a festői tájat - benne a Horváth-kert, illetve a Vérmező buja növényzetét - az Ördögárok vizével öntözték, s részben ma is ez táplálja a fák, növények gyökereit. A patak, illetve az azon átvezető híd egyik szép, de szinte elrejtett emléke tabáni emlékkő, amely valahol a tabáni park, az Erzsébet-szobor, illetve az Arany Szarvas kiszögelésének közepén bújik meg. Olyannyira, hogy az erre járó turisták fényképezgetik ugyan, de az itt élők előtt sokszor észrevétlen marad.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
