Egyrészről a Krisztina körút 57. szám alatti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézethez tartozik a, másrészről a kiállítás tartalmának egy jelentős része Budavárhoz kapcsolódik, hiszen a Vár – mint a magyar kultúra – bölcsője a magyar színjátszás kialakulásában is jelentős szerepet játszott, annak egyik legfontosabb helyszíne volt.
A XII. kerület, Stromfeld Aurél út 16-i budai villában található múzeum az egyik legszerethetőbb múzeum az országban. A Bajor Gizi Színészmúzeum nem pusztán egy kiállítótér, hanem a magyar színháztörténet egyik legintimebb emlékezeti helye: Gobbi Hilda kezdeményezésére 1952. február 12-én, Bajor Gizi halálának első évfordulóján nyílt meg a tragikus sorsú művésznő egykori villájában.
Bajor Gizi (1893-1951) a 20. századi magyar színjátszás egyik legfényesebb csillaga volt: sajnos alig maradt róla felvétel, így – ahogyan azt Gobbi Hilda (1913-1988) fogalmazta meg – el kell hinnünk azoknak, akik még látták játszani, hogy ő volt a valaha élt egyik legjobb magyar színésznő. Bajor nemcsak rendkívüli tehetségével, hanem emberségével is kitűnt színésztársai közül. 1893-ban született Erzsébetvárosban Beyer Gizella néven, német–olasz családi háttérrel, amely korán érzékennyé tette a kultúra és a nyelvek iránt. Gyermekkorát már a színpad bűvöletében élte, saját készítésű „előadásaival” szórakoztatva a családot, miközben az angolkisasszonyoknál nevelkedett. A Színművészeti Akadémiára titokban jelentkezett, és hamar kiderült: kivételes adottságai a legnagyobbak közé predesztinálják. A Nemzeti Színházhoz szerződve pályája szinte azonnal felívelt, és az 1920-as évekre már a közönség rajongott érte, neve garancia volt a sikerre. Játéka egyszerre volt fegyelmezett és ösztönös, finom mimikája és beszédtechnikája páratlan hatást keltett a színpadon. Legendás alakításai a magyar színháztörténet kitörölhetetlen részei lettek. A filmvásznon kevésbé tudott kibontakozni, utálta is a filmeket, így közege a mozgókép elterjedése után is a színpad maradt, ahol estéről estére képes volt „átlényegülni”. Plasztikusan mutatja humánumát, hogy a vészkorszak idején üldözötteket bújtatott, köztük írókat és barátokat is, életét kockáztatva másokért. A háború után a nácik után az ÁVH-val is meggyült a baja, 1951-ben orvos férje, Germán Tibor végzetes döntése nyomán, egy-egy morfium injekcióval a házaspár mindkét tagja az életét vesztette. A színésznő 75 évvel ezelőtti halála megrázta az egész országot, temetése nemzeti gyász volt. Emléke azonban nem halványult el: egykori villájában ma is él a színház szelleme, ahol alakja továbbra is a magyar kultúra egyik legnemesebb arcát idézi.
A magyar színjátszás története szorosan összefonódik a Budai Vár történetével, amely már a 18. században a kulturális élet egyik meghatározó központjává vált. Pest-Buda, a maga hatvanezres lakosságával, pezsgő társadalmi és gazdasági közegével kedvező táptalajt biztosított a színházi élet kibontakozásához. A Várnegyedben álló Vörös Sün Ház már a 18. században fontos szerepet játszott: itt tartották az első budai színházi előadásokat, sőt egy időben gyermekszínjátszó társulat is működött falai között. Ezek az alkalmi előadások teremtették meg azt a közönséget és kulturális igényt, amely később az intézményes színjátszás alapjául szolgált. A fordulópontot 1787 jelentette, amikor megnyílt a budai Várszínház, a város első állandó kőszínháza. Az épület egykori karmelita templomból alakult át, ami jól jelzi, hogy a színház a korabeli hatalom és társadalom támogatásával vált meghatározó intézménnyé. Itt zajlott le az első magyar nyelvű színielőadás is, amely mérföldkőnek számít a nemzeti kultúra történetében. A 19. század első felében a Várszínház és a pesti játszóhelyek együttesen formálták ki a hivatásos magyar színjátszás alapjait, olyan alakok közreműködésével, mint Kelemen László. A színház nemcsak szórakozást nyújtott, hanem a nemzetté válás egyik legfontosabb eszközévé és mérföldkövévé is vált. A Budai Vár így nem csupán történelmi helyszín, hanem a magyar színjátszás egyik bölcsője lett, amelynek hatása mindmáig érezhető a hazai színházi kultúrában.
A múzeum megnyitása óta – az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet részeként – nemcsak Bajor Gizi örökségét őrzi, hanem a magyar színjátszás kiemelkedő alakjainak emlékét is, személyes tárgyakon és emlékszobákon keresztül elevenítve fel egy letűnt korszak szellemvilágát. A múzeum munkatársainak kedves és kedélyes „tárlatvezetése” és az egész villa milliője egy nagyon izgalmas és érdekes kulturális utazás. Köszönjük és mindenkinek ajánljuk!
